Történelem

1976. A múlt ködébe vész ez az esztendő, amikor Julius „Dr J” Erving vezérletével a Nets akkori jogelődje, a New York Nets az ABA bajnoka lett. Az ez után következő évtizedek a csapat számára felemásan, inkább lent, mint fent szellemiségben zajlottak. ’98-ban úgy tűnt, hogy a frissen draftolt erőcsatár, Keith Van Horn és a másodéves dobóhátvéd, Kerry Kittles elindítják felfelé a csapat szekerét, de a play-offban tett egyszeri, első kört megélt látogatásnál nem tellett többre. ’99-ben egy sokcsapatos, szövevényes cserében megszerezték az irányító Stephen Marburyt. Vele sikerült egy 1/1-es draftcetlit összehozni a csapatnak, amivel a szuperatléta Kenyon Martint választották. A következő szezonban még mindig elég rosszak voltak ahhoz, hogy a drafton a hetedik helyen választhassanak. Választottjukat azonnal cserélték a szintén gyors és jó rugókkal megáldott Richard Jeffersonra.

Az épülő boltívre az azt összefogó zárókő 2001-ben került rá, mikor a vezetőség Marburyt a Suns irányítójára, Jason Kiddre cserélte. Vele a Nets csillaga meredek emelkedésbe kezdett, első évében máris a döntőbe repítette a csapatot a Kapitány. Abban az évben a Lakers, a következőben a Spurs előtt hajtott fejet a Kidd-legénység. A vezetőség mindeközben kétségbeesetten (és sikertelenül) próbálta betölteni a centerposzton tátongó lukat, pedig a jelöltek között olyan nevek is megfordultak, mint a karrierjéből kifelé ballagó Mutombo, vagy a betegségéből visszatérve idejekorán a mélyvízbe dobott Mourning. A 2004-ben megszerzett, újabb, gyűrű fölött szárnyaló játékos, Vince Carter csak lassítani tudta az egykori döntős csapat erózióját.

Közelmúlt

A sors iróniája, hogy a csapat emblematikus alakjának (Kidd) 2008 februári távozása után találta meg a vezetőség a korszak top10-es centerét a drafton, Brook Lopez személyében. Egy újonc ritkán váltja meg a világot, így a csapat több éves vergődésbe és útkeresésbe kezdett. 2009-ben a szezon végén megszabadultak az egyre kedvtelenebbül játszó Cartertől is. A mélypontot a gyalázatos 2009-10-es szezon jelentette, az alapszakaszbeli 12-70-es végeredménnyel. A fényt az alagút végén a 2011-ben a frissen feltűnt új tulajdonos, az orosz milliárdos Mikhail Prokhorov jelentette, akitől sokan azt várták, hogy a „Kelet Cubanja”-ként visszahelyezi a csapatot az NBA térképére. Így is lett, a Nets szurkolók azóta nem győzik kapkodni a fejüket: új aréna Brooklynban, új GM, új edzők, Deron Williams, Gerard Wallace, Joe Johnson… Néhány év alatt stabil rájátszás-résztvevő csapat épült Brooklynban, a kérdés: hogyan lehetne még egy lépcsőfokkal feljebb mászni? Talán a Bostonból elhozott öregfiúk (Kevin Garnett – Paul Pierce) teszik fel az i-re a pontot?

Erősségek

Rutinos, borderline sztárokból összeválogatott kezdő. Sok variációs lehetőséget biztosító, kezdőszintű játékosokból álló, hosszú és mély pad. Megfontolt támadójáték, viszonylag jó mezőnyszázalékkal értékesített dobások, köztük elég sok tripla. Hatékonyan harcolnak ki büntetőt. Az ellenfél játékosai viszont ligaszinten a legkevesebbet állhatnak a Nets ellen a vonalhoz. Csapatára a siker reményében költeni nem rest tulajdonos. Az álmos kertvárosból (New Jersey) New York szívébe (Brooklyn) költöző csapat az árnyékból a fényre lépett. Ez a változás meghozhatja a kedvét a mindenkori szabadügynököknek.

Gyengeségek

A türelmes labdajáratás nem ritkán ötlettelen körülményeskedésbe torkollik. Fejetlen, lemaradó védekezés. Reggie Evans nélkül a vele átlag fölöttivé fejlődő lepattanózás a régi, pocsék szintjére eshet vissza. Olyan benyomást kelt a csapat, mintha mindenki behúzott fékkel játszana. Egy igazán jó edző hiábavaló keresése, most már szezonok óta. A rájátszás második körére predesztinált játékoskeret évekre történő bebetonozása, eltúlzott nagyságú szerződésekkel.

Húzóemberek

Deron Williams megelégelte a viszonylagos sikertelenséget Utah-ban, és azt, hogy kompetens társak hiányában szinte egyedül tartja életben csapatát a rájátszásban. A botrány az idős és köztiszteletnek örvendő Jerry Sloan mester kitúrásával és Williams cseréjével végződött. New Jersey-ben a Kidd-korszakban elkényeztetett szurkolótábor új megváltóként tekintett rá. A nagy elődhöz hasonlóan túlméretezett irányító, aki képes a fizikai fölényét érvényre juttatni.

Bár crossovere még mindig kiemel jó pár védőt a cipőjéből, és továbbra is a liga legjobb játékmesterei közé tartozik, de krónikus sérülései miatt nem tud úgy dominálni, mint korábban. A minőségibb csapattársak érkezésével hatékonysági mutatói javultak, de többet tud annál a viszonylag egysíkú távoli dobói szerepnél, amivé le lett butítva a játéka. Jót tehet neki Kidd edzővé avanzsálása, akár a támadójáték sokoldalúbbá válása, akár a ritmus felpörgetése okán. .

Brook Lopez a csapat talán legrégebb óta meglévő tagja. Jól jellemzi az utóbbi idők „állandóságát”, hogy az egyébként jámbor meláknak, netán jóllakott óvódásnak tűnő centert 2008-ban draftolta a Nets az első kör 10. helyén. Senkit ne tévesszen meg, hogy a lojális latino srác látszólag tizenegyig sem tud számolni, mert a klasszikus centermunka a kisujjában van. Szép középtávolik, félhorgok, 1-1-ben és 2-2-ben is nehezen fogható.

Védekezésben még mindig olyan, mintha egy három méteres palánkot tologatnának az ellenfél előtt, és lepattanót is akkor szed, amikor nem tud elhajolni a labda elől. A futása és a labdavezetése is élvezhetőbb, ha Benny Hill-zene szól alatta, bár centerhez képest elég jól passzol.

Alulteljesítők

Joe Johnson legfőbb erénye, hogy Morrow-t és Stevensont váltotta a kezdőben… Az amúgy sokoldalú, jókezű és jószemű Johnson a Hawks alapkövéből lassan középszerű játékossá fásult, és leépülése a Netsben is folytatódott.

Annyira jelentéktelen a szerepe a pályán, hogy az embernek sokszor csak a box score-t nézegetve tűnik fel, hogy már megint ott töltött 35 percet. De ne legyünk teljesen igazságtalanok: tíz meccsenként van egy heroikus estéje, amikor több dobása megy be, mint amennyi nem. Évi 22 millióért.

Csendes, szenvtelen, idegek nélküli játékos. Sallangmentes védőjátéka még mindig átlag fölötti. Tavaly az utolsó percekben feltűnően pontosan dobált. Izoláció után még mindig nagyon veszélyes.

Reménységek

Jason Kidd bár egyetlen bajnoki címét az amúgy korábban őt draftoló Dallas Mavericksszel szerezte, mégis a Jersey-ben eltöltött majd hét szezon, a két döntő, a szurkolók és a csapattársak szeretete miatt erős szálakkal kötődik a franchise-hoz. Szinte a visszavonulásának bejelentése után azonnal igényt formált a Nets vezetőedzői (!) székére, amit rövid egyeztetések után meg is kapott (!!!).

Szurkolói, marketing és emberi szempontból teljesen üdvözlendő ez a vállalás, Kidd jelenléte a padon már önmagában egy erős pluszt jelenthet a játékosoknak, szurkolóknak egyaránt. Szakmai szempontból a kockázat nagy, hiszen erősen kérdéses, hogy nulla edzői tapasztalattal mennyire állja meg a helyét egyből a dolgok sűrűjében. A Netsnek az utóbbi években volt már jó motivátor, de gyenge taktikus, és jó taktikus, de a játékosokra hatni képtelen edzője is. Kidd nagy kihívása, hogy a kettő egyszerre legyen. Ismerve játékintelligenciáját, tekintélyét az ellenfelek és a csapattársak között és a rendkívüli rutinját, sokan bíznak benne, hogy pár jó segédedzővel megtámogatva nem lehetetlen számára a küldetés.

Kilátások

Szerző: Galambos László

Dátum: 2013. 10. 28.