Missing image

ATL – 2010. 01. 31.

Történelem

Porosodó krónikák még jegyzik a Bob Pettittel és Cliff Hagannal felálló, a ligát gyakran agyba-főbe püfölő St. Louis büszke csapatát. A nagy munkabírású sztárjátékosok lelassítva a dübörgésre készülő bostoni hintót, 1958-ban csúcsra járatták a sólymokat. A franchise aztán elhagyta a klasszikus blues szülőhazáját és Atlantában telepedett meg, de az azóta eltelt majd fél évszázadban hiába pattogtatott náluk a 80-as évek Batmanbe oltott dobógépe (Dominique Wilkins), és gardírozta csapatukat az elismert Lenny Wilkens, a Hawks egy-két jól sikerült idényt leszámítva meg sem közelítette a nagy elődök eredményeit. Az utolsó életjeleket a „zairei torony” (Dikembe Mutombo), valamint a labdalopások és triplák avatott mestere, Mookie Blaylock 90-es évekbeli működése idején adták. Az új évezredtől a vetésforgóhoz hasonlító atlantai keretben olyan NBA-szerte jól csengő nevek fordultak meg, mint Jason Terry, Glenn Robinson, Shareef Abdur-Rahim, vagy éppen Antoine Walker, ám a sikerek nagy ívben elkerülték a „sólymokat”. A kilátástalanságot jelzi, hogy Atlantában öt év alatt már a negyedik edzőt fogyasztják, de a lassan kolibrivé amortizálódó ragadozók továbbra sem lelik a nyerő formulát.

Közelmúlt

Az új évezred beköszöntét a csapat nagyon megszenvedte. Voltak szurkolók, akik átokról beszéltek, mások a vezetőségre mutogattak újjal. A GM-ek eközben kétségbeesésükben évente váltogatták a vezetőedzőket, és úgy dobálták sztárjátékosaikat, mint Korda György a rossz lapokat. A Hawks olyan mélyre süllyedt, mint történelme során még soha.
Tudjuk azonban, hogy előbb-utóbb eljön az a mélypont (ez esetben egy 13 győzelmes szezon), ahonnan csak felfelé vezethet út. Ennek megfelelően a Hawks olyan fejlődést mutatott be az elmúlt öt évben, amelyre egyik NBA csapat se volt képes, ráadásul mindezt nagyon találó szlogenekkel is alátámasztották.

2007-ben a feltámadás (Rise up!) jegyében bejutottak a rájátszásba, ahol aztán 7 meccses párharcban maradtak alul a későbbi bajnokkal szemben. 2008-ban sokkolták a világot (Shock the world!) azzal, hogy a keleti konferencia negyedik helyén végeztek, majd egy fontos lépéssel közelebb kerültek – a rájátszás második köre – hosszú távú céljaik eléréséhez. A nyári erősítést követően idén olyan jól kezdték a szezont, amire a 80-as évek óta nem volt példa, de ezen már az új szlogen értelmében nem is szabad meglepődni, hiszen most már tudod (Now You Know), hogy mit várhatsz a sólymoktól.

Erősségek

Pimaszul fiatal, atlétikus, jó felépítésű és sokoldalú játékosok, akik zsenge koruk ellenére komoly NBA tapasztalattal rendelkeznek. Egészen furcsa csapatszerkezet, amellyel nem csak védekezésben, de támadásban is összezavarják az ellenfelet. Kevés eladott labda, sok gyorsindítás és agresszív támadópattanózás. A ponttermelésből mindenki kiveszi a részét, megoszlik a teher. A vérszag megérzése után nagyon harciassá váltak és most már elhiszik, hogy bárkiből képesek egy ízletes falatot kitépni.

Gyengeségek

Sztárjátékos és igazi vezér hiánya. Fantáziátlan, rengeteg izolációs játékra épülő támadás. A gyorsan szerzett nagy előnyök ugyanolyan gyorsan történő elherdálása. Még mindig hiányzik a palánk alatti klasszikus center, ami miatt a belső védekezés néha kínszenvedős.

Húzóemberek

Az Atlanta sikere nagyban függ a liga egyik legalulértékeltebb játékosának játékkedvétől és aktuális formájától. Mike Woodson edző szemmel láthatólag nem is akar ezen változtatni, hiszen minden második figura Joe Johnson izolációjáról, majd az azt követő egy-egyezésről szól. Persze ez annak ismeretében nem igazán kritizálható, hogy Johnson a félpályán belül akár emberrel a nyakán is képes bárhonnan bedobni, a post-up játéka egy centereknek készülő oktatófilmben is megállná a helyét, és amikor lekettőzik, úgy lövi ki a lasztit a triplavonalon lesben álló Bibbynek vagy Crawfordnak, mintha madzagon húznák.
Kivételesen jól kezeli a labdát, rengeteg csel és befejezési mód lapul a tarsolyában, amelyeket kegyetlenül ki is használ. Hiányzik viszont belőle a gyilkos ösztön és a jóértelemben vett nagyképűség ahhoz, hogy igazi sztár legyen.

Josh Smith még mindig a csiszolatlan gyémánt kategóriába tartozik. Mindenki tudja róla, hogy nagyon különleges és kivételes kincs, de egyelőre még nem csillog olyan fényesen – vagy legalábbis csak ritkán -, mint ahogy azt a Hawks szurkolók várják tőle.
Ezzel együtt – amikor gyenge napja van (esetleg sérült) – hiányát a sólyomfészekben jobban meg lehet érezni, mint Joe Johnsonét. Idén beérni látszik, hiszen játékát sokkal inkább erősségeire alapozva a körtébe koncentrálja. Kevesebb hibával és többet passzol.
Fáradhatatlan védő, aki a passzsávokra is előszeretettel csap le, hogy aztán a másik oldalon jegyet váltson a heti top-10-be. Félelmetes és rettegett dobásblokkoló, aki jelenlétével sok ellenfelet bizonytalanít el, ráadásul egyre hatékonyabb lepattanózó is.
Támadásban már nem csak atlétikus képességeire támaszkodik, háttal a gyűrűnek is ügyesen forgolódik és félhorgai szinte már halálosak. Sajnos néha eluralkodik rajta régi énje, és átmegy dobóhátvédbe vagy sztárirányítóba, amikből sok jó nem szokott kisülni.

Alulteljesítők

Mára már a legjóindulatúbb és legtürelmesebb Hawks szurkolók is belátják, hogy Marvin Williams mélyen alulteljesít. Ha el is tekintünk attól, hogy kik előtt és milyen előkelő helyen draftolták, akkor is nyugodt szívvel nevezhetjük őt bustnak.
Egy olyan játékostól, aki 4 éve stabil kezdő, sokkal agresszívabb és megbízhatóbb játék várható el. Williams tavalyi fellángolása és szerződéshosszabbítása után ismét hátradőlt és a védekezésén kívül gyakorlatilag semmi nincs, amit dicsérni lehet. Távolról csak a legritkább esetben néz a gyűrűre, jó százalékkal értékesített középtávoli tempói eltűntek a játékából, és a palánk környékén is egyre többet hibázik (olykor zsákolásokat, ziccereket vagy csak simán kiejti a labdát).

Reménységek

Sok játékost lehetne ebbe a csoportba sorolni, hiszen Horford és Smith is fejlődik még, de az igazán kíváncsi szemek a villámléptű hátvédet, Jeff Teague-et figyelik. Meglehet, hogy a Chris Paul alma materéből érkezett irányító kevés lehetőséget kap, és szeleburdi megoldásaival még nem követel perceket, de villanásai világossá teszik azt, hogy nagyszerű NBA játékossá válhat.
Hihetetlen gyors és atlétikus (limitált percei alatt is kiosztott már pár demoralizáló prakkert), játszi könnyedséggel szeli át a védelmét, és nagyon bátran támadja a gyűrűt. Igazán termékeny kisember a támadó térfélen, aki a másik oldalon is keményen odateszi magát.

Kilátások

Jó szokás szerint az idényfelező All-Star gála előtt már csak a vérmes atlantai fanatikusok bíznak a leggyengébb mutató elkerülésében, így a sólymok felsőbb vezetése hosszú hónapokat áldozhat a nyári keretfrissítés minden apróbb részletének kidolgozására. Bár pénz van dögivel, de szerencsétlenségükre a nyári szabadügynök piac szűkölködni fog az igazán nagy nevekben.

Szerző: Szabó Levente

Dátum: 2010. 01. 31.