Búcsú ez egy régi, nagy szerelemtől. Fájdalmas, nosztalgikus, önsajnáltató, talán még ömlengős is. Nézzétek ezt el nekem, az elmúlt bő 10 évre való tekintettel.

„Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,”

Sokszor abba akartam már hagyni. Hónapokkal az indulás után, aztán 2004 végén már az eladásról is megállapodtunk, mégse lett belőle semmi, aztán újra meg újra, de nem sikerült befejezni soha. Részben ezért is írom ezt most, hogy később ne tudjak megint visszajönni, mert az egy ilyen patetikus befejezés után sokszorosan nevetséges lenne.

A korai találkozások (80-as évekbeli gimis meccsnézés a Lakers-Celtics döntőről, eurosportos közvetítések a Bulls-Blazers párharcról, TV3-as meccsek a 90-es évek végéről, Dávid Kornél statisztikáinak böngészése betárcsázós netről, játék az NBA99-cel) után 2001 őszén fordult komolyabbra az NBA iránti érdeklődésem, mikor a friss és akkoriban még nagyon haladónak számító ADSL-csatlakozásról az nba.com mellé elkezdtem internetes NBA-s platformokat keresni.

Így akadtam rá a sportforum.hu (most 1 éve, hogy leállt az oldal) NBA-topikjára, majd az espn-re, végül a realgm-re. Itt örömmel csodálkoztam rá, hogy az NBA-ben lehet játékosokat cserélni és az utána következő majd 15 évemet végigkísérte az a játékszenvedély, hogy virtuális cseréket lehet összeeszkábálni illetve másokéiról véleményt mondani. Kifejezett intellektuális kihívás volt a CBA megismerése és élmény annak megértése.
2002 januárjában regisztráltam a realgm-en ( 1 héttel azelőtt, hogy szeretett nagymamám meghalt), aztán a kinti és az itthoni fórumozás szűk két év alatt lőtávolba hozta egy magyar NBA-hírportál indulását, amihez Nagy Dani adta meg a szikrát.

2004. február 18-án hajnali 2 óra körül elindult az nba1.hu. Először csak a korábbi (máshol) fórumozók jöttek, aztán a Lajtai Péterrel, a Sport1 akkori NBA-szerkesztójével létrejött együttműködés eredményeképpen az oldal gyorsan beszipkázta a magyar NBA-faneket. Az ős szerkesztői csapat Danival, Gyulával és Mojzival startolt, aztán pár hónappal később jött gami, faxe, ThunderDan, majd a fiatalabbak, AirC, Bazslem és a többiek. Bazskával már az indulás körül kialakult a szinte baráti viszony, ami több fronton sokat segített az oldalnak. Az új hullámot (akik már az nba1.hu irományain szocializálódtak) Maka vezette, és a fórum újra és újra kitermelte azt az értelmes és hozzáértő elitet, akik utánpótlást biztosítottak a fluktuálódó szerkesztőségnek. Ráadásul kivétel nélkül még szimpatikus srácok és emberek is voltak.

Csak én maradtam állandó. Írtam több tucat cikket és bejegyzést, és lektoráltam a sokszorosát. Írtam több száz draftprofilt és egyengettem legalább ennyinek az útját. Írtam vagy húsz csapatelemzést és gondoztam a többit. Igyekeztem eladni az oldalt és gyorsan szembesültem vele, hogy nem lehet. Résztvettem majd minden átalakítás, változás és újítás kigondolásában és lebonyolításában.
Vezettem, szerkesztettem és főszerkesztettem az nba1.hu-t. Fórumoztam sokat. Jártam Amerikában, láttam NBA-meccset és NCAA Final Fourt, szakkomentáltam NCAA-meccseket, és írtam cikkeket szakfolyóiratokba (amíg léteztek). Eltöltöttem több tízezer órát az NBA-vel.

És mindezt minek?
Közben fölnőtt két lányom és jóval kevesebb időt töltöttem velük, mint kellett és szerettem volna.
Ez alatt a 13 év alatt a cégem felívelt, alábukott, majd takaréklángon működött és működik.
Ez alatt a 13 év alatt kihíztam a focicsapatomat, a ruháimat, végül saját magamat. Leépültem, mint sakkozó, barát, haver, (amatőr) sportoló, férj és értelmiségi.

Írtam több tízezer hozzászólást a fórumra, aminek az égvilágon semmi értelme nem volt, mert az a néhány megjegyzés, ami esetleg valakikben (pozitív) nyomot hagyott, egészen nevetséges ellentételezése annak a temérdek időnek és energiának, amit a fórumozás igényelt. Mindenki dumál, de senki nem figyel a másik mondandójára (ez igaz a blogvilágra is egyébként, ahol mindenki ír, szinte kizárólag marhaságokat, ezt lassan egyre többen észreveszik, így a szerzők leginkább maguknak írnak, ami nem baj, mert eleve is ez volt a cél (még ha kimondatlanul is)). Ha esetleg mégis, nem a tárgyszerűség számít, hanem a kardcsattogtatás.
Talán túl komolyan is vettem ezt az egészet. De ha meg nem veszem komolyan, minek csinálni?
A rengeteg éjszakai meccsnézés alvászavarokat, felborult napirendet és további súlygyarapodást indukált.

Ebből elég volt. Még egyszer nem lépek ebbe a folyóba. A fiam 6 és fél éves, már nem lesz több gyerekem és rajta kell bizonyítanom, hogy nem vagyok olyan félállású apa, mint a lányaimnál voltam. Ha sikerül majd, enyhíti talán a lelkiismeretfurdalásomat is. 45 éves vagyok, és nem csináltam még sok értelmeset életemben, pedig legalább a felét már leéltem. Maradandó dolgoknak (mint alkotó) pedig még a közelébe sem kerültem.

Mikor 2010 nyarán leálltam az NBA követésével, nagyságrenddel több időm jutott a fiamra, elkezdtem edzősködni (és noha a röplabdacsapat végül elporladt alólam, életem egyik legjobb élménye volt) és újra normális életet élni. Most egy ideje megint alig foglalkozom az NBA-vel, és elkezdtem futni, súlyzózni, fogytam 15 kilót (már csak további 20 kell) és kezdem megint embernek érezni magam.

Közelről figyeltem az egyén elidegenedésének társadalmi trendjét, ami jól megfigyelhető az internet szerepének növekedésével. Először (a 2000-es évek elején/közepén) a telefon vált túl személyessé, aztán sorban jöttek és mentek az online kommunikációs platformok (ICQ, MSN, Skype) és ma már leginkább sehogy sem szeretnénk beszélni a másikkal illetve ha mégis, akkor legyen az egy ütős videó vagy gif, mert a képi világot sokkal könnyebb érteni és fél oldalnál többet meg már nagyon fárasztó lenne elolvasni.
Annak meg már a gondolata is a múlt homályába vész, hogy emberek egykor sokat találkoztak, és jól érezték magukat egymás társaságában.

Efelé az elmagányosodás és üzenetlerövidítés/csillogóbbá tétel felé halad az online világ is, és ebbe az irányba kellene az nba1.hu-t is átalakítani, ha még egyszer neki akarnánk rugaszkodni az olvasottság növelésének.

Ehhez asszisztáljak és erre szánjak még ki tudja hány száz és ezer órát? No way.
Ezt (vagy mást) csinálják azok, akik a facebook-on és az okostelefonjaikon élik az életüket. Én inkább megpróbálom leszoktatni a lányaimat arról, hogy ők is így tegyenek.
Már nem akarom úgy csinálni ezt tovább, ahogy kéne. Ahogy meg tudnám, úgy nem akarom. Ahogy akarom és tudnám, na annak nincs semmi értelme, viszont rengeteg sokkal fontosabb dologtól elvenné és elvette az időt és energiát.

De azért sok szép emlék marad az nba1.hu-ról, a publicisztikák írásának intellektuális izgalmáról, az egyívású emberekkel való egy húron pendülés szívet melengető öröméről, a fórumkosarakról, a szerkesztőségi találkozókról, az nba1.hu babákról.

Ha már Adyval kezdtem, legyen a befejező idézet is tőle:

„Eladó a hajó,
S aki méltó szép, szent kárhozásra,
Szökkenjen föl rá megbabonázva.

Eladó a hajó,
Új gazdát keres, új igézettet,
Hajrásabb utat, bátrabbat, szebbet.

Eladó a hajó,
Elég drága, jöjjön, aki kéri:
Szép pokol-útja lesz, de megéri.”

Megéri?

Dátum: 2014. 10. 23.