A szezonfelező táján és az átigazolási határidő (március 15.) közeledtével érdemes számot vetni azzal, hogy az idei szezon során a csapatok mit értek el, mire számíthatnak a továbbiakban és milyen irányban haladnak.

Jelenlegi mérleg: 27-8

Kezdőcsapat: Derrick Rose/Ronnie Brewer/Luol Deng/Carlos Boozer/Joakim Noah

Mi történt idáig?

Semmi különleges. A Bullsnak egyetlen ellenfele van a főcsoporton belül, tavalyi legyőzőjük, a Miami Heat és az alapszakasz keleten kimondva kimondatlanul az ő 66 meccses pettingjük a várva várt „aktus” előtt. Hogy ki kerekedik felül a másikon, arra azért még várni kell, a pályaelőny megszerzése viszont helyzeti előnyt jelentene, és azon dolgozik a Chicago, hogy ők kezdjenek „felül”. Nem is haladtak rosszul eddig, vezető pozíciójukat csak az All-Star szünet előtti utolsó héten vesztették el, de a harmadik helyezett Indiana Pacersszel szemben még így is öt meccs előnnyel rendelkeznek. Amennyiben egészségesek, úgy a kötelezőkön esélye sincs az ellenfélnek, új NBA rekord is fűződik a nevükhöz azzal, hogy egymás utáni négy találkozón diadalmaskodtak legalább 20 pontos különbséggel, mind a négyszer idegenben. A rangadókat is elég jó százalékkal hozzák eddig, de a hangsúly a Bullsnál most nem az eredményességen vagy a teljesítményen, hanem a játékosok egészségi állapotán van.

Hiába a fiatal keret, a csonkaszezon erőltetett menetrendje és Tom Thibodeau mester „ha egészséges vagy, kifulladásig játszatlak” felfogása több kosaras lerobbanásához vezetett. Tavaly a magasembereket kellett nagyon sokat nélkülözniük, idén a periméter játékosokkal vannak gondok. Derrick Rose első három szezonjában összesen 6 meccsről hiányzott, idén már 10 találkozót volt kénytelen az oldalvonal mellől nézni. A puzzle utolsó láncszemének gondolt, nyáron 2+1 évre leigazolt Rip Hamilton az eddigi 35 meccsből összesen 11-en tudott beöltözni. Luol Deng bal csuklójában elszakadt a szalag, így játszik már idén, csak nyáron műtik meg. Mivel Rose mellett CJ Watson is kihagyott több mérkőzést könyökbántalmak miatt, így olyan kiválóságok is játszottak már meccset eldöntő szerepet az irányítói pozícióban, mint LeBron James KIA-ja, John Lucas III vagy minden torontói örök kedvence, Mike James. Ha csak ezt nézzük, a 27-8 még bravúrosnak is mondható és Thibodeau jól kialakított rendszerét dicséri.

A kezdők közül Joakim Noah az utóbbi hetekben All-Star formában játszik, kár, hogy a szezon elején alig-alig volt hasznos, értékelhető teljesítménye. A cikk elején felvázoltunk egy bizonyos ágyjelenetet a Bulls és a Heat között. Nos, fiatalabb olvasóink egészséges fejlődése érdekében Carlos Boozer szerepét nem firtatnánk egy ilyen szituációban. Az eszkimó származású hajmodell finom, puha stílusával nem okoz meglepetést idén sem. Sajnos, mondhatják a szurkolók. Hamilton egyelőre értékelhetetlen, olyan keveset láttuk. Az eredetileg padra szánt, ám Rip sérülése miatt teret nyerő Ronnie Brewer viszont produktívabb, mint tavaly. Igaz, neki Noah-val ellentétben pont a szezon eleje sikerült jobban, Fakezű Ronald brutális dobószázalékkal kezdte az idényt, de mára azért rendesen visszaesett ebben a kategóriában. A két legjobb, Rose és Deng viszik idén is a Bullst, mindketten hozzák, amit tudnak és mindketten elengedhetetlen feltételei annak, hogy bármilyen komolyabb célért küzdhessen az együttes.

A cseréknél Kyle Korver Boozerhez hasonlóan nem szolgált túl sok plusszal az eredetileg gondoltakhoz képest, ami az esetében is baj. Taj Gibson ugyanazt a teljesítményt hozza, amit megszoktunk tőle, de még halkabban. Ha továbbfejleszti ezt a képességét, akkor hatodik emberként pályára léphet lassan, mivel senki nem venné észre. Omer Asik hiába használja jól a lehetőségeit, valami érthetetlen oknál fogva Thibodeau mester egyre kevesebbet játszatja, Noah teljesítményének javulásával az ő játékpercei drasztikusan csökkentek. Az újonc Jimmy Butler alig kap lehetőséget, de ez nem meglepő, nyári liga és rendes edzőtábor nélkül neki azért még sok tanulnivalója van ahhoz, hogy akár csak a padról is komolyabb szerephez jusson, nem idén fog ez bekövetkezni. A két beugró irányítóról, Jamesről és Lucasról korábban már megemlékeztem, kellemes csalódás, hogy általában legalább az egyikük élt eddig az adódó alkalmakkal, amiket Rose és/vagy Watson sérülései hoztak számukra. Brian Scalabrine parkettre nem sűrűn lép, de állítólag a liga legjobb Insidere.

Összességében továbbra is a liga egyik legjobban védekező alakulatáról van szó, mérlegük leginkább Thibodeau munkájának és az általa meghonosított csapaton belüli felfogásnak köszönhető, így voltak képesek átvészelni az eddigi sérüléshullámot. A mester filozófiája nemcsak hátul, hanem a támadójátékon is látszik: messze a legjobb támadólepattanózók és nagyon kevés labdát is adnak el. Úgy néz ki, minden meccsel egyre jobban beérik a munka, amit tavaly nyáron kezdtek el. A kérdés, hogy megvan-e az a szükséges plusz, amit Egerszegi Krisztina mellett ők is elő tudnak venni majd a rájátszásban, amikor igazán számít majd 1-1 kulcsjáték.

Mi lesz ezután?

Nagy lépésre szinte biztosan nem számíthatnak a drukkerek, bár a Gar Forman – John Paxson párost a liga legjobb ködösítői között tartják számon, szóval soha semmit nem lehet biztosra kijelenteni velük kapcsolatban. Egy alapszakasz győztes, jelenleg harmadik (kelet második) keretet kár is lenne szétszedni, amíg nem látják, mit tudnak a rájátszásban egy év plusz rutinnal.

Amennyiben mégis lépni kívánnak, az minden bizonnyal a padon fog megtörténni. Olyan emberek ülnek ugyanis a cserék között, akik bizonyos szerepekre jók, de összességében mégis impotensnek tűnnek. A legnagyobb probléma, hogy a kezdők mögött egyetlen olyan kosaras, aki képes magának és másoknak is lehetőséget teremteni az Watson, ez pedig nem túl jó előjel. A meccsek is ezt támasztják alá, mert amennyiben Rose (és Deng) nincs a parketten, úgy a Chicago csak ihletett napokon (és gyenge ellenfelek ellen) képes folyékony játékra.

Nagyon a levegőben lógott Gibson vagy Asik elcserélése, a Bulls elég komolyan érdeklődött a piacon lévő összes elérhető center után, ám Francisco Oberto állítólag nemet mondott, Joel Pryzbilla pedig 1 hónap után elhatározta magát: a Heat és a Bulls közül a Portland TrailBlazerst választotta. Ezúton is üdvözöljük! Gibsonnak és Asiknak is van csereértéke, kérdés, melyiket érzik nélkülözhetőbbnek és persze az is, kiért kaphatnak jobb padról érkező pontszerzőt. Jelenleg elég nehéz egy olyan cserét elképzelni, amiben ők távoznak, és nem forgatják fel vele a háromnegyed keretet, mivel fizetésük elég kicsi, ilyen árkategóriában, ilyen korú játékosokat pedig nehezen találni a megszerezhető kisemberek között.

Csere

Bulls adja: Kyle Korver, 2012 CHI 1st, 2014 CHI 1st, 500 ezer dollár to PHO
Suns adja: Jared Dudley to CHI

Ez abban az esetben él, ha a Suns rebuildel és Nash elcserélése után ki akarják pucolni a sapka alatti területet. Kapnak egy olyan játékost, akinek a fizetéséből jövőre csak 500 ezer dollár garantált, a készpénz meg is oldja ennek az anyagi vonzatait. A Chicago első körös draftjogai vélhetően nem szólnak majd túlságosan előre, de egy újjáépülő csapatban többet érhetnek, mint Dudley és esetleg feljebb cserélésre is használhatóak a drafton.

A Bulls egy Korver szintű dobót kap, aki viszont mérföldekkel jobb védő, gyakorlatilag a triplaspecialista és Brewer összegyúrt változata. SG és SF poszton is használható, így kombinálható Brewerrel, Denggel és Hamiltonnal is. A szerződése sokkal hosszabb Korverénél, de ez egy bajnokságra törő csapatot nem fog eltántorítani. Ugyan továbbra sem lenne padról beszálló ponttermelőjük, ám az eddigi játékot komolyabb szinten űzhetnék egy sokkal Thibodeau-kompatibilisebb játékossal.

Szerző: Tóth Attila

Dátum: 2012. 02. 27.