Celtics-Bulls – 7. meccs

Csak sikerült felkelnem, mert ezt a meccset nem hagyhatom ki, még akkor sem, ha hajnal 10 órakor nekem is meccsem lesz. Ahogy véstem ki a csipát a szememből és izzítottam a gépet, azon agyaltam, hogy a Bullsszal ma jó eséllyel felmossák a parkettát.

ELSŐ NEGYED

Az érzés nagyjából egy percig tart. A Bulls játékra jelentkezik. Egészen elképesztő, hogy Derrick Rose zsenge kora ellenére már tökéletesen dobja a floatert.

Biztos jele annak, hogy a Celtics padja rövid, amikor Scalabrine már 7:11-nél játékra jelentkezik.

Vagy a Celtics játékosok ütnek nagyot, vagy a Bulls játékosok szeretnek penetránsan nagyokat esni.

OK. Ben Gordonnak nincsen se anyja, se apja. Egy hidegvérű fókavadász kiverte Alaszkában, egy nőstény farkas lenyalta a cuccot és kilenc hónap múlva megszületett Benny.

Millert annak rendje és módja szerint kifütyülik.

Mikor azt gondolnám, hogy PP jéghideg, gyorsan bever egy hármast.

Négy és fél perccel az első negyed vége előtt beállnak a frontok, vége az első nagy adok-kapoknak.

Scalabrine zsákolni akar, de Rose akkorát nyom rá, hogy Kabos Laci bácsi, a VVSZ (Vörösök VilágSzövetsége) elnöke megfordul a sírjában szégyenében.

Kanye! Vocoder 2009-ben? Komolyan?

Azért a Bulls edzői stábja egyben van VDN mögött. Bickerstaff, Harris és persze Myers…

Azt egyébként tudtátok, hogy Del Harris csak a kosárlabdáról tud beszélni. A vicceket is úgy kezdi, hogy "egy alapvonali és egy körtés center találkozik". A játékosok menekülnek előle, ha meglátják.

Rondo egyelőre ló*asz tejszínnel, viszont hoppá, túlugorja a hínárhajút!

Salmons Sacramentóban exhumált teste is játékra jelentkezik…

A Bulls a Rondónak adott zárásokat rendszeresen alulról kerülik meg és inkább hagyják dobni.

Kezd szaggatni ez a telibevert ILP! És ezért pénzt mernek kérni!

Az első negyedet a Leibniz Choco Minis keksz támogatja.

Bonner korai vakációja után Scalabrine-n a sor, hogy megmentse az esetlen fehér férfiak becsületét. Be is sederint villámgyorsan két hibátlan hármast!

Jézusom! Thomas akkora retek nagy blokkot osztott le Rondónak, hogy az ablakon benéző berkenyei őzek is elismerően csettintettek.

Mindig csodálkozom, amikor a Bulls kispadjára nézek, hogy Nocioni miért nem áll már be, de aztán rájövök, hogy Aaron Gray örökölte a stylistját.

MÁSODIK NEGYED

Vannak pillanatok, amikor egy közéleti személyiségnek el kell gondolkodni, hogy a felkínált szponzoráció mennyire szolgálja az image-ét és tudnia kell nemet mondania. Billy Corgannek nem sikerült, amikor a Hyundai megkereste.

Del Negro az elszórakozott támadópattanók és Scalabrine hármasai miatt agggódik, de bízik a karrierjét az elmúlt napokban újradefiniáló Hinrich játékában.

Marbury elég szarul fest Gordon előtt…

SCALABRINE!!!

Apropó, hova lett Eddie House dobása?

Ha lenne hajam a kritikus pontokon, olyan sérót szeretnék, mint amilyen Davisnek van.

Thomas előbb 1-az-1-ben megfogja a jelek szerint nem kifejezetten villámléptű House-t, majd kisorsol egy újabb rémisztően nagy sapkát.

Hihetetlen. Megnyitom az ESPN Gamecastet és elkezd szaggatni a meccs…

Azért ez az egydolláros McDonald’s reklám a foltos arcú sráccal vicces.

3/4 3-kor megbocsátható szóvicc: Hugh Jackmannek nem volt rozsomákja azzal, hogy a bemutató előtt egy hónappal kikerült az új filmje, ahol kilóg belőle a zsinór, mint Britney-ből.

Allen minden egyes ziccerét dalba kellene foglalni, annyira utánozhatatlanul elegáns a mozgása.

Pierce bokamagasságból szedi vissza valahogy a labdát. Kétszer mutatja be a labdát, mire végre leütik. Néha a sztárok is a szemetesből esznek.

A Bulls szórja el a labdákat és gödörbe kerül.

Vajon Vinny Del Negro direkt mondja a fodrászának, hogy hagyja meg oldalt, hogy kicsit rálógjon a fülére?

Noah pontosan úgy fut, mint Forrest Gump, mielőtt le nem esett róla a gyógyászati segédeszközként üzemelő fémváz.

A Celtics többszörösen lesajnált padja szétszedi a Chicagót, 18-4-et rohannak.

House gyógyszere is elgurult.

Szerintem Perkins néha szokott súlyzózni.

Amíg PP orrába feldognak valami vérzéscsillapítót, talán a Bulls is összekapja magát, mert ez a negyed egyelőre gyalázat.

Eszelősen jól védekezik a Celtics, nincs rés a pajzson, viszont már 20-2-es a futás.

Időkérésnél a "Beverly Hills-i zsaru" főcímdalának trance remixével sokkolják az amúgy is katatón állapotban lévő Bulls játékosait. Aztán kiköszörülik a csorbát egy "Welcome to the Jungle"-lel.

Hinrich elesik a felezővonalban, Pierce meg kap egy faltot. Biztos ő festette fel.

A tetszhalott állapotban lévő Rondo dob egy iszonyatosan flagma rosszkezes ziccert, aztán kegyetlenül lenyomja Rose-t.

Itt a félidő vége. Ez nem a Bulls negyede volt.

HARMADIK NEGYED

A harmadik negyedet a Nescafé 3 in 1 támogatja.

Lesz-e visszaút a Bulls számára? Thomas kis híján leszakítja Davis karját, mint Jax, ha azt hallja, hogy "Finish Him!"

Big Baby nagyon jó érzékkel áll bele a támadókba. Az a Rose kapja a faltot, aki Gordonnal együtt átszenderegte a második negyedet. Ugyanez persze elmondható Ray Allenről is, szóval lesz itt még csinnadratta.

Big Baby azt hitte, hogy a bab is hús, de ezt már nem kapta meg. Három faltja van. Perkinsnek is.

Rosszkor jött a félidő a Celticsnek, elcsendesedett a közönség.

Újra kellett indítanom ezt a szutyok RayV-t, de előte mintha azt hallottam volna, hogy Ray tolt egy trojkát. És tényleg…

Elállt a vérzés, kérdés, hogy a Bulls össze is tudja-e húzni a sebet.

Rondo óriási zsetont oszt le Noah hóna alatt, de egy Davis méreteihez hasonló malacra van szükség, hogy bemenjen a ziccer.

Gordon erőlködik, de erőlködnie is kell, hogy visszakerüljön a meccs vérkeringésébe.

Na Rondo visszakapta. Most mondjam azt, hogy megérdemelte? Mondom. Az ugye megvan, hogy az ilyen jellegű faltokat azért hívja a szakzsargon "clothesline"-nak, mert olyan a hatásuk, mintha teljes erővel nekifutnál egy kertben kifeszített szárítókötélnek?

Miért van olyan érzésem, hogy Noah-ról nem fognak a közeljövőben utcát elnevezni Bostonban?

Most Miller döngöli a parkettába!

Annyira jól zár a Celtics védelme, hogy azt is túléli, hogy Salmons-t Scalabrine fogja.

A Bulls Gordon és Hinrich nélkül is tíz pont környékén evez a Celtics farvizén.

Rondo kap egy túllihegett technikait, csak hogy érdekes maradjon a meccs, ha már a dobások nem ülnek most annyira.

Lehet, hogy Davis nem a Celtics történetének legatletikusabb erőcsatára, de a hatékonyabbak között van, az biztos.

Pierce épp most hajtotta végre a szezon leggagyibb zsákolásást. Annyira szar volt, hogy még a bostoni közönség sem kapta fel rá a fejét.

Szegény Brad Miller mennyire lassú már…

Szétszedik a Bullst a festékben, mint bolond gyerek a nápolyit és a különbség megint tíz pont.

Lehozták Millert. Kellett egy időkérés, hogy biztosan leérjen a kispadra…

Nagyjából fél óra után sikerült megjátsznia a Bullsnak a palánk alatti területet, de Noah kihagyja.

Gordon visszatért a szokásos agyrém hármasai egyikével.

A közönség feláll, öt másodperc…

Rondo eladja és hét ponttal megyünk neki az utolsó negyednek.

NEGYEDIK NEGYED

Davis csak 6/16? Miért gondoltam, hogy sokkal jobban dob? Hú, szegénynek mindjárt leáll a szíve.

Az nem lehet, hogy így legyen vége? Ki lesz az, aki még egyszer, utoljára eldobja az agyát és megkoronázza ezt a sorozatot?

Talán Eddie House? Edzésen nem szokott ilyen tisztán dobni, mint most a sarokból…

Marbury teszi a csapattársak alá az ütemeket, most Davist hozza helyzetbe, aki lassan odagyógyul a vonalra.

Talán Kirk Hinrich? 11-3-at fut a Chicago!

Talán mégis inkább Eddie House? Úgy dob a Bulls kispadja elől egy trojkát, hogy az összes csere az ő anyját szidja. Amikor visszaszól, ráfújnak egy technikait.

Kár, hogy a Celticsnek egy-két éve lehet hátra, különben egy kiváló új keleti rivalizálás megszületésének lehetnénk szemtanúi.

Nem is lenne rossz… Eddig mindig váltották egymást. Amikor a Celtics utoljára nagy volt, a Bulls még MJ-t nevelgette, a threepeatek idején a Celtics nem volt faktor, aztán meg mindkét csapat messziről bűzlött.

A Celtics vagy tiszta tempókat, vagy végletekig kidolgozott ziccert vagy büntetőt dob. Egyszerű játék ez, ha jól játsszák.

Nem úgy néz ki, hogy lesz itt még a Bullsnak keresnivalója… Van fent két irányító és Kurt Cobain agyában nagyobb rend volt, mint most a pályán.

Nem kell Doug Collinsnak lenni ahhoz, hogy feltegyük magunknak a kérdést: mi a répát keres Allen öt perccel a vége előtt a kispadon?!? A félreértések elkerülése végett Ray, és nem Tony.

Hirdessen Ön is beszélő gekkóval!

Ilyet még nem láttam, két negyedes spéttel jóváírtak egy pontot a Bullsnak…

Pierce nagyon tompa. Tényleg jobban járnak, ha inkább betuszkolják a labdát a nagyoknak.

Ray gyorsan benyelt két faltot.

De miért adnak labdát John Salmonsnak, de miért? Üljön le a sarokba snapszerozni Pierce-szel, legalább több helye lesz a rendes játékosoknak.

Miller belekapaszkodik Perkins bibis vállába, a bírók viszont még mindig annyira szégyellik magukat a liga puhapöcs döntése miatt a Rondo ügy(ek)ben, hogy inkább Perkinsnek is adnak egy technikait.

Vagy kurva ígéretes volt új Terminátor-film forgatókönyvbe, vagy ráborítottak Bale-re egy dömpernyi százdollárost, de nehezen értem, hogy a karrierje ezen szakaszán mi szüksége van egy ilyen szerepre.

EDDIE FUCKING HOUSE!

Dobócsel, sarkazás, csont nélkül, megint a csőcselék elől. Vannak idegei…

HINRICH IS BETOL EGY HÁRMAST!

Aztán meg butát faltol.

Minek van a Celticsnél másfél perccel a vége előtt olyan játékos a pályán, aki összeszarja magát, ha hozzá kerül a labda? Ez valószínűleg Riversnek is eszébe jutott, mert rögtön kért egy időt, ahogy Scalabrine-t is bevonták a játékba.

Egy perc, öt pont…

Nagyon nem hiszek a Bulls-ban…

Pierce egy vicc, de úgy tűnik, ez sem számít, mert Gordon is hibázik, ráadásul Noah-t is kiszórják és a Celtics még dobhat is.

Pierce legalább a büntetőket bedobja.

Hét pont és nagyjából háromnegyed perc. Nincs ez még lefutva, de a Bulls tulajdonképpen a tudatosság legenyhébb jele nélkül maradt eddig is meccsben, mert senki nem fogja össze a csapatot. Ésszel kellene játszani. Persze, dobja el Gordon, de dolgozzanak már ki valamit rá!

EZT NEM HISZEM EL!

Ilyen kosarat nem lehet kapni! Ray lesről indul, meglátja, hogy jön mögötte a hentes, leáll a szíve, lepörög előtte élete filmje, aztán falttal együtt behazudja…

Nincs visszaút, innen már nincs visszaút!

Biztos lemaradtam valamiről, de ha a Celtics egyszer +28 a festékből és Thomas elég megbízhatóan blokkolgatott, akkor miért nem kapott hangsúlyosabb szerepet.

Életben maradnak a Hinrich-pöcinek köszönhetően és visszakerül hozzájuk a labda, de Gordon nem bírja, nem bírhatja már a terhet és kihagyja a bravúr-triplát.

Vágni lehet a csendet Bostonban, csak a Technotronic tartja a lelket a népben. Aztán meg egy kis Zep.

Remek alkalom Marbury számára, hogy végképp leírja magát. Ehhez csak az kell, hogy kihagyja a büntetőket. De az első megvan… És a második is.

Nem lesz dráma a végén, a Bulls kiesik és a bostoniak úgy örülnek, mint majom a farkának. És van is okuk rá, mert nagy munkát végeztek. Garnett és Powe nélkül győzedelmeskedtek a jövő egyik keleti nagyágyúja ellen.

És pontosan ezért ne szomorkodjanak a Bulls rajongói se, mert ha lesz pénz és szándék a mag megtartására, akkor a kövekező néhány szezon a Cleveland és a Chicago párharcáról kell, hogy szóljon. Az mondjuk más kérdés, hogy a vezetés meg akarja-e várni, hogy Del Negro beletanuljon a szakmájába.

Minden idők egyik legjobb sorozata ér véget és azt azért le kell szögeznünk, hogy a Celtics a Magic ellen is vért fog izzadni.

Na itt a vége. Amíg Powe lepacsizik az ellenféllel, a mindig intelligens és stílusos Garnett már vissza is ment az öltözőbe. Azért néha sajnálom. Egyedül fog meghalni egy multimilliomosoknak fenntartott nyugdíjasotthonban.

Szerző: Tőrös Balázs

Dátum: 2009. 05. 03.