Elérkeztünk a 2010-es draft értékelésünk harmadik és egyben utolsó, befejező részéhez…

Oklahoma City Thunder – Cole Aldrich (#11), Tibor Pleiss(#31), Latavious Williams (#48) és Ryan Reid (#57)

Egy olyan fiatal, tehetséges és nem utolsó sorban eredményes csapatnak, mint az Oklahoma nem igazán volt szüksége újabb újoncokra. A center posztra várt segítséget egy csereügylet útján megszerezték, a draft további részét pedig eltaktikázták.

A Kansas egyetem sztárja, Cole Aldrich tökéletes választás számukra. Jó felépítésű, igazi szorgos hangya, aki elsősorban védekezésben és lepattanózásban nagy hasznára lesz a tavalyi szezonban szárnyra kapott alakulatnak. Kevesen beszélnek Aldrich támadójátékáról, és amikor szóba kerül, akkor is főleg megbotránkoztató dobómozdulatán nevetgélnek, de a fiatal center a támadó térfélen is érzékeltetni fogja jelenlétét. Jobban mint azt egyesek várnák.

A draft előtt úgy tűnt, hogy ennek a csapatnak egy célja van: Tibor Pleiss megszerzése. Egy adott ponton arról szóltak a hírek, hogy készek lennének a 18. helyig felcserélni érte, ami mindenféle józan észt nélkülöző húzás lett volna. Eldöntötték, hogy a magyar felmenőkkel rendelkező német játékos kell nekik, és meg is szerezték. Elég volt némi KP-t virítani a fukar atlantai vezetőségnek és Pleiss joga máris átszállt rájuk. Pár év múlva kiderül majd, hogy mennyire volt megalapozott a hisztériájuk, egyelőre azonban érthetetlen a csökönyös ragaszkodás miértje.

Latavious Williams új csapást vágott az NBA felé vezető bozótba. Brandon Jennings kihagyta az egyetemet és Európába igazolt, majd onnan jelentkezett a draftra. Williams kihagyta az egyetemet és a D-ligába igazolt és onnan jelentkezett a draftra. Keveset tudunk róla, de vélhetően túl sokat nem lendített fejlődésén az, hogy a bukott játékosok és az éretlen fiatalok bajnokságában játszott, ahol a csapatjáték csak másodrangú szempont.

Ryan Reid választása már szóba került az első draftos blogbejegyzés során. Akkor még egy értelmetlen Indiana pickként említettük. Már az is éppen elég érthetetlen volt, de az, hogy az Oklahoma miért cserélt érte egyenesen szürreális.

Értékelés: erősen induló, meredeken hanyatló

Orlando Magic – Daniel Orton (#29) és Stanley Robinson (#59)

„Keep it simple” – ahogy az amerikai mondaná. A Magic nem bonyolította túl a dolgot, mindkét választásukkal elhozták a bent maradt legjobb játékost.

Daniel Orton képességeit kérdőjelek övezik és egyelőre még sokkal inkább egy rejtélyes tehetség, mint egy használható kosaras, de az biztos, hogy tökéletes helyre került ahhoz, hogy valamirevaló center váljék belőle. A Kentucky egyetem kispadján edződött hosszúkarú fiatalra elsősorban védekezésben számítottak rövid egyetemi karrierje során, de a draft előtt edzéseken kiderült, hogy támadásban is több van benne, mint amit az NCAA-ben mutatott.

Az utolsó előtti választással csodát nem lehet művelni. A bevált stratégia általában az, hogy a csapatok kihorgásznak egy Európait, majd visszadobják edződni az öreg kontinens valamelyik elit ligájába. Az Orlando játszott már a tűzzel és meg is égette magát, amikor pár éve Fran Vasquezre csapott le a 11. pickkel, akinek azóta se híre se hamva. Talán ezért is döntöttek úgy, hogy inkább egy kiforrott egyetemi játékost választanak, aki jól behatárolható keretek között hozzá tud tenni a bajnokesélyes csapat játékához valamit. Annak tükrében, hogy mi Robinsont(a képen) az első körbe vártuk ez a választás nagyon jónak ítélhető.

Értékelés: jó

Philadelphia 76ers – Evan Turner (#2)

Jöttek, láttak és győztek. A Philadelphia nagyon jól tudta, hogy mire számíthat a drafton és csupán azt kellett eldönteniük, hogy ők kit akarnak választani. Lényegében John Wall-t kiemelve a pakliból egy #1 pickjük volt. Evan Turner mellett döntöttek, amit nehéz támadni, hiszen Turner a statisztikák alapján az NCAA legjobb játékosa volt (20pont 9 lepattanó 6 gólpassz meccsenként). Annak ellenére is, nagyszerű választás, hogy az orlandói nyári ligában Turner nagyot betlizett és saját maga legnagyobb kritikusaként pocséknak nevezte játékát.

Értékelés: megszerezték, akit akartak

Phoenix Suns – Gani Lawal (#46) és Dwayne Collins (#60)

A Suns draft nagyon tudatos volt. Tudták, hogy Amare távozni fog, ennek megfelelően igyekeztek olyan játékosokat választani, akik valamennyire enyhíteni tudják majd hiányát.

Gani Lawal nagyszerű választás, főleg a 46. helyen és főleg egy olyan csapattól, amelynél az erőcsatár posztra kel el az erősítés. Bár kétségtelen, hogy Lawal Amare nyomába sem érhet, de védekezésben nagyon hasznos, támadásban pedig nem ismer lehetetlent, átlagait tekintve pedig jobb játékos, mint egyetemi csapattársa, a 3. helyen választott Derrick Favors.

Dwayne Collins minden mock draftban valahol a második kör első felében foglalt helyett. A Miami egyetem erőcsatára fizikálisan és agresszivitásban abszolút NBA-kész és támadásban illetve védekezésben sincs szégyenkeznivalója. Ha megfelelően tudják alkalmazni, ő is nagy „lopás” lehet ezen a drafton.

Értékelés: a lehetőségekhez mérten kiváló

Portland Trailblazers – Luke Babbitt (#16), Elliot Williams(#22) és Armon Johnson(#36)

Most már időszerű lenne, hogy Stern eltiltsa a Portland csapatát az NBA drafttól, vagy legalább valahogy korlátozza a lehetőségeiket. Tankönyvbe illő, amit az elmúlt évek során csináltak és ennek megfelelően ügyeskedtek idén is.

Luke Babbitt az egész draft egyik legjobb kezű játékosa, egy modernkori Keith Van Horn, aki a padról beszállva zsákszámra szállíthatja majd a kosarakat. Kiváló alkata és ezzel párosuló atlétikussága lehetővé teszi majd neki azt, hogy akár a 4-es poszton is időzzön, de mivel rendkívül jó távoli dobó a védelem széthúzásában is fontos szerepe lesz, amellyel a hamarosan felépülő Greg Oden kezei alá játszhat.

Elliot Williams (a képen) választásával lényegében előre felkészültek Rudy Fernandez várható távozására. Meglehet, hogy Williams más stílusú játékos, de kétség sem férhet hozzá, hogy akár már első évében fontos csere lehet, aki nyugodt szívvel bevethető Brandon Roy szusszanásai alatt.

A 36. választásuk olyasfajta pick, amit az ember az NBA-játékokban lép meg: „és akkor elhozom a csapattársát…”. Armon Johnson és Luke Babbitt nagyszerű párost alkottak a Nevada egyetemen. A két ifjú titán nagyon jól érzi egymást, ami különösen fontos fegyvertény lehet akkor, amikor egy csapat cseresora van a pályán.

Értékelés: tankönyvbe illő

Sacramento Kings – DeMarcus Cousins (#5) és Hassan Whiteside (#33)

A Kings a center posztját szerette volna erősíteni, ugyanis a palánk alatti játékuk támadó és védekező térfélen egyaránt felejthető volt. Örömmel jelenthetjük be, hogy ez sikerült. Egy csere során megszerezték a Philadelphiától Samuel Dalambertet, a drafton pedig az idei kínálat két legígéretesebb centerét.

DeMarcus Cousins nagyon érdekes játékos. Ha legyűri a súlyproblémáit és befizetik egy jó pszichológushoz, akkor hosszútávon – John Wallt is beleszámítva – ő lehet az idei draft legjobb játékosa. Már egyetemen is az egyik legtermékenyebb center volt, akivel a körtében nem tudtak mit kezdeni az ellenfelek. 130 kg-ját olyan fürgén mozgatja, hogy az már csodálatra méltó, ráadásul mindkét kezével magabiztosan fejezi be a helyzeteket és azt is, ami nem helyzet. Ő az a játékos, akinek legnagyobb ellenfele és korlátja saját maga lesz, ha azonban legyűri a gátakat, akkor hosszú éveken át fog nagyon izgalmas küzdelmeket vívni a liga legjobb centereivel.

Érthetetlen, hogy Whiteside mit keresett a második körben. Az idei év során a mock draftokban végig a lotteryben volt, és csupán pár nappal a draft előtt kezdtünk azzal a lehetőséggel foglalkozni, hogy esetleg csúszhat egy kicsit. Azt persze soha nem gondoltuk volna, hogy ekkorát fog zuhanni az egyetemi bajnokság legatlétikusabb és legnagyobb potenciállal rendelkező centere. Whiteside lényegében minden területen tud kimagaslót alkotni. Hihetetlen atlétikusságával és hosszú karjaival rettegett dobásblokkoló és jó lepattanozó, de támadásban is ügyesen mozog a körtében és középtávolról se koccan össze a térde. Ezen a ponton ez a választás a csapat igényeitől függetlenül már kötelező volt. Külön piros pont jár azért, hogy egy olyan csapat választotta, amelynek szüksége volt egy centerre.

Értékelés: potenciálisan zseniális

San Antonio Spurs – James Anderson (#20) és Ryan Richards (#49)

A San Antonio a liga egyik legjobban draftoló csapata. Már 12 éve nem választhattak a top20-ban, de mindezek ellenére is képesek voltak olyan újoncokra lecsapni, akik aktív részesei voltak a bajnoki címeknek és a csapat mindenkori sikereiből is bőségesen kivették a részüket. Mindezek ismeretében izgatottan vártuk, hogy mit kezdenek majd a 20. választási joggal… James Anderson.

James Anderson (a képen) jó választásnak tűnik, és lévén, hogy a San Antonióról van szó nem is illendő kritizálni. Anderson az idei kínálat egyik legjobb dobóhátvédje volt, aki betöréseit távoli bombákkal kombinálva okoz az ellenfeleknek kelletlen perceket. A fiatal dinamikus dobógép nagyszerű szolgálatot tehet majd annál a csapatnál, ahol a dobóhátvéd pozíciója évek óta kényes pont.

A második körös választás tipikus San Antonio pick. Ryan Richards egy fiatal, nagyon tehetséges európai játékos, aki nyugodtan maradhat még pár évet tökéletesíteni a játékát és rutint szerezni az öreg kontinensen. Főleg azok után, hogy Tiago Splitter idén átteszi székhelyét az NBA-be.

Értékelés: jó

Toronto Raptors – Ed Davis (#13) és Solomon Alabi (#50)

Chris Bosh távozása beárnyékolta számukra az idei draftot. Hiába szemeztek Avery Bradley-vel, kénytelenek voltak felkészülni a várt váratlanra.

Ed Davis választása törvényszerű volt. A North Carolina idén pocsékul teljesített, és ebben Davis hullámzó játékának is nagy szerepe volt, de ettől függetlenül ő az az erőcsatár, akit túl nagy luxus lett volna nem kiválasztani. Ugyan Patrick Patterson is még a kalapban volt, de a Kentucky egyetem kiválósága nem rendelkezik olyan magas potenciállal és annyi kiaknázatlan lehetőséggel, mint Ed Davis.

A második körben köszönték szépen és elhozták azt a Solomon Alabit, akit a legtöbb szakértő az első körre várt. A nigériai center zuhanásának egészségügyi okai vannak, de ha hinni lehet a pletykáknak, egy olyan betegségről van szó, amely mellett 100%-osan játszhat. A sok óvatoskodó GM elképzelhető, hogy bánni fogja az elpuskázott lehetőséget, a Torontónak pedig végre van egy klasszikus centerparaméterekkel rendelkező játékosa.

Értékelés: sikeres foltozás

Utah Jazz – Gordon Hayward (#9) és Jeremy Evans (#55)

A Jazz draftját szemlélve az ember akarva-akaratlanul két dologra gondolhat. A Utah vagy nagyon komoly munkát végezve kiválasztotta azt a két játékost, aki a legjobban illik a játékrendszerükbe, vagy egyszerűen átaludták a draftot és ha már volt rá lehetőségük kiválasztottak két játékost is. Sanszos az utóbbi.

Papíron Gordon Hayward nagyon jó játékos. Bevezette a Butler egyetemet az NCAA döntőjébe, ahol vezérletével tisztességesen helytálltak és a statisztikai mutatói, akárcsak a testi paraméterei, nagyon csinosak. Játéka viszont ennél sokkal többet árul el róla. A semmilyen területen sem kimagasló kiscsatár nem tűnik elég atlétikusnak és erősnek ahhoz, hogy NBA szinten is meghatározó játékos legyen, ráadásul komolyabb védő ellenében gondjai lesznek saját helyzetének megteremtésével, a másik térfélen pedig nem valószínű, hogy tényező lesz. A 9. választást sokkal jobban is ki lehetett volna használni.

Nehéz kritizálni egy második kör végi választást, hiszen az már az asztalon széttúrt, földre leesett és ott megtaposott maradék mozgáskörzete. Jeremy Evans kiválasztását viszont mégis bátran támadhatjuk, hiszen annak a csapatnak, amely Carlos Boozert készült elveszíteni kutya kötelessége lett volna kiválasztani valamelyik zuhanásban lévő értékesebb erőcsatárt: Derrick Caracter, Stanley Robinson, Dwayne Collins. Ehhez képest ők voksukat egy átlagos egyetemi csapat, átlagos teljesítményt nyújtó játékosa mellett tették le.

Értékelés: gyenge

Washington Wizards – John Wall (#1), Kevin Seraphin (#17), Tervor Booker (#23) és Hamady Ndiaye (#56)

Azóta, hogy egy balul sikerült kártyapartiból kirobbant a fegyverbotrány, a Wizards újjáépítési módba kapcsolt. Egy 1/1-es választás mindig jó startvonal lehet, de ők gondoskodtak arról, hogy a további jogokat se pazarolják használhatatlan játékosokra.

John Wallról már sokszor ejtettünk szót, és a legtöbb NBA rajongó is jól ismeri. A mindössze egy egyetemi évet a háta mögött tudó villámléptű irányító nagyszerű választás lenne bármelyik csapat részére, jó alapkő egy újraélesztett franchiseba (lásd Chicago – Derrick Rose).

A 17. választással talán picit korai volt kiválasztani a francia centerreménységet, de látva azt, hogy Seraphin értéke a draft előtti hónapokban mennyire szárnyra kapott, nem meglepő húzás. A fiatal játékos minden olyan tulajdonság birtokában van, ami hiányzik a Wizards centereiből, nagyszerű adalék a frissen újjáépülő csapatba, szükség esetén pedig Európában fejleszthető tovább.

Trevor Booker (a képen) kiválasztását sokan legalább akkora reach-nek (= indokolatlanul korán kiválasztott) tartják, mint a Golden State féle Udoh picket. Booker viszont egy harcedzett egyetemi játékos, aki alapvonaltól alapvonalig aktív és mindig megtalálja a módját, hogy csapata hasznára legyen: keményen védekezik, labdát szerez, a posztján nem megszokott módon osztogat gólpasszokat, agresszívan szedi a támadókat és menetrendszerűen szállítja a szükséges pontokat is.

Hamady Ndiaye értékét nehéz volt megbecsülni. Egyrészről, egy klasszikus center paraméterekkel bíró remek atléta, aki nagyszerű ütemérzékével tonnaszámra osztogatja a sapkákat. Másrészről pedig egy nagyon nyers, támadásban akadozó, védekezésben pedig néha túlpörgő játékos, aki még nem biztos, hogy készen áll a profi ligára.

Értékelés: újjáépítés sikeresen megkezdve

Szerző: Szabó Levente

Dátum: 2010. 07. 14.