Harc a nyugati fronton

Rég nem látott verseny alakult ki a nyugati konferenciában, hiszen ugyan jelen pillanatban kilenc, könnyen lehet, hogy a szezon végére akár tizenegy csapat is 50% felett lesz. A rájátszásban viszont csak nyolc hely van, így egyes alakulatok könnyen a buborékban találhatják magukat, ahol nem csak a rájátszásról, de az ígéretes egyetemistákról is lemaradnak.

Nagy a tét, lássunk is neki az esélyek kivesézésének, avagy mostani állás szerint ki lesz benn, és ki lesz kinn.

Akik biztonságban vannak:

Habár legutóbbi meccsüket mind a négy csapat elbukta, az Oklahoma City Thunder, a San Antonio Spurs, a Houston Rockets és a Los Angeles Clippers is gyakorlatilag biztosra vehetően ott lesz a legjobb nyolc között. Eszelős visszaesés kéne tőlük, hogy lemaradjanak a rájátszásról, így velük a továbbiakban nem is foglalkoznék.

Portland Trail Blazers

Habár a Blazers impozáns startjának köszönhetően biztonságban van, az alapszakasz első két hónapjában mutatott játékuk rendkívül visszaesett. Mi több, a kalendáriumi évben mindössze 12-11-gyel áll a csapat, köszönhetően főleg védekezésüknek, mely a negyedik legtöbb pontot kapja az NBA-ben.

További problémaként a csapat egyértelmű vezére, LaMarcus Aldridge is kidőlt. A Blazers megérdemelte, hogy csapatuk egészséges maradjon az elmúlt évek sérüléshulláma után (elég csak Brandon Royra vagy Greg Odenre gondolni), ám az idei szezonban csak Aldridge sérülésének köszönhetően fordult elő először, hogy a kezdőcsapaton változtatni kellett. Az erőcsatár legalább egy hétig nem ugorhat és futhat ágyéksérülése miatt, valószínűsíthetően pedig utána is óvatosan lehet majd csak pályára engedni.

Ha a Blazers továbbfolytatja 50% közeli teljesítményét, netán All-star magasemberük kiesésével még jobban leromlik a játékuk, akkor könnyen bajban lehetnek a végelszámolásnál.

Jelenlegi mérleg: 37 – 18
Hátralevő nehezebb találkozók: @Dallas, @Houston, @Memphis, @San Antonio, Golden State, @Miami, @Phoenix, Memphis, Golden State, LA Clippers
Esély a rájátszásra: 90%

Golden State Warriors

Úgy tűnik a Warriors nem tud kiállni a rendes kezdőjével, hiszen az ötös valamelyik tagja mindig kiesik. Andre Iguodala hosszas kihagyása nyomot hagyott a csapatban, akiknek ezúttal Andrew Bogut hiányával kell küzdeniük. Az ausztrál center zsinórban hatodik meccsét hagyta ki.

Mark Jackson együttese okosan erősített az utóbbi hetekben, gyakorlatilag Toney Douglasért és Kent Bazemoreért szerezték meg Jordan Crawfordot és Steve Blake-et. Ezek a mozgások egyértelműen azt sugallják, hogy a Dubs igyekszik megerősíteni a padját egy mélyebb rájátszás futásra.

Tavaly nem kellett sok a Spurs megcsípéséhez, idén viszont a szellemi vezér Iguodala némi keménységet is csempeszett a védelembe. Nagy blama lenne, ha nem jutnának be.

Jelenlegi mérleg: 33 – 22
Hátralevő nehezebb találkozók: @Indiana, Phoenix, Dallas, @LA Clippers, @Portland, San Antonio, Memphis, @Dallas, @San Antonio, @Portland
Esély a rájátszásra: 90%

Akiknél remeghet a léc:

Phoenix Suns

Hihetetlen a Suns idei csodaszezonja, ám a siker sok mindennek tulajdonítható. Jeff Hornacek mester irányítása, Goran Dragic fejlődése, illetve néhány alulértékelt játékos (Gerald Green, Miles Plumlee) tündöklése mind szerepet játszik a csapat szárnyalásában.

Ami még inkább bizalomgerjesztő, hogy a csapat két legjobb játékosa, a már említett Dragic, illetve a nyáron megszerzett Eric Bledsoe alig került eddig egyszerre pályára. Az eddig lejátszott 54 találkozóból mindössze 24-en játszhattak mindketten, ezeken a meccseken a Suns 16-8-cal áll.

Bár a keret több tagja is túlteljesít magán, Bledsoe visszatérésével még egy szintet léphet a sivatagi gárda. Ez akár már két hét múlva bekövetkezhet.

Jelenlegi mérleg: 33 – 21
Hátralevő nehezebb találkozók: Houston, LA Clippers, Oklahoma City, @LA Clippers, @Golden State, LA Clippers, @Portland, Oklahoma City, @San Antonio, @Dallas, Memphis
Esély a rájátszásra: 75%

Dallas Mavericks

Monta Ellis nyári leigazolása a vártnál sokkal jobban sikerült. A dobóhátvéd tündököl újdonsült szerepében (ahol nem kell irányítania, egyben nem ő az “alfahím”), a Mavs pedig főleg neki köszönheti, hogy a tavalyi kimaradás után ismét harcban van a rájátszásért.

Egészen elképesztő, ahogy Dirk Nowitzki még 36 évesen is húzza csapatát. A veterán germán játéka és egészségé a kulcs, hiszen a Mavsnek nincs több megbízható támadófegyvere a palánkok alatt.

Habár a játékuk ingadozó és jó pár megnyerhető meccset buktak el, érzésem szerint ők is ott lesznek a legjobb nyolcban.

Jelenlegi mérleg: 33 – 23
Hátralevő nehezebb találkozók: @San Antonio, Portland, Indiana, @Golden State, @Oklahoma City, Oklahoma City, LA Clippers, Golden State, @LA Clippers, San Antonio, Phoenix, @Memphis
Esély a rájátszásra: 65%

Akiknek kaparniuk kell:

Memphis Grizzlies

Sokan leírták Dave Joerger csapatát, mikor Marc Gasol súlyos térdsérülésével hónapokat kihagyott, ám a tavalyi év Legjobb védőjátékosának megválasztott spanyol nélkül is boldogultak a macik.

A legfőbb erény (a ligaszerte rettegett védelmük mellett) a szoros találkozók megnyerésében rejlik, hiszen hiába állnak 8 mérkőzéssel az 50%-os határ felett, mindössze 0.4 ponttal dobnak több pontot, mint amennyit kapnak.

Ezt a szokásukat meg kell tartaniuk a szezon utolsó harmadában is, ám lehet ez is kevés lesz. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy “kötelező” találkozókat bukjanak, emellett jó néhány erősebb csapatot el kell kalapálniuk, ha nem akarnak idő előtt szabadságra menni.

Jelenlegi mérleg: 31 – 23
Hátralevő nehezebb találkozók: @Oklahoma City, Portland, @Miami, Indiana, @Golden State, @Portland, @San Antonio, Miami, @Phoenix, Dallas
Esély a rájátszásra: 50%

Minnesota Timberwolves

Úgy tűnik hiába Kevin Love tündöklése, a farkasok nem tudnak túllépni saját árnyékukon.

Nehéz bűnbakot találni, hiszen Nikola Pekovic a vaskos szerződésének megkapása után is tudott szintet lépni, ráadásul Kevin Martin is régi önmagát idézi új csapatában. Talán Ricky Rubio katasztrofális dobószázalékait, egyben a támadó oldalon nyújtott teljes impotenciáját nem bírja el a csapat? Nincs kizárva.

A Timberwolves rengeteg “már megnyert” meccset ajándékozott oda az ellenfélnek az utolsó negyedekben, ami igen erősen közrejátszik jelenlegi mutatójukban. Az se lenne baj, ha nem csak minden harmadik meccsüket nyernék meg idegenben.

Jelenlegi mérleg: 26 – 28
Hátralevő nehezebb találkozók: @Portland, @Phoenix, @Dallas, @Houston, Phoenix, @Memphis, LA Clippers, @Memphis, @Miami, San Antonio, @Rockets, Golden State
Esély a rájátszásra: 20%

Denver Nuggets

Listámat a Nuggets zárja, mint legkevesebb eséllyel álló csapat. Természetesen nehéz őket hibáztatni, hiszen nyáron lelépett a legjobb játékosuk (Iguodala), az edzőjük (George Karl), ráadásul az új rezsim legjobbjának nevezhető Danilo Gallinari mellett a kezdő center, Javale McGee is kidőlt egész évre.

Ennek ellenére is próbálkozik a Nuggets, ám a szezon közben is jönnek a folyamatos problémák: Andre Miller összeveszett az újonnan kinevezett Brian Shaw mesterrel és elcserélését kérte (meg is kapta), jelenleg pedig Ty Lawson kidőlésével irányító nélkül maradtak (a deadline-kor próbáltak orvosolni valamennyire, hiszen Aaron Brooksra váltották a szenvedő Jordan Hamiltont).

Egy ilyen problémákkal megbélyegzett szezonban így is szép teljesítmény, hogy egyáltalán még versenyben vannak, ám csodát ne várjunk, nem valószínű, hogy végül sikerül beverekedniük magukat.

Jelenlegi mérleg: 25 – 29
Hátralevő nehezebb találkozók: Portland, @Portland, Dallas, @Miami, @LA Clippers, @Dallas, @Oklahoma City, @San Antonio, San Antonio, Memphis, @Memphis, Houston, @Houston, @Golden State, @LA Clippers, Golden State
Esély a rájátszásra: 10%

Kun Zsolt twitter

NBA1.hu facebook oldal

Szerző: Kun Zsolt

Dátum: 2014. 02. 22.