Történelem

A Sixers történetének legújabb fejezete 1996-tól íródik. Ekkoriban a 80-as évek első felének legendás nagy csapata már csak az idősebb philadelphiai szurkolók emlékezetében élt. A Sixers kilátástalanul bukdácsolt szezonról szezonra. Az említett 96-os esztendőben azonban egy újabb szörnyű idény „jutalmaként” végre rájuk mosolygott a szerencse. A drafton elsőként választhattak és sikerült kihúzni a főnyereményt, azaz Allen Iversont. A következő évben megszerezték a korszak másik alapemberét, Larry Brown edzőt. Brownnak sikerült az öntörvényű Iverson tehetségét kibontakoztatni, és hamar megtalálta az ideális játszótársakat is Eric Snow és Aaron McKie személyében. Az 1998-99-es csonka szezonban villant meg először az új szabású Sixers: hosszú évek után ismét bejutottak a rájátszásba és ha már ott voltak, mentek is egy kört. A csúcsra a 2000-2001-es idényben jutott fel a gárda, amikor az összeszokott hátvédsor mögött Theo Ratliff, George Lynch, Tyrone Hill és Dikembe Mutombo alkotott áthatolhatatlan védőfalat. A Sixers egészen a bajnoki döntőig masírozott, Iverson pedig MVP lett. Ezt az eredményt azóta sem sikerült megközelíteni. Tavalyelőtt Mutombo, tavaly Larry Brown távozott, idén pedig szenvednek Iversonék. A jövő már nem tűnik olyan szépnek, mint három esztendeje…

Közelmúlt

A Chris Webber-Allen Iverson kettőshöz fűzött remények is szertefoszlottak, a Sixers 2005-ben is a rájátszás első körében vérzett el. 2006-ban egy eposz zárult le, amikor a Philly mély lélegzetet vett, és megvált 10 éve náluk szolgáló emblematikus figurájától, Allen Iversontól.
A cserébe kapott draftjogokkal, Joe Smith lejárójával és Andre Miller vezéri képességeivel a Sixers meglepően gyorsnak és hatékonynak tűnő újjáépülésbe kezdett: 2008-ban a Pistons ellen, 2009-ben pedig a Magic ellen vezették a párharcot 2-1-re, ám végül mindkét esetben 4-2-es összesítéssel hullottak ki a rájátszás első körében.

Az utóbbi időben azonban megrekedni látszik a csapat fejlődése, Elton Brand méregdrága igazolása egyáltalán nem vált be, így a nyáron a vezetőségnek új alapokra kell helyeznie csapatát, valószínűleg nem csupán a játékosállományt beleértve.

Erősségek

Fiatal, tehetséges, mégis bizonyított, némi playoff-tapasztalattal és (talán Iguodalát leszámítva) barátságos szerződésekkel rendelkező ifjú mag. Ha ihletett pillanataikban jól védekeznek, a Maurice Cheeks által meghonosított gyorsindításos játék maradványaként villámgyorsan fordulnak át támadásba.

Gyengeségek

A liga legrosszabb kinti védekező csapata, 40% felett dobják a triplát ellenük. Gyakran álló, ötlettelen támadójáték, mely sok eladott labdába és kilátástalan dobásba torkollik. Ha Samuel Dalembert nincs, a palánk alatti védekezésük is a nullához konvergál. Nincs vezére a csapatnak. Az utóbbi időben mintha szikrázna a levegő a játékosok és Jordan edző között. Az elkedvetlenedett és megritkult hazai közönség miatt néhol hitehagyott, motiválatlan játék. Néhány szerencsésebb estét leszámítva távolról teljesen veszélytelenek.

Húzóemberek

Andre Igoudala az egyetemen olykor megvillantotta sokoldalú tehetségét, de az atlétikus fregoliemberről draftolásakor alig néhányan gondolták, hogy All-Star szintű játékos lesz. Iggy, avagy AI2 a liga egyik legjobb és legkomplexebb védőjátékosa, aki kidolgozott izomzatával elbír a nagy emberekkel, de a kicsik sem futják körbe. Jól használja a karjait, sokszor szerez labdát vagy lassítja le az ellenfelet. Mára elfogadható kinti dobóvá avanzsált. Önzetlen, könnyedén észreveszi az üres embert, emiatt csapata legjobb passzgépe.

Jó fizikumának köszönhetően szorgosan gyűjti a lepattanókat is, így gyakran van tripla-dupla közelében. Támadásban még mindig lerohanásoknál a leghatékonyabb. Nem született pontszerző, főleg fizikai adottságaira támaszkodva, olykor nyögvenyelősen egy-egyezik, otromba módon ad el labdákat, és rossz dobásokat is vállal. Gyakran támadja a gyűrűt, de idén a triplákat preferálja a büntetőkkel szemben. A döntő pillanatokban már nem egyszer kapitulált. Nem igazi vezető, inkább egy valódi szupersztár mellett/mögött tudna igazán jó eredményeket szállítani csapatának.

Alulteljesítők

Elton Brand a Bullst és a Clipperst is cipelte már a hátán. Ma már talán egy NBDL-csapat is sok lenne. Két súlyos sérülése (Achilles-ín, váll) óta nagyban megkopott az atletikussága. A remek munkamorállal rendelkező játékos igen mélyről küzdötte vissza magát, hogy legalább a Sixers kezdőcsapatában szerepelhessen, bár a szurkolók szeretnék, ha nagyobb konkurenciája lenne. Az egy-egyezései már inkább kimaradnak, mintsem beszédülnek, palánk alatti védekezés címén pedig nem túl jól őrzi emberét, míg régebbi remek besegítései most már csak szökőévente jelennek meg.

A fizikai ereje még mindig megvan, így támadólepattanókat még vissza-visszapöcizget. A ruganyosságát szinte teljesen elvesztette, így pattanózása ma már legfeljebb közepest érdemel. Dicséretére legyen mondva, hogy a pályán az egyik legnagyobb harcos, rutinjával igyekszik segíteni a fiatal játszótársakat, ám mindez a következő 3 évre 50 millió dollárért nagyon kevés.

Samuel Dalembert az NBA egyik legjobb védőjátékosa lehetne, ha mindannyiszor olyan motiváltan lépne pályára, mint tette azt az Allen Iverson visszatérése utáni néhány mérkőzésen. Habár már nem az a fakezű center, aki egykoron volt, még mindig csúnya téglákat tud dobni, ha pedig leüti a labdát, a Sixers-szurkolók máris a fejükhöz kapnak. Olykor jól helyezkedik, és ha a csapattársak sem leszegett fejjel egy-egyeznek, akkor sok olcsó pontot szereznek zsákolásaiból. Magassága, rugói, irdatlan hosszú karjai és jó ütemérzéke alapján akár képes lenne a ligát vezetni blokkolás tekintetében, ám ehelyett sok buta faultot – még ha nem is annyit, mint néhány éve – üt.

Jó napjain szárnyal a lepattanó labdákért.
Lehetne gyakrabban jó napja. Inkább egy idétlenségeket művelő, kissé elveszett, szeretnivaló nagy-gyerek, mint egy komoly csapat építőköve és húzóembere.

Reménységek

Az NBA legfiatalabb játékosa, az irányító Jrue Holiday sokak szerint kissé korán vállalkozott a profi ligára. Annyi bizonyos, hogy nagyon messze van még egy érett játékostól, ám sokoldalú játéka biztatóan hathat a szurkolókra. Nagyon jó védő, egyes-kettes poszton a szupersztárokat leszámítva bárkivel felveszi a versenyt, de voltak már jó pillanatai Dwyane Wade és Kobe Bryant ellen is.

Elsőként passzol, csak utána gondol arra, hogy egyedül fejezzen be egy-egy támadást. Nincs rossz keze távolról sem, de tud pontot szerezni betörésből és gyorsindításból is. Fiatal kora miatt olykor határozatlannak tűnik, járathatná a labdát gyorsabban. Az újoncokra jellemző gyenge dobásválasztása is fejlődésnek indult. Eladott labdák. Elsősorban fejben kell érnie, de ha ez végbemegy, akár a liga egyik legösszetettebb irányítójává is válhat.

Lou Williams hosszú utat járt be, mire a Sixers kezdő ötösében találta magát. Mára az NBA egyik legjobb egy-egyezőjévé vált, ráadásul a legutóbbi nyáron sokat fejlődött a tempódobása is, így igen bő támadóarzenállal rendelkezik. Lerohanásban feltartóztathatatlan, alig van olyan védőjátékos, aki felvenné vele a versenyt sebességben. Ha elkapja a fonalat és megkapja a lehetőséget, néha meccseket tud megfordítani. Elsősorban maga szeretne pontot szerezni, de idén már sokkal többet járatja a labdát, és megvan a kellő szem-kéz koordinációja is az gólpasszokhoz. Csúnya és értelmetlen eladott labdáit mostanság egyre jobban kiszűri a játékából, de azért olykor előkerülnek, csakúgy, mint borzalmas ritmusban és helyzetben elvállalt dobásai.

Védekezésben látszólag sok energiával dolgozik, igyekszik labdákat lopni. A zárásokon ugyanakkor gyakran fennakad, és a rotálásokkal is sokszor van problémája. Sovány alkata miatt a súlyosabb játékosok egyszerűen verik meg a palánk közelében, de a kinti védekezésén is van még mit dolgoznia. Pislákol benne némi vezéri tűz is.

Kilátások

Szerző: Takács Dávid

Dátum: 2010. 03. 13.