Missing image

Az NBA előszobája

 
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a kosárlabdát csak az NBA-ben ûzik mesterfokon, pedig már hatvanötödik éve az NCAA szolgáltatja Amerika számára a legizgalmasabb tavaszi hónapokat, háttérbe szorítva a fényûzõ profi bajnokságot. Nézõk milliói szegezik tekintetüket a képernyõre, s persze ahogy az lenni szokás, a legnagyobb tehetségek után kutató menedzserek sem maradhatnak távol az egyetemi bajnokságtól.

Hogy mi a különbség az NBA és az NCAA küzdelmei között? A laikus szemlélõ számára talán semmi, de egy szakavatott megfigyelõ már tudja a választ: maga a kosárlabda. A novemberben rajtoló bajnokságban 32 csoportra osztva, több mint száz alakulat küzd azért, hogy a “márciusi õrület” (March Madness), majd a Final Four varázsába belekóstolhasson.
Köztük olyan együttesek, mint a UCLA, amely ugyanazt jelenti az NCAA-nek, mint a Boston az NBA-nek. Az University of California Los Angeles tizenegy bajnoki diadalával az egyetemi liga legsikeresebb alakulata, ahol olyan késõbbi halhatatlanok nevelkedtek, mint Kareem Abdul-Jabbar, Bill Walton, Gail Goodrich és Reggie Miller. Mára azonban csak távoli megfigyelõi a küzdelmeknek, s egyelõre nem túl nagy a valószínûsége annak, hogy hosszú évek után ismét a tûz közelébe kerüljenek. Az UCLA mellett olyan patinás csapatok süllyedtek a középmezõnybe, mint a 80-as évek meghatározó gárdája, az Indiana, vagy az egykoron centerneveldéjérõl elhíresült Georgetown. Ám ez az állandó körfogás teszi lehetõvé más univerzitások számára a felemelkedést, és ettõl válik élvezetessé a liga. Lássuk hát a végsõ gyõzelemre esélyes gárdákat és a legtehetségesebb fiatalokat.

ATLANTIC COAST

North Carolina: Michael Jordan egykori csapata már hosszú ideje az NCAA élvonalába tartozik, de folyamatosan erõs keretük dacára 1993 óta képtelenek bajnokcsapattá avanzsálni. Az elõzõ idényben a Texastól meglepõ vereséget szenvedõ alakulat idén talán csúcsra érhet. A karmesteri pálca a liga egyik legtehetségesebb irányítójának, Raymond Feltonnak a kezében van, míg csatárposzton az ígéretes Marvin Williams debütál. Õk elõreláthatólag a júniusi draft kelendõ portékái lesznek. A pöttöm irányító hátvédtársa a pontgyáros Rashad McCants, centerposzton az elõzõ idény harmadik csapatába voksolt Sean May kemény védekezésével rettentheti el az ellenfeleket.
Ha mindenki egészséges és a kiegészítõ emberek is meccsrõl-meccsre egyenletes teljesítményt nyújtanak, akkor a North Carolina komoly favoritja a rajtoló bajnokságnak.

Georgia Tech: Az elõzõ idény döntõsénél nyugalom honolt a nyáron. Komoly tehetségek hiányában az NBA csapatok különösebb érdeklõdést nem mutattak, így a “társulat” együttmaradt. Az “izomember” Jarrett Jack vélhetõen továbbra is megbízhatóan, különösebb látványelemek nélkül kormányozza a Georgia Tech-et, míg a pontszerzés Barry (BJ) Elderre hárul. A “festékben” az elsõ ránézésre esetlennek tûnõ, de védekezésben rendkívül hasznos Luke Schenscher és a kiváló atletikus képességgel megáldott Isma’il Muhammad “takarít”. Kétségtelen, hogy a Georgia Tech nem a látványos kosárlabdáról elhíresült társaság, de igazi vezéregyéniség nélkül is csapatot alkotnak, amelynek a tavaly elveszített döntõ után talán idén lesz utoljára komolyabb esélye a hõn áhított bajnoki diadalra.

Wake Forest: “A legfõbb trónkövetelõk” – állítják az amerikai zsurnaliszták. Talán túlzás lenne mindjárt a szezon kezdetén ilyen súlyos szavakat használni, de tény, hogy az Észak-Karolinai egyetem jó eséllyel száll harcba a bajnoki címért, köszönhetõen a tehetséges játékmesternek, Chris Paulnak. A mindössze 180 cm magas irányító már elsõ idényében berobbant a köztudatba, és egyesek szerint akár következõ játékosbörze elsõ vûlasztottja lehet. Segítségére leginkább a vajkezû hátvéd, Justin Gray és a center létére finom csuklóval megáldott, ám védekezésben passzív Eric Williams lehet. A bedobó poszt betöltése a nádszálvékony Jamaal Levy-re hárul, akinek tehetségét ugyan senki sem vitatja, de szerencsétlen testi adottságaival nem sok jövõt jósolnak neki. A csapat esélyeit csökkenti az a tény, hogy az NCAA legerõsebb csoportjából vághat neki a hosszú menetelésnek.

BIG 12

Kansas: Közel két évtized után ismét bajnokcsapat van kialakulóban. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy az alapemberek a tõlük elvárt fordulatszámon pörögjenek. A vezér szerepét az utolsó egyetemi évének nekirugaszkodó Wayne Simien tölti be. A kiváló erõcsatárban egyesek Karl Malone-t vélik felfedezni, s talán nem is alaptalanul. A 207 cm magas Simien bár nem rendelkezik gladiátorszerû izomzattal, de dinamikus játékával képes bárkit megverni és bedobókat megszégyenítõ finom csuklójával a pálya bármely pontjáról betalál. A csapat támadásait Aaron Miles avatottan vezényli, míg a tehetséges J.R. Giddens Keith Langforddal karöltve az NCAA egyik leghatásosabb támadókettõsét alkotják. Hogy lesznek-e bajnokok? Egyelõre nem tudni, de míg a Wake Forest – North Carolina – Georgia Tech hármas az Atlantic Coast csoportban “gyilkolja” egymást, addig a Kansas kényelmesen lépdelhet a végsõ cél felé.

BIG EAST

Connecticut: Emeka Okafor és Ben Gordon távozása után az ember joggal gondolhatná, hogy a bajnokcsapat esélye a címvédésre egyenlõ a nullával. Bár kétségtelen, hogy a két húzóember profinak állása érzékenyen érinti a társulatot, de Jim Calhoun jó stratéga módjára, fiatal és ígéretes játékosok köré szervezi az új UConn-t. Okafor szerepét a védekezésben és támadásban egyaránt öles léptekkel fejlõdõ, agilis Josh Boone látja el, míg a dobóhátvéd pozícióját a vajkezû Rashad Anderson tölti be. Calhoun új felfedezettjétõl, az elsõéves bedobó Rudy Gay-tõl nem kevesebbet várnak, mint hogy a nagy elõdökhöz (Ray Allen, Caron Butler és Richard Hamilton) mérhetõ egyetemi karriert építsen. A nyári drafton való szereplésén sokat vacilláló Charlie Villanueva még egy évet biztosan a UConn-ban tölt, és a stábnak talán sikerülhet ez idõ alatt komoly magasembert faragni belõle. Egyesek szerint Lamar Odom hasonmás, míg a pesszimisták Jonathan Bendert látják benne, de egyelõre mindkét NBA játékostól fényévekre van. Atlétikus képességein kívül és finom csuklóján kívül, mással nem igen kápráztatta el a nagyérdemût.
Ahhoz, hogy a Connecticut még versenyben legyen tavasszal, Calhoun mesternek csapatot kell gyúrnia a fiatal és tehetséges társaságból. Miért ne sikerülne?

Notre Dame: “Csak egészség legyen!”- szól az Indiana állambeli egyetem jelmondata. A Notre Dame évek óta kopogtat a liga elitjének ajtaján, de az átütõ siker az utóbbi idõben elmaradt. Torin Francis végre felépült hosszú sérülésébõl, ami miatt az elõzõ idény felét kihagyta. Az erõcsatár posztján mutatott lehangoló teljesítmény után elvárható, hogy Francis újbóli csatasorba állítása és az NCAA legfürgébb – egyben legalacsonyabb – irányítópárosa meghozza a sikert, és eljuttatja csapatát a minimális célkitûzésig, a March Madness-ig. A Notre Dame támadásait továbbra is Chris Thomas ihleti, míg a tavaly rohamosan fejlõdõ Chris Quinn termékeny pontüzemet biztosít az univerzitásnak. Az NBA-nek jó pár minõségi játékost (LaPhonso Ellis, Pat Garrity, Troy Murphy) adó “írek” most sem tartoznak az esélyesek közé, de a Francis-Thomas páros ismételt egymásra találása szép jövõt sejtet.

BIG TEN

Illinois: Az egyik legnagyobb favorit. A harmadéves Deron Williams ütemesen fejlõdve mára csapata vezérévé nõtte ki magát. A nyáron megrendezendõ draft nem szûkölködik komoly irányítókban, ám az Illinois játékmestere érett játékának köszönhetõen a profi csapatok kívánságlistájának élére kúszhat.
“Végy egy jó irányítót, majd toldd meg még eggyel!” Ezt az NCAA-szerte közkedvelt receptet alkalmazzák Illinois-ban is. Williams mellett a liliputi Dee Brown foglalja el a hátvédsor másik állását és a harmadik kisember, Luther Head is kimondottan veszélyes támadásban. A bedobó poszton a hangzatos nevû Roger Powell Jr. igyekszik 198 centijével némi magasságot kölcsönözni csapatának, míg a gyûrûk alatti területen James Augustine térdig érõ karokkal tisztogat.
Az Illinois kiváló csapatvédekezése, nagyon erõs hátvédtriója és hasznos magasemberei révén messze juthat idén, de a végsõ sikerhez a gyengének tartott cserepadnak is meccsrõl-meccsre hathatós támogatást kell nyújtania.

PACIFIC-10

Arizona: Az egykoron híresen jó irányítóképzésérõl elismert univerzitás 1997 után ismét révbe érhet. Akkor Mike Bibby remeklésének köszönhetõen (vissza is vonultatták a mezét) az Arizona túlórában gyõzte le a Kentucky-t, s szerezte meg máig egyetlen bajnoki címét. Tehetségek most is szép számmal akadnak.
Hassan Adams, a csapat ügyeletes sztárja vélhetõen tovább javítja a már eddig is beszédes statisztikáit, és vezérletével a “vadmacskáknak” ismét esélyük nyílhat bajnoki diadalra. Ebben segítségére lehet az Arizona legújabb irányítóreménysége, a másodéves Mustafa Shakur, illetve Damon Stoudamire (õ is az arizonai egyetem halhatatlan játékosa, Arenas-szal és Terry-vel egyetemben) unokaöccse, Salim Stoudamire. Az alacsony szerkezetet a 211 cm magas Channing Frye próbálhatja ellensúlyozni, minden bizonnyal sikeresen.

Szerző: Szakály Máté

Dátum: 2004. 12. 20. 19:42