Nagyjából tíz éve annak, hogy 2002-ben elkezdtem amerikai kosárlabdát nézni. A szokást rendszerré az akkori New Jersey Nets csapata változtatta. Egy látványos, gyors, okos kosárlabdát játszó csapat volt, amely két egymást követő évben is NBA nagydöntőt játszott (és veszített el).
Most 2013-at írunk, és én azóta is, mindig is Nets meccseket nézek. Sokszor magam sem tudom/tudtam, hogy miért. „Végigélveztem” mély hullámvölgyeket, vártam az esetleges hullámhegyekre, láttam, ahogy az egykori bajnokaspiráns csapat lassan, de törvényszerűen széterodálódik.
Tavaly óta a gárda New York szívében pattogtat, az új tulajdonos a régi tulaj hajdani fukarságával ellentétes szellemben dolgozik, és a kezdőnk (az edzőnkkel kiegészítve) jelenleg papíron, kérdés nélkül nyerne döntőt… 2008 magasságában. De nem idén.
Mert az idei teljesítmény, eddig, gyalázat.
Hogyan jutottunk el idáig? Odáig, hogy mostanra szinte utálom nézni a csapatot?

A következőkben tsz.esz-ben kalauzolom végig a kedves olvasót Nets-szurkolásom évtizedes kálváriáján. Fogunk látni karrierjük csúcsán aprópénzre váltott játékosokat, rosszkor, rossz időben megszerzett hajdani sztárokat, és marokszámra kiszórt draftcédulákat.

2002/03
49-33
Döntő (2-4, Spurs)

Kidd-Kittles-Jefferson-Martin-Jas.Collins.
Ízlelgessük egy kicsit ezt a kezdőt, természetesen múltba révedő, könnyes tekintettel. Akkoriban még valamiféle cserepadra is tellett, bár korántsem olyanra (sajnos), mint amilyennel Popovich gazdálkodhatott. Lucious Harris, Aaron Williams, Rodney Rogers, és az idősödő Mutombo, aki pár blokkra még akkoriban is jó volt.
A döntőben látszott az, amit évek óta sejteni lehetett: O’Neal (2002-es döntő, 0-4), és a Robinson-Duncan magasduó (911 előtti, leánykori nevén: Twin Towers) ellen is végzetesen kevés a Nets magasember-állománya. Jason Collinssal Todd MacCulloch helyett, képletesen szólva a fost szarra cseréltük.
(Majdnem) nyertes csapaton ne változtass, volt a jelszó.
A drafton a spórolás jegyében a második kör végén behúzott Kyle Korvert, a padról beállva triplákat dobni bármikor képes újoncot, némi pénzért elküldtük Philadelphiába.

2003/04
47-35
2. kör (3-4, Pistons)

A fentieknek megfelelően tehát az év a megfelelő center keresésének jegyében telt. Az öreg és sérülékeny Mutombot elküldtük, hogy később a rivális Knicksben játsszon 56 meccset kezdőként, 23 perces átlaggal, meccsenként 1,9 blokkot kiosztva.
Helyette bekerült a zsákba a vesebetegségéből frissen magához térő Alonzo Mourning. Esetében a vezetőség felől érkező nagy nyomás, a korai magas elvárások, és a csapattársak nem túl szimpatikus hozzáállása kórosnak bizonyult. A kedvtelen, és formán kívüli Zo 12 mérkőzésen, mindösszesen 215 játékpercben „segítette” a csapatot.
Időközben Kidd jó ötletnek érezte, hogy végleg kiutálja Byron Scott vezetőedzőt. Helyette az elkövetkező évek stabil pontja, Lawrence Frank érkezett.
Hála a jó alapszakasz eredménynek, a drafton olyan hitvány játékosokat választottunk, akikre már ezzel a két sorral is túl sok szót vesztegettem.

2004/05
42-40
1. kör (0-4, Heat)

A jelszó ebben az évben is: Magasember!
A vezetőség végre áthozhatta a még 2002 nyarán (1/24-nél) draftolt szerb centert, Nenad Krstic-et. Ők is, és a szurkolók is egyből az új Divacot hallucinálták a srácba. Hát, ha az nem is lett, de adottságai és képzettsége hamar a kezdő posztra segítette.
Amit egyik kézzel adott (a Sors) a Vezetőség, azt a másikkal gyorsan visszavette. Még a 2004-es előszezonban elcserélték a várhatóan túl magas fizetési igényekkel előálló, emberemlékezet óta egyetlen értelmes draftoltunkat, Kenyon Martint. Denverből draftcetlik érkeztek: egy 2005-ös és két 2006-os első körös. Ez sem akkor, sem most, ránézésre nem tűnik rossznak, főleg annak ismeretében, hogy Martin a Netsből távozva gyorsan vesztett athletikus képességeiből, és ezzel párhuzamosan értékéből is. De várjuk ki a végét…
Ha már robbantunk, robbantsunk rendesen: Kittles is távozott, a Clipperstől egy 2005-ös második körös érkezett (akit később Cliff Robinsonra váltottunk át).
Az imigyen (kiherélt) megroggyant csapatban a romlás, és a széthúzás virágai ütötték fel a fejüket. Mielőtt azonban nagyobb baj (=Kidd elkezd elégedetlenkedni) történt volna, a Fortuna ezúttal a Netsre mosolygott.
2004 decemberében megszereztük a Raptorstól a picsogó Carter Barbit, Mourningért, a Williamsekért (Aaron és Eric), illetve a Martinért kapott pickek értelmesebb feléért (2005+2006 első körös).
Vince Carter akkoriban volt pályafutása delelőjén, így ha azt vesszük, nem sok jobb, de sokkal több rosszabb csere született ennél (de facto Martin <–> Carter) a Netsnél a vizsgált évtizedben.
Mozgalmas szezon volt ez, 2005 februárjában a jelenlegi fórumos névadóm, az idős, de nem vén Clifford Robinson érkezett a Warriorstól, ellenérték gyanánt repült a Kittles-cserében szerzett 2005-ös 2. körösünk, és egy 2007-es saját 2. körös pick.
2005 nyara. A Vezetőségünk a problémák ütőerén tartja a kezét. Nem tudták nem észrevenni az erőcsatár-poszton lévő űrt, amit Kenyon elengedésével alkottak maguknak. A szabadügynök, három posztos, sokoldalú és képzett S.-Abdur Rahim tökéletes opciónak tűnt. A kérő és a megkért egymásra találtak, a Nets-szurkolók világszerte örvendeztek, elkészültek a vonatkozó aláírások és avatarok, már csak a szerződésre vártunk… Amikor a Nets egészségügyi „szakembergárdája” kifarolt az ügyletből, Shareef problémás térdeire hivatkozva. SAR-t végül a Kings húzta be, ahol a „rossz” térdeivel 72 alapszakasz-mérkőzésen lépett pályára (30-on kezdőként), 27,2 átlag játékperc alatt 12,3 pontot termelve.
Azért ezt a csapatot is érdemes kóstolgatni kicsit:
Kidd-Carter-Jefferson-Rahim-Krstic.

2005/06
49-33
1. kör (1-4, Heat)

Eseménytelen szezon volt, egyfajta fásultság a játékosokon is kezdett kiütközni.
Egyetlen említésre érdemes játékosmozgás a szlovén Boki Nachbar 2006 februári megszerzése volt a Hornetstől, némi szemétért cserébe. Amellett ugyanis, hogy a srác volt utána évekig a csapat X-faktora (és nem azért, mert „egy jelenség volt a színpadon”, hanem mert bármikor meg tudott villantani a padról beállva egy 20 pontos teljesítményt), ő volt a mérkőzések előtti interjúk állandó szereplője.
A rájátszásban a szokásoknak megfelelően ebben az évben is a Heat fújta ki az orrunkat az első körben, hogy aztán a korábban kiutált Mourning hathatós támogatásával megszerezze a franchise első bajnoki címét.
A drafton a Martin-csere megmaradt pickjével 1/22-nél Marcus Williamst húztuk, akiben Kidd tehermentesítőjét láttuk, helyette egy örökké túlsúlyos, lassú, passzolni nem tudó, dobni nem merő valamink lett.

2006/07
41-41
2. kör (2-4, Cavs)

A nyáron megszereztük a jobb sorsra érdemes Mikki Moore-t Seattleből egy 2009-es 2. körösért. Sajnos később szomorú létjogosultságot nyert ez a manőver…
Decemberben, egy Lakers elleni mérkőzésen az addig karrierje legjobb félszezonját hasító Krstic bal térdében egy rossz leérkezés után minden szakadt, ami szakadhatott. Az egész szezont kihagyta, és később visszatérve már csak halvány lenyomata volt korábbi énjének.
Így aztán a szezon hátralévő részében a Moore-Boone-Jas.Collins trió rémisztgette… ha az ellenfél centereit nem is, de a Nets szurkolóit mindenképp.

2007/08
34-48
Nincs rájátszás (6 szezon óta először)

2008 február 22. Fekete nap ez a Nets-szurkolók számára. Az ugyan sejthető volt, hogy a döntős brigád maradékának agóniája nem húzható racionálisan a végtelenségig, a csere azonban mégis váratlanul jött.
Kidd, Malik Allen, és Wright távozott Dallasba, cserébe Harris, Ager, Diop, Hassel, és K.V. Horn szerződése érkeztek, továbbá egy 2008-as első körös (Ryan Anderson) és egy 2010-es első körös (Jordan Crawford).
(Malik Allen) Captain Kidd elvesztéséről akkor meg is emlékeztem egy bejegyzésben. Cseréjének kérése jó döntésnek bizonyult, 2011-ben bajnoki címhez segítette az egykor őt draftoló csapatát.
Az „utolsó mohikán” (Jefferson) a draft estéjén került lapátra. Milwaukee-ból a fiatal(nak hazudott), „szimpatikusan” nyilatkozó Yi Jianlian, és az élet császára, Bobby Simmons érkezett.
Yao Ming szerint Yi tehetségesebb kosaras, mint ő maga. (Nem, nem volt az). A menedzsment a kínai piac fellendülését remélte az érkezőtől. (Nem, nem lendült fel.) Yi, amikor kedve volt, szívós védőnek bizonyult, de az agyatlan dobásszelekciója miatt Josh Smith korai előképét tisztelhettük benne.
Ez a csere tehát még annak fényében is szívás, hogy később láthattuk: Jefferson a csapattól távozva Martinéhoz hasonló hanyatlást mutatott be.
Ez a két csere volt a nyitánya annak a néhány szezonnyi posványnak, mely egy jó ezévi draft (1/10: Brook Lopez; 1/21: Ryan Anderson) nélkül még mélyebb lehetett volna.

2008/09
34-48
Nincs Rájátszás

Devin Harris jó játéka, és Vince Carter utolsó jó szezonja (a Netsben, és talán a karrierjében is) jelentettek némi sebtapaszt az artériás vérzésre.
A Harris-Carter duó ebben az időben a liga leghatékonyabb hátvédpárja volt.
Ehhez társult még az újonc Lopez szemet gyönyörködtető centerrepertoárja. Úgy tűnt, a csapat végre megoldotta az évek óta tartó magasember-problémát, Brook az első épkézláb center… már mióta is? A Nets megalapítása óta?
Ők hárman sem tudták azonban ellensúlyozni a csapattársak hiányosságait.
A szezon végéhez közeledve Carter szája ismét sírásra görbült, így a Draft napján elpostáztuk Orlandóba, édesítőnek megtoldva Ryan Andersonnal. (Andersonból később amolyan poor man’s Kevin Love-ja, vagy Dirk Nowitzki-je vált, dupla-duplás átlaggal, sok triplával.)
Viszonzásképpen Alston, Battie, és Courtney Lee érkezett. A trióból egyedül az utóbbi tekinthető kosárlabdázónak, de nálunk belőle is egy teszetosza, gyáva senki lett.
A Nets-szurkolók közül, a világon egyedüliként, én még örültem is ennek a cserének, mivel sosem bírtam Carter fejét. De még én is visszasírtam volna, ha tudom, milyen szezon következik ezután…
Az 1/11-es választásunkat a tehetséges, de kisebb fejlődési rendellenességgel (agy nélkül) született Terrence Williamsre tékozoltuk el.

2009/10
12-70
Döntő (4-0, Lakers) (hogyisne)

A Frank-korszak vége, az IZOD center búcsúja. Harris deprimáltan, Lopez példamutatóan játszik. Sokat nincs mit mondani erről a szezonról, én balga anno mégis megpróbáltam.
A csapat jövője szempontjából egyetlen érdemleges mozgás 2010 januárjában történt, ekkor a bevált cserepartner Mavsnek adtuk a mexikói Eduardo Najerát, a később dupla-duplás, labdaigénytelen munkásember Kris Humphriesért (és a négy nap múlva elküldött Shawne Williamsért).
A megváltásként várt drafton, a harmadik helyen a pofátlanul fiatal (18 éves) erőcsatárt, Derrick Favorst választottuk, illetve a Kidd-csere maradékából, 1/27-nél a nemsokára stabil pontgyárossá fejlődő Jordan Crawfordot, akit azonnal cseréltünk is a Hawksszal, a lábproblémái miatt a ligából lassanként kikopó Damion Jamesre.
Yi-t is kiszórtuk, a Wizardstól Quinton Ross és némi pénz érkezett.

2010/11
24-58
Nincs Rájátszás

Micsoda szezon! Mikhail Prokhorov, a kosárlabdaszerető orosz milliárdos üzletember-politikus lett az új tulaj. Szakítva a régi szemlélettel, a pénzeszsák száját megoldva, a majdani sikerekre helyezte a hangsúlyt. Új aréna építésébe fogott Brooklynban. Megszerezte edzőnek a védekezésorientált méregzsákot, Avery Johnsont. Nyugdíjazta a sóher Rod Thornt, és GM-nek megtette a hiperaktív Billy Kinget.
Proky eredményeket akart, rövid idő alatt, és minden áron.
És King, hátában Proki testőrségi Kalasnyikovjainak csövével, nem is tétlenkedett. Ez, és az ezt követő pár szezon a különféle „Sagá„-któl volt hangos, melyeknek a Nets mindig a főszereplője volt.
Mi a közös a következő játékosokban: Wade, James, Bosh, Anthony, Stoudemire, Boozer, Lee, Howard, Paul?
Mindegyikük szerződése ezekben az években járt le. Mindegyikükért beajánlotta King Lopezt, Favorst, az összes első körösünket 2030-ig, Lopez anyját, a saját anyját, az én anyámat, és a kedves olvasók édesanyját is.
És mi közös még? Az, hogy némi hitegetés (és árfelverés) után végül a felsoroltak egyike sem jött ide. Hiába a nagy pénz, meg Brooklyn ígérete, egy 10-72-es csapatban senki nem akart egyedüli húzóemberként égni.
A nagy lóvé így aztán egy olyan „Big Four„-ra ment el, mint: Outlaw-Petro-Farmar-Morrow.
Mondanám, hogy ezt is ízlelgessük kicsit, de inkább ne. Megítélésem szerint ez volt az évtized legrosszabb Nets-sze.
2010 augusztusában egy négy csapatos cserében Lee távozott Houstonba, és Indiánából Troy Murphy érkezett.
Decemberben King észrevette, hogy a telefonja híváslistájában még mindig elől van a Rockets. Fel is hívta őket (meg a Lakerst), és egy három csapatot érintő cserében elnyomta T-Willt Maria Saraphova volt barátnőjéért (Vujacic).
Nem kell mondani, hogy a két érkezőtől később ellenérték nélkül búcsúztunk el.
Harris teljesen összeesett, Lopez mellett már egyáltalán nem maradtak társak.
Ám 2011 februárjában megint sikerült a zavarosban halászni. Deron Williams először kiutálta az idős és tiszteletreméltó Jerry Sloan mestert, majd bedurcizott. Ennek is köszönhető, hogy a szokásos kétszeres helyett csupán másfélszeresen lett túlárazva: Utahból pénzért(!!), Favorsért, Harrisért, 2011-es első körösért (Kanter), és a 2013-as első körösünkért (Dieng) szerezhettük meg.
Volt is nagy öröm, Deronnak meg kb 12 jó meccse, utána lesérült, azóta pedig szezonok óta csak keresi utahi all-star önmagát.
A drafton az 1/27-es cetliért és a 2014-es 2. körösért MarShon „MiniKobe” Brooks került a csapathoz, Bostonból.
Pénzért(!!) és a 2013-as 2. körösünkért (Lorenzo Brown) Bogdanovic játékjoga érkezett.

2011/12
22-44 (csonka szezon)
Nincs Rájátszás

Már csak egy szezon Brooklynig. Kb ennyire érdekelt mindenkit (játékosok, menedzsment, szurkolók) ez a szezon.
Lopez talpa még az előszezon végén eltörött, így ki is ülte az évet.
2012 márciusában az elégedetlenkedő Williamst valamivel szerződéshosszabbításra kellett bírni. Ez a valami végül a portlandi Gerald Wallace lett. Okur, Sha. Williams, és a 2012-es első körösünk (Damian Lillard) képezték az ellenértéket.
Itt és most lehet azon polemizálni, hogy mi van, ha nem kötjük meg a kezünket a folyton sérült, és játékát nem találó Deron és az egykoron kiemelkedő védő, és athletikus támadó, de mára erősen megkopó G-Wall fizetésével, hanem mi választjuk ki a későbbi év újoncát, az irányító Lillardot. A maradék pénzt pedig elköltjük… akárkire.

2012/13
49-33
1. kör (3-4, Bulls, Rose nélkül)

Új cím: Brooklyn, Barklays Center. Kérjük, a liga szemetét mostantól ide küldjék. Köszönettel: Brooklyn Nets.
Az Avery-korszak vége.
Némi takarítás, és költekezés 2012 nyarán.
Elhappoltuk a liga legrosszabb szerződését (J. Johnson) a Hawkstól, és nem is adtunk érte sokat (csak a pénzügyi mobilitásunkat a következő három évre): Farmar, Morrow, Petro, Stevenson, Jordan Williams, 2013-as első körös (Shane Larkin), 2017(!) 2. körös.
Miután átfésültük a raktárat, nem maradt-e valahol jövőbeli második körös draftcetli, odaadtuk a Clippersnek az így megtalált 2016-osunkat Reggie Evansért. Na, ő legalább hozott valami pluszt.
A maradék, feleslegesen sok kp-t ellőttük Teletovicra, Bogansra, C.J. Watsonra, és Blatche-re. Jól hangzik, igaz? Nem.
A szezon maga felemásra sikerült, mindenki kb feleannyit nyújtott, mint amennyire képes lenne, és kb tizedannyit, mint amennyire a fizetése kötelezné.
A drafton megerősítettük a magasember-szekciót Mason Plumleevel (1/22).
Ugyanakkor borult minden. Jónak láttuk átvenni a Celtics koloncát, az egykori Big3 romjait, kiegészítve egy vízfejű bolonddal. Garnett, Pierce, Terry és DJ White voltak az érkezési oldalon. Az ellenérték, előre szólok, abszurd módon vicces lesz: Bogans, Brooks, Humphries, Wallace, 2014-es, 2016-os, 2018-as első körösök, illetve a 2017-es drafton a draftcsere lehetősége a Boston számára.
A vezetőség, és a szurkolók bíztak a rutinban, a keménységben. Hogy már bajnokaspiráns csapattá váltunk. (Spoiler: nem váltunk azzá.)

2013/14
4-12 (Nov. 30.-i állapot)

Érkezett a legenda, Kidd a padra – ezúttal, mint edző. Érkezett továbbá a rutinos és sokoldalú orosz Kirilenko – aki épp sérült. Igaz, sérült Lopez és Williams is.
Persze, hol nincsenek sérültek?
Kidd csapnivaló edző. Rosszul rotál, nem motivál, rosszkor nyúl bele a meccsbe, a 3. negyedekkel nem tud mit kezdeni, nincs támadási és védekezési stratégia, túl sokat pihenteti feleslegesen az öregeket.
Persze mitől lenne szegény jó edző? Az izzadt mezt zuhanyzás nélkül váltotta öltönyre a nyáron, nulla edzői és segédedzői tapasztalattal rendelkezik.
Pierce és Garnett kórosan megöregedtek, ráadásul mindketten csak Bostonban (illetve Minneapolisban) szerettek játszani.
Terry meg Terry.
Ismét azt javaslom: gusztáljuk csak meg ezt a csapatot!
D.Williams-J.Johnson-Pierce-Garnett-Lopez; padról: a lábsebészeti csoda Shaun Livingston, Kirilenko, Terry, Blatche, Evans, Plumlee…
Szomorú, hogy ilyen névsorral csak ennyire telik. Nemhogy a bajnoki címet nem látom, de azt sem, hogy bármitől megjavulnánk annyira, hogy jövő nyáron rájátszásba jussunk. Ez már rég nem pihentetés, meg altatás: ez nihil.
Mindezt úgy, hogy lassan mi lettünk az NBA Chelsea-je. Orosz tulaj, őrületes fizetések (101 milliós összfizu, ligaelső), nulla eredményesség (27. hely). A Cavaliers ezt a 4-12-es mérleget 62 millióból is meg tudja oldani.
(Érdekesség: a Knicks a második a fizetési listán 87 millával, és 3-12-es mérleggel mögöttünk a 28.-ak. Nem lennék kosárcsapat a Nagy Almában mostanság.)

Az erózió gyors áttekintése:

J.Kidd -> De.Harris, R.Anderson, Jo.Crawford -> D.James, Co.Lee -> T.Murphy -> 0

K.Kittles -> M.Ilic -> 0

R.Jefferson -> Y.Jianlian, B.Simmons -> Q.Ross -> 0

K.Martin -> J.Graham, R.Balkman, M.Williams -> V.Carter -> R.Alston, T.Battie, Co.Lee -> T.Murphy -> 0

Jas.Collins -> 0

Bizonyos, hogy a költekezés egyszer meghozza a gyümölcsét (ahogy a példaként hozott Chelsea-nél is meghozta). De megtörténhet, hogy a majdani felemelkedésről már nem én fogok blogbejegyzést írni.

Frissítés: Hajnalban megvertük a Grizzliest. Championship.

Szerző: Galambos László

Dátum: 2013. 12. 01.