Egy éve sincs, hogy a phoenixi naplementéről értekezve az alábukó Napocskákat vettük górcső alá és az egész NBA megrökönyödésére most azon lehet morfondírozni, hogy milyen meredekségű pályán folytassa emelkedését a Phoenix.

A sikersztori tavaly májusban kezdődött, mikor Lance Blanks helyét Ryan McDonough vette ét a menedzseri székben. A hibát hibára halmozó Blanks hosszú bűnlajstromáról humanitárius okokból csak három tételt sorolunk fel: Goran Dragic mellé még egy elsőköröst is adott Aaron Brooksért, 13. helyen draftolta Kendall Marshallt és 18 millió dollárt adott 3 évre Michael Beasleynek.
McDonough gyorsan munkához látott és kisebb meglepetésre Jeff Hornaceket választotta vezetőedzőnek.

Bő fél év múltán a lépést nem lehet eléggé hozsannázni. Hornacek és jó érzékkel összeválogatott csapata (a bostoni védekezőguru, Mike Longabardi munkája különösen szembetűnő) villámgyorsan gatyába rázta a Nash távozásával identitását vesztő Sunst. A phoenixi hagyományoknak megfelelően felgyorsították a játékot és a tradíciókkal ellentétesen beélesítették a védekezést. A Suns védekezésben is a jobb csapatok közé tartozik (a triplavonalat különösen jól védik), támadásban pedig a liga első harmadában van. Vezetik az NBA-t lerohanásokból szerzett pontokban, sok triplát vállalnak viszonylag jó százalékkal. A védekezés szívóssá és jól szervezetté, a támadójáték hatékonnyá vált, a figurák átgondoltak és jól begyakoroltak. Látványos volt a pálfordulás a csapatjátékban is: a játékosok fegyelmezettek, utolsó leheletükig hajtanak és szívesen játszanak egy csapatban a társaikkal.

McDonough átgondolt hadmozdulatokkal látott neki az újjáépítésnek, ráadásul egyidejűleg a játékoskeretet is sikerült testreszabni.
Alex Len és Archie Goodwin draftolása után Eric Bledsoe megszerzésével kezdődött az átalakítás: a liga jelentős része még most is tátja a száját, hogy sikerült az azóta a Clippersben nem brillírozó Jared Dudleyért és némi cap space-ért elhozni Chris Paul egykori helyettesét. Luis Scola elpasszolásakor a kapott elsőkörös volt a lényeg, de azért Plumlee-t még sikerült belealkudni a dealbe, hogy aztán a Pacers által nehezékként bedobott Green is igazolja, hogy az együtt eltöltött bostoni évek után McDonough értékelte helyesen a játékos újjáéledésének esélyeit.

A Suns vastagon rácáfolt a szezon előtti, 30 győzelem alatti várakozásokra és most a szezon felénél már majdnem szerzett ennyi győzelmet, jó pár csinos skalpot tűzött az övére és tartja pozícióját a nyugati play-off csapatok hátsó fertályában. Nézzük a játékosokat egyénenként!

Eric Bledsoe még az optimista várakozásokat is jócskán túlszárnyalta. Nem ritkán mutatott olyan dolgokat, amiket franchise playerektől látni. Clutch triplák, betörésekkel teljesen szétzilált védelmek, meglepően jó ütemben elengedett középtávolik szegélyezték idei diadalútját, míg térdében a porc be nem mondta az unalmast. Ha fejlődőben lévő irányítójátéka tovább tisztul, tempója pedig tovább élesedik, megvan a Suns tuningolt Jrue Holiday-je. Bár védekezésben kicsit spórolt az energiáival, még így is kiemelkedő védőmunkája kulcsfontosságú volt abban, hogy a Dragiccsal alkotott hátvédpárjuk működőképes legyen. Ha nem sokkal évi 10 millió fölött hosszabbítani hajlandó, akkor gyorsan nyélbe kell ütni a tranzakciót.

Goran Dragic véglegesen megérkezett az NBA-be. Játéka beérett, önbizalma stabilizálódott, bravúros megoldásai állandósultak. A fénykorában lévő Manu Ginobilireemlékeztet, a flopok nélkül. Lerohanásoknál halálos, tempója pontosabb lett, védekezésben iparkodik. A szezon jó részében Bledsoe és Dragic is 19 pont és 6 gólpassz felett átlagolt. Az utolsó ilyen párost Michael Jordan és Scottie Pippen alkotta.

PJ Tucker a Suns munkamániás védőfenoménja. Rendszerint ő fogja az ellenfél legjobb mezőnyemberét, nagyon jól. Emelett jó néhány saroktriplára, kibrusztolt lepattanóra és pár, jó ütemben elsütött post-upra is telik tőle és mindezeket olyan jól csinálja, hogy bár fiatal, újjáépülő csapatok nem szoktak 30 év körüli specialistákat busásan megfizetni, Tucker kivétel lehet.

Channing Frye felépült. Teljesen. Pedig súlyos szívbetegsége, vállsérülése és a teljes tavalyi szezon kihagyása nem sok jót sejtetett. Visszatért legjobbik önmagához: a triplaív csúcsa tájáról számolatlanul hinti a triplákat és a palánk alatti, meglehetősen alulértékelt védőmunkája sem rossz.

Miles Plumlee a semmiből lett a Suns legjobb pattanózója, dobásblokkolója és védelmének oszlopa. Fáradhatatlanul küzd a palánkok alatt, fürgeségét mint pick-and-roll befejező célpont is kamatoztatja, óriási rugóit kezdik az ellenfelek is tisztelni. Kifejezetten jól védekezik. Szegényes támadórepertoárjának fő eleme, a bal félhorog hatékony. Legalább büntetőznie meg kéne tanulnia.

Markieff Morris rapszodikus ifjúból komoly legjobb 6. ember jelölt lett. Játékának beérése önbizalmának egészséges mértékű megnövekedésével társul. Tripláit gondosabban válogatja meg, támadó erényeit nagyon jól mixeli, koncentráltabb lett.

Marcus Morris rohanós, veszélyes jumpshooterként, Ish Smith pedig produktív két és feledik irányítóként tesz hozzá a közöshöz. Az újoncok közül Alex Len szép nagy center, elég mozgékony és nagyon akar, de 1-2 felvillanástól eltekintve (részben bokaműtétei miatt) még nem igazolta a draftstátuszát. Archie Goodwin már igen (igaz, neki könnyebb volt), és ha Hornacek folytatja a tempójának rendberakását, valamint kicsit lehiggad, akkor nagy értéke lehet a Sunsnak.

Ha ennyi szépet lehet írni a játékosokról, akkor hogyhogy nem a Phoenix vezeti az NBA-t? A magyarázat egyszerű: a játékosok elsősorban magukhoz képest játszanak ilyen jól, egyébként a Suns keretében az össztehetség elmarad attól, ami kihívói vagy akár tartós rájátszásbeli státuszt garantál.
Mivel nem igazán várható, hogy a legnagyobb sztárok Phoenixbe írjanak alá, a játékoscserékkel történő „sztártoborzáshoz” pedig nincs elegendő értéke a Sunsnak, nem marad más hátra, mint a draftről történő építkezés.
Bledsoe-t a franchise player-potenciál, Plumlee-t a kozmikusan magas produktum/fizetés-hányados, a Morris-ikreket a testvéri kötelék plusz motivációja miatt célszerű megtartani. Mivel a Bledsoe-Dragic duóba nehéz belelátni a jövő phoenixi hátvédpárját, ezért Dragic nem mozdíthatatlan, de a teljesítménye valamint a fékezett habzású szerződése miatt értéke magas, és jelenleg nem látni olyan csapatot, amely ezt az árat képes és hajlandó lenne megfizetni.

Így az alábbi két ötlet kivitelezhetőnek és célszerűnek látszik:

Frye kontra Bonner, DeColo, SAS 2014 elsőköröse

Green, Kravtsov kontra Miller, DEN/NYK 2014 elsőkörösei közül a jobbik, 2 millió készpénz (Miller jövő évi kivásárlási ára)

Ezzel a Spurs indít még egy utolsó rohamot a bajnoki címért, a Denver erősít dobóhátvéd poszton, a Suns pedig újabb két elsőköröst takarít be és eladja a triplái nagy részét, aminek eredményeképpen valószínűleg lemarad a rájátszásról, a saját draftjoga pedig felcsúszik az 1/10-14-es tartományba. Bármennyire is sportellenesen hangzik ez utóbbi, de ebben a Sunsban egyszerűen nincs annyi tehetség, amennyi elegendő lenne a jövőbeni elit pozíció eléréséhez és megtartásához. Ehhez még alá kell merülni, mert jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy a Suns túl gyorsan jött vissza a purgatóriumból, mint a léghajó, amelyik a terhek kidobálását követő süllyedés után túl hamar kezdett el emelkedni, anélkül, hogy a magasban maradáshoz szükséges készleteket teljes egészében magához vehette volna. A még több kapott draftjog még nagyobb merítést biztosít az utóbbi évek talán legjobbnak ígérkező draftjáról, illetve több lehetőséget, ha a draftjogokat egymással vagy akár Dragiccsal kombinálva feljebb próbálna lépni a Suns a drafton.

Jeff Hornacek már megmutatta, hogy limitált képességű játékoskeretből is tud alkotni. Hadd kapjon több muníciót…

Dátum: 2014. 01. 29.