Apu kezdődik!

Már csak néhány nap és kezdődik. Mi pedig csak remélhetjük, hogy az utolsó néhány mérkőzés méltó befejezése lesz ennek az őrült rájátszásnak.

Rengeteg tanulsággal szolgált az elmúlt néhány hét. Akkor – persze viccesen – csak annyit mondtam, hogy ez az egész felhajtás tökéletesen felesleges, elég lenne, ha a Cavs és a Celtics lebokszolná, hogy ki legyen a Lakers ellenfele és máris kezdődhetne a döntő.

Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. A Celtics már a második körben búcsúzott, és a Cavs sem jutott döntőbe. De nemcsak ezért marad emlékezetes ez a rájátszás.

A Boston-Chicago párharcot ha akarnám, sem tudnám kitörölni az emlékezetemből.

Az ezer sebből vérző Houston helytállása is lenyűgözött, mint ahogy az utolsó lehelletéig küzdő bajnok elszántsága is felemelő, már-már megható volt.

Carmelo Anthony néhány nap leforgása alatt a szemem előtt nőtt fel és a főcsoportdöntő végére végképp meggyőzött arról, hogy a liga tíz legjobb aktív játékosa közé tartozik.

LeBron James egyszemélyes háborúját nézve egyszerre csodáltam és sajnáltam a királyt és sokszor nem hittem a szememnek, amikor a bírók és a fegyelmi bizottság ténykedését figyeltem.

Dwight Howard és Kobe Bryant

De egy csapatot sem ismertem annyira félre, mint az Orlando Magicet. Ritkán hangsúlyozzuk eléggé, hogy Stan Van Gundy csapat úgy jutott el a döntőbe, hogy húzóemberük, az All-Star formában pattogtató Jameer Nelson február óta a kispadot koptatja.

Ellenfelük, a Los Angeles Lakers a főcsoportdöntő hatodik mérkőzésén hosszú idő után végre ismét megmutatta, hogy a szezon előtt és közben miért is őket tartották a bajnoki cím legnagyobb esélyesének, noha közben többen testi épségüket sem kímélve átugrottak a clevelandi zenekar kocsijára.

Ha áprilisban valaki előhozakodott volna egy Lakers-Magic döntő ötletével, előbb kinevetgéltem volna magam, majd sportszerűségből öt meccset jósoltam volna Los Angeles-i győzelemmel. Erről most már szó sincs.

Noha kétségtelen, hogy továbbra is a nyugati bajnok, a Los Angeles Lakers az esélyesebb, söprésről már senki sem beszél. A szakértők legalább hat-, de inkább hét meccsre készülnek.

És hogy mi várható a döntőben? Vegyük sorra a tényezőket…

MENTALITÁS

A Los Angeles Lakers Janus-arcú csapat. Ha a bajnoki címeket tehetség alapján osztogatnák, idén mindenképpen őket illetné a trófea. Ennek ellenére hét randevúra volt szükségük, mire felülkerekedtek a legjobbjaikat nélkülöző Rocketsen, és a laikus szemlélő számára talán a Denverrel is indokolatlanul hosszú ideig bíbelődtek.

A Lakers akkor ellenállhatatlan, ha sikerül elkapnia a mérkőzés elejét. Ilyenkor szemet gyönyörködtetően járatják a labdát és könyörtelenül kihasználják a sokoldalú játékoskeretnek ideális triangle offense alkalmazásából fakadó helyzeteket.

Ha azonban hátrányba kerülnek, a csapat túlnyomó része behúzza a kéziféket, Bryant kerül előtérbe és az erőlködésnek legtöbbször nyögés lesz a vége.

A Lakers pszichésen labilis csapat, arroganciájuk hamar hisztériába csap át. Erre a legjobb példa védekezésük, amely gyakran túl engedékeny, egészen addig, amíg valakinél el nem szakad a cérna és nem követ el egy durva, néha alattomos szabálytalanságot.

Pontosan tudják, hogy ők a párharc esélyesei, veszítenivalójuk csak nekik (különösen Bryantnek és Jacksonnak) van és az esélyesség terhe akár blokkolhatja is őket.

Az Orlando Magicről a szoros meccseken derül ki, mennyire jó kis csapat. Pedig képtelenek megőrizni nehezen megszerzett előnyüket, viszont attól sem jönnek zavarba, ha az öltözőben maradnak és másfél negyed után húszpontos hátrányból kell felállniuk. Felelőtlennek tűnhetnek, de inkább arról van szó, hogy nagyon bíznak a játékukban és tudják, hogy ha nem esnek kétségbe, akkor idővel fel fognak zárkózni és ha az utolsó néhány percre egál körül fordulnak, akkor bárki ellen képesek nyerni.

Nagyon fegyelmezett csapatról beszélünk, a közösség leglabilisabb idegrendszerű játékosa az edző. Több hidegvérű ítéletvégrehajtót játszatnak egyszerre, így ritkán fordul elő, hogy nincs, akire rábízzák az utolsó dobást.

A védekezésük egészen kiváló,képesek arra, hogy ráerőltessék az akaratukat az ellenfélre.

Tisztában vannak azzal, hogy nem ők a párharc sélyesei, de ez már zsinórban a harmadik összecsapás, ahol ez a helyzet, így talán már élvezik is a helyzetet. Ennek megfelelően továbbra sincs rajtuk teher, noha érzik, hogy akár meglepetést is okozhatnak.

DEREK FISHER vs RAFER ALSTON

A dolgok jelenlegi állása szerint a Lakers kezdőirányítója a döntőben is a gyatra formában pattogtató Derek Fisher lesz. Mivel Phil Jackson csapatában a rendszer jellegzetessége, hogy senki sem irányító és mindenki az, betonbiztos helyét csak annak köszönheti, hogy a tizedik gyűrűt hajszoló mester még hisz abban, hogy a kétségtelenül rutinos és harcedzett veteránban van még egy-két nagy dobás.

A floridai csapatot Rafer Alston vezeti harcba. A nyáron krisztusi korba lépő egykori streetball-ikon leigazolásárt kijár a vállveregetés Otis Smithnek, hiszen a csapat kulcsemberét kellett napokon belül pótolnia. Skit To My Lou a Cavs ellen kiegyensúlyozott játékot mutatott: volt két jó, két átlagos és két botrányos meccse, sokkal több most sem várható el tőle.

KOBE BRYANT vs COURTNEY LEE

Papíron a döntő legegyoldalúbb párharca. Nemcsak azért, mert Kobe Bryant a játék minden elemében felülmúlja az egyébként remek szezont futó újoncot, hanem azért is, mert Kobe hatalmas lelki teher alatt játszik és ez a hozzá hasonló játékosokból gyakran emberfeletti teljesítményrt csalogat elő. Talán az idei az utolsó esélye, hogy más megvilágításba helyezze nagyszerű pályafutását, ehhez azonban legalább négy, de inkább hat-hét mérkőzésen kell kiegyensúlyozott, asszertív játékot mutatnia.

Courtney Lee a jelek szerint a nagy orlandói hátvédkeringő győztese. Korát meghazudtolóan érett játékára nagy szüksége lesz a Magicnek, hiszen Kobe lelassítására csak annak lehet esélye, aki hosszú távon is összeszedett védekezésre képes. Ha tiszta dobóhelyzeteit pontra váltja és távol tudja tartani Bryantet a gyűrűtől, hasznos fogaskerék lehet.

TREVOR ARIZA vs HIDAYET TÜRKOGLU

A sorozat egyik legfontosabb párharca. A tavalyi döntővel kapcsolatban sokan elfelejtik, hogy a Lakersből nem csak Bynum hiányzott, hanem Trevor Ariza, az idei főcsoportdöntő egyik leghasznosabb játékosa is. Ha ő nincs, könnyen lehet, hogy a Nuggets 2-0-ás vezetéssel utazik haza Los Angelesből. Állhatatos védekezésére és kulcsfontosságú labdaszerzéseire most is nagy szükség lesz, hiszen a Magic játékát a labdabirtoklások nagy részében Türkoglu szervezi. A támadásokat erőteljes betöréseivel és hatékony triplázásával segítheti.

Bár az utóbbi időben az üggyel kapcsolatban mintha hírzárlatot rendeltek volna el, de Hidayet Türkoglu május elején még bokasérüléssel küszködött és nehezen hihető, hogy ilyen menetrend mellett sikerült volna teljesen felépülnie. A dobóformája ennek megfelelően ingadozó és a Cleveland ellen már mintha a betöréseket is hanyagolta volna, de nagyságára jellemző, hogy így is a csapat motorjának számít. Ha megdolgoztatja Arizát védekezésben, sokat tehet azért, hogy Howardnak több helye legyen a palánk alatt.

PAU GASOL vs RASHARD LEWIS

A sorozat másik kulcsfontosságú párharca. Ha Pau Gasol a döntőre is átmenti a Nuggets ellen mutatott formáját, nehéz helyzetbe hozza Stan Van Gundy gárdáját. Noha kevesebb labdát kap, mint az alapszakaszban, a ponttermelése kiváló dobószázalékának köszönhetően nem esett vissza. A Nené-Martin-Andersen trió ellen kísérletei több mint 63%-a célba talált. Most Rashard Lewis ellen mutathatja meg, mit tud és magassági fölényének köszönhetően biztosak lehetünk abban, hogy fog néhány kellemetlen pillanatot a Magic alulméretezett négyesének. Ami előnyt jelent az egyik oldalon, az hátrány a másikon, hiszen Lewist egészen a triplavonalig kell kísérnie, így Bynumnak egyedül kell majd Howarddal bírkóznia. Arról nem is beszélve, hogy a fiatal Los Angeles-i center faltproblémái esetén vélhetően neki is meg kell próbálkoznia Superman lelassításával és ez csak Gasolnak sikerülhet, Gasolinának nem.

A Magic „erőcsatára”, Rashard Lewis az NBA egyik leginkább alábecsült játékosa. Noha világéletében hármast játszott, látott fantáziát Stan Van Gundy elképzelésében és új szerepköre kifejezetten jól áll neki. Amíg kordában tartása minden ellenfelének kemény dió, addig Lewis a Magic kiválóan szervezett védekezésének egyik alappillére. A rájátszásban eddig nem került szembe klasszis játékossal, így várhatóan meg fog gyűlni a baja Gasollal. Howard besegítései és a gyakran alkalmazott orlandói matchup zone enyhíthet kínjain. Támadójátékát kiváló tempóira építi. Vagy gyors labdajáratás után a hárompontos vonal mögül tüzel, vagy zárást ad, de ahelyett, hogy a gyűrű felé válna le, inkább kilép és elvállalja a középtávolit.

ANDREW BYNUM vs DWIGHT HOWARD

Azt gondolom, hogy ez a párharc simább eredménnyel fog zárulni, mint ahogy sokan várják. Noha Andrew Bynum a Denver ellen már csaknem húsz percet töltött átlagban a pályán, Howard őrzése ismét ki fogja hangsúlyozni védekezésbeli hiányosságait és hamar a padon fogja magát találni. A rájátszásban eddig csak a liga egyik legkeményebb védője, Kendrick Perkins volt képes arra, hogy lelassítsa Howardot és Bynum nem ez a kategória, különösen, hogy a hírek szerint Phil Jackson érthető okokból besegítés nélkül szeretné felvenni a harcot a Magic szörnyetegével. Támadásban megtalálhatja számítását, mivel a liga legjobb védője vélhetően nem szeretne faltproblémák miatt ismét a kispadra kényszerülni. Sok kárt azonban így sem fog okozni.

A Magic centere, Dwight Howard annál inkább. Superman káprázatosan játszik és nincs okom azt feltételezni, hogy a döntőben bármi változna. Ha a játékszervezők nem felejtik el megjátszani, ismét erős dupla-duplát átlagolhat és előcsalogathat olyan ritkán látott csodabogarakat, mint Didier Ilunga-Mbenga. Gondja csak a faltokkal akadhat, hiszen ismét olyan játékossal kell majd időnként farkasszemet néznie, aki a földi halandóknál könnyebben kap fújást. Apró reménysugár, hogy Kobe könnyebben lemond a betörésekről, különösen, ha ülnek középtávoli tempóit. Howard a Cavs ellen nem mutathatta meg, mennyire jó dobásblokkoló, mivel Jamesen kívül senki nem mert a palánk alól kísérletezni, de most várható egy-két borzasztó méretű búra.

KISPADOK CSATÁJA

Reaálisan gondolkodva a Lakers kispadján ülők közül két játékosnak van esélye, hogy befolyásolja a párharc menetét. Ez egyben a Los Angeles-i szakmai stáb kritikája is, hiszen a nemrég még rettegett második garnitúra mintha megállt volna a fejlődésben.

Néhány hete még ebbe a kategóriába soroltam volna Luke Waltont is, aki előbb a Houston, majd a Denver ellen is a hasznos kiegészítő emberek közé tartozott. A gyűrűre nem igazán veszélyes bedobó játékintelligenciájára nagy szükség lehet a Magic védekezési hiányosságainak kiaknázásához.

És természetesen nem lehet elmenni Lamar Odom mellett, aki számomra a szezon egyik kellemes meglepetése. Annak ellenére, hogy minden esély megvolt arra, hogy az új szerződésért hajtó mindenes aláássa a csapategységet, szó nélkül elfogadta, hogy Bynum visszatérése után kispadra kényszerült. Teljesítménye szokás szerint hullámzó, de a Nuggets elleni párharc utolsó két összecsapásán mutatott játéka több mint bíztató.

A Magic kispadja papíron talán rövidebb, mint az arany-liláké, de ez ne tévesszen meg senkit. Anthony Johnson egy minden hájjal megkent veterán, aki 34 évesen is kihagyhatatlan a rotációból. Nem lehet észrevenni a csapaton, ha átveszi Alstontól a kormánykereket és amikor a heves vérmérsékletű kezdőirányítót eltiltották, megmutatta, hogy akkor sem jön zavarba, ha a pontszerzésből is ki kell vennie a részét.

A cseresor legfontosabb játékosa azonban nem ő, hanem a hányatott sorsú Mickael Pietrus, aki a szezon végére alaposan bedolgozta magát a rotációba és oroszlánrésze van abban, hogy a Cleveland játékosai már a nyaralásukat tervezgetik. A nyáron leigazolt francia sokáig nem találta a helyét, sérült is volt egy darabig, de a rájátszás második körében megrázta magát és amellett, hogy szívós védőmunkájával a mindig kritkus kettes-hármas poszton menti a menthetőt, életveszélyesen szórja a triplákat. LeBron James után most Kobe Bryanten is megmutathatja, mit tud.

X-FAKTOR

Felfoghatatlan számomra, hogy a sokszor hosszú perceken keresztül betliző Fisher, illetve a mérkőzéseket befolyásolni képtelen Farmar helyett miért nem látom többet Shannon Brownt a pályán. Gyakorlatilag minden egyes alkalommal, amikor lehetőséget kap, csinál valami olyat, amitől felrobban a Staples, legyen az egy hármas, egy zsákolás, vagy egy rettenetesen nagy blokk. Ha Phil Jacksonnak maradt még egy kis vér a pucájában, akkor bátrabban és gyakrabban fogja becserélni.

A túloldalon JJ Redick lehet a meglepetésember. De annak is ugyanennyi esélye van, hogy egy percet sem fogjuk a pályán látni. Az egykori NCAA-legenda megtehette volna, hogy eligazol a nyáron, de maradásra bírták. A hazai közönség odavan érte, ettől függetlenül hol játszik, hol nem. Amiért mégis beleszólhat a párbeszédbe, az annak köszönhető, hogy a Celtics ellen meglepően jó munkát végzett Ray Allenen, így reális esélyt látok arra, hogy Van Gundy őt is bedobja a mélyvízbe és időnként ráállítja a Leehez és Pietrushoz már-már hosszászokó Bryantre.

EDZŐI STÁB

Phil Jackson felett mintha eljárt volna az idő. A szememben korábban sem szakmai tudása, hanem egyedülálló motivációs technikája emelte a kollégák fölé. Ehhez elsősorban bizalomra és hitelességre volt szüksége. Azt gondolom, hogy a dinasztia felbomlása után (amelyben vastagon benne volt) írt könyvével megszegte az etikai kódexet és eljátszotta a játékosok bizalmát.

Ha a Lakers idén sem nyer bajnokságot, nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy állásban marad. Így még egyszer, talán utoljára, elő kell húznia valamit a cilinderből*, legyen az egy könyv, egy film, vagy bármi, amitől egységgé kovácsolódik az mentálisan időnként leolvadó csapat.

Ha sikerrel jár, akkor a sorozat egyértelmű esélyesei. Ha gyengeséget mutatnak, rögtön más a leányzó fekvése, ugyanis…

Stan Van Gundy csapata érzéketlen, mint az egyszeri pornószínésznő egy gangbang végén. Volt már arról szó, hogy mennyire nem érdekli őket, ha elherdálják az előnyüket, mint ahogy az sem, ha tetemes hátrányba kerülnek. Nem tudom, hogy a „pánik mesterének” ehhez mennyi köze van. A külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy a játékosok inkább igyekeznek függetleníteni magukat a közhelyeket rikácsoló edzőtől, de láss csodát, működik!

Szakmai szempontból Van Gundy a liga egyik legfelkészültebb, leginnovatívabb edzője. Ne felejtsük el, hogy a Wade-re és O’Nealre épülő bajnokcsapat alapjait is ő rakta le és elidegeníthetetlen érdemei vannak abban, hogy a Türkoglu-Lewis duó képes egyszerre megélni a pályán.

KÖVETENDŐ TAKTKA

Első és legfontosabb feladatuk, hogy rendet tegyenek a fejekben!

Ha ez megvan, akkor már „csak” Bryantnek kell belátnia, hogy eleget letett már ahhoz az asztalra. A bajnoki cím puszta ténye a legnagyobbak közé fogja emelni, így nincs szükség arra , hogy erőlködjön és negyven pontokat szórjon. Az is bőven elég lesz, ha agresszívan támadja a gyűrűt és megtalálja a csapattársakat. Persze senki sem fog panaszkodni, ha helyre tesz néhányat a látványnak sem utolsó középtávoli tempói közül.

Ha a labda nagyon gyorsan jár és folyamatosan megbontja a védelem egyensúlyát, akkor dobóhelyzetek fognak kialakulni. Kulcsfontosságú, hogy ezeket milyen hatékonysággal tudják értékesíteni, hiszen a zónáról csak akkor lehet majd lebeszélni a Magicet, ha rendszeresen át tudják dobni.

A helyükben gyakran kísérleteznék gyenge oldali befutásokkal. Ezek a könnyű kosárszerzési lehetőségek a meglepetés erejével hatnak és mivel Howardnak nem lesz ideje felkészülni a blokkolásra, nagyobb eséllyel fog faltot ütni.

A védekezésben tervezett taktika első hallásra kivitelezhetetlennek tűnik, mivel a rendelkezésre álló személyzet képtelen arra, hogy egy-az-egyben megállítsa Howardot. Az biztos, hogy annyira rosszul nem csinálhatják, mint a Cavs, akiket bentről-kintről egyaránt megszórtak, de az is boritékolható, hogy menet közben módosítani kell majd a taktikán.

Ha a Lakers bajnok szeretne lenni, akkor nem engedheti meg magának, hogy az első mérkőzésen némileg várhatóan megilletődött Magic felocsúdjon. Ha hozni tudnák az első két meccset, nyert ügyük van, mivel nem látom realitását annak, hogy a Magic képes legyen mindhárom hazai meccsét behúzni. Így optimális esetben 3-2-vel jöhetnének vissza az Angyalok Városába, ahol Kobe végre feltehetné a koronát pályafutására.

Ha a Magic nem változtat a hozzáállásán és a mutatott játékán (és miért tenné), akkor bizony ki lehet mondani, hogy ha nem is esélyese a párharcnak, de nem is teljesen esélytelen. Volt már arról szó, hogy a legtöbben, hat esetleg hét meccsre számítanak, ott pedig már csak nüanszok fognak dönteni. Itt jegyzem meg mindazonáltal, hogy ha a Lakers hazai pályán elbukja a hetedik meccset, akkor Los Angelesben lázadás lesz.

Stan Van Gundy csapata tisztában van azzal, hogy kellemetlen ellenfél. Mostanra már az ellenfelek tiszteletét is kivívta. Első és legfontosabb feladatuk tehát, hogy másodpercek alatt levetkőzzék megilletődöttségüket és nyugodtan játsszák a játékukat.

Két olyan párharcon vannak túl, ahol előbb egy sebzett vadat kellett kivéreztetniük, majd egy sebesen robogó gyorsvonatot kellett lelassítaniuk. Mindkét alkalommal felvették a kesztyűt, most sem lehet ez másként. Ráadásul a Bostonnal és a Clevelanddel ellentétben a Lakers könnyen frusztrálható, ez pedig a malmukra hajthatja a vizet.

LeBron nem tudta őket egyedül megverni. Kobe sem lesz képes erre.

Ha a támadásban meg tudják valósítani faék-egyszerűségű játékukat és Howard nem üti ki magát buta faltokkal, akkor izgalmas párharc elé nézünk.

ESÉLYLATOLGATÁS

– a Lakers hat meccsen nyer: 40%
– a Lakers hét meccsen nyer: 31%
– a Magic hat meccsen nyer: 29%

Szerző: Tőrös Balázs

Dátum: 2009. 06. 01.