Szerkesztőségi találkozó Budapesten

– Akkor mondom. Tomikának kell három energ…
– Három energiaital, meg valami nasi, beszéltem vele. Neked?
– Nekem is hozz egyet. Meg akkor egy üveg whiskey az orosznak.
– Okés. Akkor Gellért tér, egy zöld dobozt keress majd.
– Dzsungelzöld?
– Dzsungelzöld!

Benő (Starmelo) rutinosan bepötyögte a pestszentlőrinci címet, mi pedig száguldásnak indultunk. A probléma az volt, hogy a GPS pár másodperccel mindig később jelezte, hogy be kellett volna kanyarodni a már elhagyott keresztutcákba, így egy jó negyed órán keresztül gólyafosként keringtünk a belvárosban.

Hogy, hogy nem, valahogy kikötöttünk a vilidzsben, amit már jóindulattal se lehetne Budapestnek nevezni, ám valamilyen indokolatlan oknál fogva még fővárosunk része. Tamáska (Tomi7) egy ideje idegeskedve várt ránk, már-már neki is feszült mérgében egy villanyoszlopnak, amit a legutóbbi szerkesztőségi találkozó után elkövetett huggyantás után majdnem a farkunk helyett raktunk el, de aztán ő maga is rájött, hogy utoljára kiscsoportos óvodásként fűtötte túl magát, és inkább felszínre tépte amerikai-import Curry pólóját, hogy még véletlenül se menjünk el mellette.

Az orosznál (Szvesnyikov) már javában pálinkázás folyt, kicsit meg is sértődtünk, amiért nem lett megvárva a podcast-crew. Bánatunk örömre fordult, mivel pár új szerkesztő kollégával először találkoztunk, Gábor (oldschool), Gábor (totyko) és Tamás (harbrook) már egymás testéről szívta a kokaint érkezésünkkor, lelkesedésük pedig akkor se fagyott alább, mikor megérkezett harmadik (marcitomi) és negyedik (Matt Cardine) Tomink, illetve a szovjet házigazda után második (russel jones) Csabánk is. Pedig annyi fain férfias név van gyerekek…

A pálinka mellett a whiskey is előkerült, ráadásul Szves egy kólásüvegből bort is locsolt mindenkinek, az első kör (háromnegyed pohár bor, három csepp szóda) után az érintettek inkább már maguknak töltöttek. Ki tudja miért.

Az oldalunkkal kapcsolatban gyorsan beindult a brainstorming, voltak igazán jó ötletek is, de a poénok lelövése helyett remélhetőleg majd fokozatosan észrevehetőek lesznek találkozónk nyomai a felületen is.

A beszélgetés után éhesek lettek a bendők, úgyhogy a cirkálósúlyban utoljára ’79-ben induló Szves vezérletével meg is indult a kajarendelés nyögvenyelős folyamata, aminek cseresznyéjét a tejszínhabra a beszari (nemi identitását kereső) futár rakta fel, mivel nem mert bejönni a házba bizonyos magánterületi problematikákra hivatkozva. A kajálás is jól telt, bár azt senki nem értette, hogy marcitomi miért rendelt „Pick” pizzát, ha aztán a 17 és fél kiló szalámit undorral az arcán kaparja le. A legnagyobb troll persze Bence volt, aki egy váratlan pillanatban felcsapott egy adag birkapörköltet, így van töki, ne szarozz.

Amíg az első meccsünk (Raptors – Nets) nem kezdődött el, addig az idei szezon egyik emlékezetes Suns – Thunderét néztük, abból is csak a sivatagi együttes legendás fordítását. Gerald Green az összes kilenc ujjú gettófekát megcáfolva rámolt be zsinórban öt triplát, meg is jegyeztük, hogy ha Nick Young hordaná ki JR Smith gyerekét, akkor se kapnánk még egy ilyen YOLO mesterlövészt. A meccs persze sokakat inkább csak cigizésre késztetett, a maradék publikum viszont részt vett a „Shumpert vagy Tucker” szavazásban, illetve boncolgatta a Jeff Teague-gel, James Johnsonnal, Al-Farouq Aminuval és Ish Smith-szel kiálló legendás Wake Forest csapatának pengeségét. Na jó, ez csak én voltam.

Szerkesztőink szép lassan hazacsordogáltak (gyanús, hogy sokan csak a dedikálatlan Dávid Kornél könyvért jöttek), úgyhogy az igazi hárdkór rajongók rendeltek pár filipino örömlányt az ölükbe a további meccsnézés teljes katarzisélménye miatt. Ezt az izgalmat már Benő se bírta, úgyhogy miután elmosta a pörköltes tányérját, ő is eltűnt, mint fing a szélben.

A kora reggeli órákra már csak hárman maradtunk, de ez nem gátolt meg minket, hogy Tomikával gyorstalpalót adjunk baseballból az agyhalál közelében tengődő Szvesnek, akinek szemében még égett a remény, hogy fogadása (egyebek mellett a Rockets továbbjutása) bejöhet. Csaba minden egyes bedobott clutch Howard büntető után mennybe ment, a Parsons kosár után pedig már-már olyan eufórikus hangszínt vett fel, mint névrokona, Szaniszló Csabi tette Helsinkiben egy Dzsudzsák gól után.

A hidegzuhany enyhe kifejezés arra, ami ezután következett, hiába nyugtattam a kedélyeket már az időkérés alatt, hogy Lillard triplával fog nyerni a Blazers, se Szves, se a közben már a hétfői magyar érettségijéről álmodozó Tamáska nem vett rólam tudomást. Szotty.

Melóba indulván jutott eszembe, hogy közös kép nem készült a bandáról, de nem is baj, mert annyira szépek úgyse vagyunk. Főleg nem együtt.

Kun Zsolt twitter

NBA1.hu facebook oldal

Szerző: Kun Zsolt

Dátum: 2014. 05. 03.