NBA 2010-11 – DÉLNYUGATI

DALLAS MAVERICKS
ahogy Galambos László látja

Érkezett: Tyson Chandler (Bobcats), Alex Ajinca (Bobcats), Dominique Jones (draft: 1/25), Brian Cardinal, Ian Mahinmi, Steve Novak
Távozott: Erick Dampier (Bobcats), Matt Carroll (Bobcats), Eduardo Najera (Bobcats)

Idén februárban, az átigazolási szezon hajrájában végrehajtott erősítés (lényegében Gooden beáldozása, és a Howardban való reménykedés feladása a washingtoni Butlerért, és ami még fontosabb, Haywoodért cserébe) egy nem túl acélos, első körös búcsút fialt a rájátszásban.

Cubant ismerve tudni lehetett, hogy a Mavs neve minden szabadügynökkel kapcsolatban meg lesz említve, ehhez képest elég visszafogott volt a pletykaáradat, csupán James, Johnson, Al Jefferson és Al Harrington merültek föl komolyabban. Viszont, a legfontosabb nyári feladatát sikeresen látta el a menedzsment: Nowitzkit, Haywoodot, és Bareát is korrekt áron kötötték a csapathoz még pár szezonra.

Két kisebb feladat maradt hátra: Dampier nem garantált szerződését készpénzre, lehetőleg nem aprópénzre váltani; és valaki igazán odavaló játékost szerezni dobóhátvéd posztra.
A második ment könnyebben: jelentős összegért vásárolt a csapat egy első körös draftcédulát (1/25-öst), amivel elhozták Dominique Jones-t, aki egyes vélekedések szerint az idei börze második legjobb sg-je. Kérdés, hogy Carlisle megadja-e neki a bizalmat, vagy még egy jó darabig Butler és Barea kényszeres, eredeti posztjuktól idegen játékával örvendezteti meg a szurkolókat.
Dampier pedig végül Charlotteba távozott, Najerával és Carrollal karöltve, Tyson Chandler és Ajinca képviselték a jelentős ellenértéket.

Hogy ez idén mire lehet elegendő? Nem túlzás kijelenteni, hogy a Dallasban összeállt Haywood-Chandler centerpáros a liga legdurvább, palánk alatti véderejét képviseli. Ha emellé Chandler valamit mutatna hajdan volt támadópotenciáljából, az csudás volna. A fiatal Beaubois töretlen fejlődése pedig a hátvédposztokra nézve bíztató. De egyébként?
A gárda törzse csupán idősebb lett egy évvel. Marion már tavaly is régi önmaga alatt volt; Kiddet lassan az összes fiatalabb irányító (tehát: az összes irányító) körbefutja; Terry hullámzó teljesítménye szintén nem stabil alapja… bárminek. Nowitzki vezérletével a rájátszás persze már emlékezetből, hátrakötött bal kézzel játszva is meglesz, de ahhoz, hogy ott valami emlékezeteset alkossanak, szükség volna valami nagyobb kaliberű játékos február környéki megszerzésére is(Anthony?).

Várható kezdőcsapat: Kidd-Butler-Marion-Nowitzki-Haywood

HOUSTON ROCKETS
ahogy Keskeny Tamás látja

Érkezett: Courtney Lee (New Jersey Nets), Brad Miller (Chicago Bulls), Patrick Patterson (draft, 1/14), Ishmael Smith (draftolatlan újonc, Wake Forest University)
Távozott: Trevor Ariza (New Orleans Hornets), David Andersen (Toronto Raptors)

Ahhoz képest, mennyit szerepelt a napi sajtóban a Rockets, végül egy meglepően csöndes holtszezonon van túl a csapat. Mint ismert, az őrülten várt júliusi nagy FA-piacnak óriási reményekkel, és Chris Bosh leigazolásának nem titkolt szándékával vágott neki Daryl Morey, a texasiak kétségtelenül agilis GM-je, majd miután elsőszámú célpontjáról lemaradt, szeptemberben újabb kísérletet tett egy All Star, nevezetesen az akkor váratlanul elérhetővé(?) váló Carmelo Anthony megszerzésére – ugyancsak sikertelenül.

Pedig a sok hűhó (a végül semmiért), különösen CB4 esetében megvolt: DM elsők között találkozott a nyáron jellegzetes raszta-frizurájától hosszú idő után megváló erőcsatárral, sőt még külön szurkolói buszt is indított az elcsábítása érdekében. Ám hamar kiderült, hiába hozta volna le neki a csillagokat is az égről, az ex-torontói főhüllőnek valójában esze ágában sem volt Houstonba költözni, alighanem már jóval a szabadügynök-piac megnyitása előtt kifundálta országos cimboráival, LeBron Jamesszel és Dwyane Wade-del a közös folytatást.

Nyilvánvaló, hogy sok drukker – különösen azok, akik külön honlapot készítettek a tiszteletére, sőt már Rockets-uniformist is aggattak rá valamelyik képmontázs-program segítségével – csalódottan vette tudomásul, hogy Bosh végül nem Texas, hanem Florida felé vette az irányt, más részük – halkan megjegyzem, én is ezt a tábort erősítem – viszont jócskán megnyugodhatott. Miért? A válasz magától értetődő, hiszen mindez egyúttal azt is jelentette, hogy a csapat argentin szívtiprója, Luis Scola, aki nem csupán hajviseletével, hanem az ellen palánkja alatt estéről-estére bemutatott kivételes tánctudásával is elbűvöli a Rockets hölgyrajongóit, megkötötte a csapattal élete valószínűleg utolsó hosszabb, öt éves szerződését, úgyhogy a következő fél évtizedben is gyönyörködhetünk a játékában.

Július közepén gyors egymásutánban történtek a dolgok, hiszen nemcsak Scolával, hanem Kyle Lowry-val is hamar megegyezett a vezetés, miután rövid gondolkodás után “meccselte” a Cleveland Cavaliers “offer-sheet”-jét, további négy esztendőre biztosítva ezzel a júniusban meggyőző fölénnyel M.I.P. (Legtöbbet Fejlődött Játékos) Awardot nyerő Aaron Brooks minőségi cseréjét az egyes poszton.

Nemcsak a karmesteri pálca biztonságba helyezése, hanem a palánk alatti minőségi erősítés is privilégiumot kellett, hogy élvezzen a vezetés számára, hiszen az, hogy a földkerekség összes Rockets szurkolójának legnagyobb örömére Yao Ming végre újra játékra jelentkezett (igaz, egyelőre csak limitált percekkel), sajnos valljuk be, nem egy életbiztosítás. E kívánalomnak eleget téve szintén júliusban sikerült hároméves szerződést kötni a liga egyik legmegbízhatóbb veterán centerével, Brad Millerrel, akinek a leigazolása nem csupán korábbi érdemei miatt, hanem azért is telitalálatnak tűnik, mert legnagyobb sikereit éppen a rakéták jelenlegi edzője, Rick Adelman kezei alatt érte el Sacramentóban, ugyanott, ahol a gárda egyik legponterősebb játékosával, Kevin Martinnal is együtt pattogtatott már. Vagyis minden bizonnyal nem lesz számára teljesen ismeretlen az új közeg, és könnyedén be fog illeszkedni.

Játékperceknek pedig Yao előre kiszabott limitált használata (meccsenként maximum 24 perc, illetve a back-to-backek második estéjén gyakorta pihenőnap) pedig nem lesz híján, sőt olykor bizonyosan ő fog kezdeni. Mindenesetre azt biztosan nem bánja, hogy az ötös poszton eggyel kevesebb konkurense lesz, lévén július végén az egyetlen houstoni éve alatt a rotációban magának biztos helyet kiharcolni képtelen, szintén center David Andersent némi készpénz és egy jövőbeni második körös draftcetliért cserébe Torontóba küldte a vezetés.

Miután kulcsfontosságú szabadügynökeit megtartotta a gárda, illetve a top FA-k is elfogytak a piacról, augusztus derekán egy szerdai estén váratlanul robbant a bomba: a Rockets egy előre nem kalkulált, négycsapatos blockbuster-trade részeseként New Orleansba küldte a tavaly nyáron nagy reményekkel érkező, ámde inkább csak csalódást keltő, közepesnek mondható szezont futó Trevor Arizát, hogy cserébe végre megszerezze egyik réges-rég kerülgetett célpontját, a tavaly a liga legrosszabb csapatában, a New Jersey Netsben szenvedő Courtney Lee-t.

A csere több szempontból is Morey zsenialitását dicséri, hiszen amellett a nem elhanyagolható szempont mellett, hogy ezzel a lépéssel DM Lee személyében gyakorlatilag egy ötször olcsóbb, ámde képességekben közel hasonló kvalitású játékost szerzett, mint Ariza, megtalálta egyrészt Kevin Martin első számú helyettesét (sőt, ha a nem éppen teljes szezonjairól elhíresült Kev-Mart esetleg sérüléssel bajlódna, egy, a legtöbb csapatban kezdő hátvédet), másrészt Trevor eligazolásával végre biztosította a védekező-király Shane Battier mögött egyre inkább kinövő Chase Budinger tavaly már jócskán kiérdemelt vaskos játékperceit.

E váratlan ügylet nyélbeütése után sem állt meg azonban rakétavárosban az élet, hiszen aki azt gondolta, több változtatás már nem lesz, szeptemberben hamar rájött, ha Morey-n múlik, Anthony-ért cserébe akár valamelyik kulcsjátékosától is azonnal hajlandó megválni. Mert bizony a Carmelo-saga kirobbanását követően nem kellett eltelnie sok időnek ahhoz, hogy a Rocketsot a Knicks és a Nets mellett úgy emlegessék a médiumok, mint CA lehetséges következő állomását. Ahogy az lenni szokott, a következő két hétben naponta őrültebbnél-őrültebb, szinte csapatunk minden tagját érintő cserevariációk láttak napvilágot, ám szerencsére (csak zárójelben: valószínűleg többe került volna számunkra a leves, mint a hús…) ezek egyike sem valósult meg, és egyben maradt a sokra hivatott, valamint Lee megelőlegezett sikeres beintegrálását figyelembe véve nyugodt szívvel összeszokottnak nevezhető keret.

Október közepére az edzőtábor teljesítése, valamint a preseason-meccsek zömének lejátszása után az is kiderült, hogy a keretben még kiadó egyetlen helyet Antonio Anderson, Mike Harris, Alexander Johnson és Jerel McNeal elől a már a nyári ligában is csillogó, majd kiváló formáját őszre is átmentő Ishmael Smith-nek sikerült megkaparintania, és tekintve, hogy Adelman edző igencsak elismerő szavakkal illette teljesítményét, bizakodással várhatja élete első profi szezonját.

Azt a szezont, amely elé mi, szurkolók is feszültséggel vegyes bizakodással tekintünk, hiszen alighanem minden rakéta-érzelmű egyetért velem abban, ha az újabb súlyos sérüléséből egy komplett szezon kihagyása után visszatérő Yao valóban végig sérülésmentes lesz, és bírni fogja a fokozatosan adagolt terhelést, akkor a rég – megkockáztatom, talán soha – nem látott mélységű csapat számára csak a csillagos ég, vagy fogalmazzunk óvatosabban, talán csak a Lakers jelentheti a határt.
Nem szokásom tippelni, de ha mégis kíváncsiak vagytok rá, egy egészséges Yaóval a fedélzeten az alapszakasz végén mindenképpen a Nyugati Főcsoport pályaelőnyt érő (1-4.) helyének valamelyikére várom a társaságot, a rájátszásban pedig – természetesen a sorsolástól függően – a második kört, vagy a főcsoport-döntő elérését tartom reálisan elérhető célnak. Persze, csak ha az eszemre hallgatok. Ha a szívemre, akkor…

Ha Yao újra megsérül, és hosszú időre, vagy akár az egész hátralévő szezonra harcképtelenné válik (ami ugye a szerződése jövő nyári lejárta után akár a visszavonulását is eredményezheti) az már egy fogósabb kérdés. De ha engem kérdeztek, én azt mondom: ez a csapat nélküle is képes kiharcolni a rájátszásba jutást, sőt!

Várható kezdőcsapat: Brooks-Martin-Battier-Scola-Yao

MEMPHIS GRIZZLIES
ahogy Farkas Dénes látja

Érkezett: Tony Allen (Boston), Xavier Henry (Kansas, draft 1/12), Dominique Jones (draft 1/25), Acie Law (Chicago), Greivis Vasquez (Maryland, draft 1/28)
Távozott: Ronnie Brewer (Chicago), Lester Hudson (?), Steven Hunter (?), Dominique Jones (Dallas, csere), Jamaal Tinsley (?), Marcus Williams (Oroszország)

2009-2010-es szezonban várakozásokon felül szerepelt a csapat és ígéretes játékot mutatott, de az a rájátszáshoz még kevés volt. A holtszezonban így a keret magjának összetartása és hiányosságok pótlásával a csapat megerősítése volt a menedzsment feladata.

A szerződéssel rendelkező tíz játékos mindegyike maradt, és öt szabadügynök sorsáról kellett dönteniük. Elsőként szerződést hosszabbítottak a remek csapategységet kialakító Lionel Hollins edzővel, majd megtették, amit megkövetelt a haza. Rudy Gay megtartásával sem tököltek sokat, már az átigazolási szezon kezdetén bejelentették, hogy mintegy 84 millió dollárért újabb öt évre szerződtették. Az ifjú csatár egyébként is remek nyarat zárt, az amerikai válogatott tagjaként aranyérmet nyert a világbajnokságon.

A többi szabadügynököt azonban nem marasztalták, közülük csak Ronnie Brewer elengedése tűnt ésszerűtlennek, ez utóbbi manőverrel egy korlátozott elsőkörös jogot is sikerült elkótyavetyélni. A helyére egy rutinosabb, de szintén védekező specialistát (defensive stopper) igazoltak Tony Allen személyében. Hasonló áron, mint amibe Ronnie, a sörfőző megtartása került volna.

Az erősnek ígérkező draftnak három elsőkörös választási joggal vágtak neki. Az egyiket (D.Jones) készpénzért eladták, a másik kettőt a lyukas posztok betöltésére használták fel, a lehetőségekhez képest, szinte tökéletesen. Az elmúlt szezonban a csapat hiányosságai a hárompontos dobások pontatlansága és a cserepad gólszegénysége voltak. A triplákat is gyilkos hatékonysággal dobó, hátvéd és kiscsatár helyén is bevethető Xavier Henry mindkét probléma megoldására alkalmasnak tűnik. A csereirányítónak a vezéregyéniségnek mondott, szintén remek kézzel megáldott Greivis Vasquez érkezett. Ez utóbbi posztra, a változatosság kedvéért a szabad ügynök Acie Lawot is szerződtették, aki hasonló stílusban játszik, mint a csapat kezdő irányítója, de az előszezon tapasztalatai alapján a tavalyi cseréktől (Willliams, Tinsley) jóval hatékonyabban.

A liga egyik legponterősebb kezdőötöse tehát maradt, a cseresort pedig két rutinos és két újonc játékossal erősítették meg, mind a négyen hiányposztokra érkeztek. A tavalyi csapatból megmaradt játékosok egy évvel tapasztaltabbak lettek, de egyikük sem lett annyival öregebb, hogy az a teljesítménye rovására menjen. Összességében a menedzsment a kitűzött feladatokat a tőlük már megszokott egy-két butasággal (draftjog eladása, Brewer elengedése) megspékelve, de tisztességesen teljesítette. Meghatározó játékos nem távozott, a csapat egyértelműen erősödött.

Az idén a tizedik szezonját kezdi meg a Grizzlies Memphisben. A célkitűzés adott, ha a sérüléshullám elkerüli őket, a csapat kulcsemberei hozzák magukat, az ifjoncok pedig tovább fejlődnek akkor három szűk esztendő után ismét a rájátszásban lesz a Grizzlies, és remélhetőleg végre megszerzik a klub hőn áhított első rájátszásbeli győzelmét is.

Várható kezdőcsapat: Conley-Mayo-Gay-Randolph-M.Gasol

NEW ORLEANS HORNETS
ahogy Márton Tamás látja

Érkezett: Quincy Pondexter (draft, 1/26), Marco Belinelli (Toronto), Trevor Ariza (Houston), Willie Green (Philadelphia), Jason Smith (Philadelphia)
Távozott: Morris Peterson (Oklahoma City), Darren Collison (Indiana), James Posey (Indiana), Julian Wright (Toronto), Darius Songaila (Philadelphia), Sean Marks (Washington)

Érkezett új általános igazgató (Dell Demps San Antonioból), vezetőedző (Monty Williams Portlandből), vadonatúj védő a hármas posztra és szinte egy komplett cserepad. Ehhez az első lépéseket még Jeff Bower ex-GM tette meg a draft napján, rásózva Mo Petersont a Thunderre (Cole Aldrich-csal együtt, két első kör végi játékosért cserébe).

A nagy mozgás előzménye és a nyár témája a Big Easy-ben Chris Paul állítólagos elvágyódása volt. Júliusban szinte biztosnak tűnt, hogy a korunk valószínűleg legjobb irányítója távozni fog: belső források szerint elcserélését szorgalmazta, leszerződött LeBron James ügynökével és James marketing cégével. Pár nappal az új vezérkar kinevezése után azonban sikeres megbeszélést folytattak a felek és azóta egy mukkot sem hallani Paul elégedetlenségével kapcsolatban.

Tudván, hogy nem lesz gondjuk irányítóposzton, fiatal tehetségüket, Darren Collisont – és James Posey még mindig közel 15 millió dolláros szerződését – Trevor Arizára cserélték, majd még ugyanazon a napon szereztek egy megbízható tüzért Marco Belinelli személyében.

Az, hogy végül ki fog a kettes poszton kezdeni, még ma sem világos, mert Darius Songailáért és a draft napján megszerzett Craig Brackinsért augusztusban megszerezték Willie Greenért (meg Jason Smith-t is). Greent hivatalosan Paul cseréjeként nevezték meg, ám ezzel az a probléma, hogy Green nem irányító, hanem kettes és vélhetően kezdi érezni ezt a felsővezetés is, mert október közepén lényegében semmiért a biztonság kedvéért elkérték a San Antoniotól Curtis Jerrelst.

A felsőbb posztokon tisztább a helyzet a kezdőcsapatot illetően, a feldobás pillanatától Emeka Okafor, Ariza és könnyen lehet, hogy utolsó New Orleans-i évét kezdő David West (kiléphet a szerződéséből) fog rohamozni, ám a magas cserékre rápillantva (Aaron Gray, D. J. Mbenga, Pops Mensah-Bonsu, Joe Alexander) bátran várhatunk rengeteg small ballt a Hornetstől.

Átmeneti évre számíthatnak a drukkerek, a csapat Ariza személyében szerzett egy minőségi játékost, de a tavalyi Okafor-cseréhez hasonló kockázatot eszük ágában sem volt bevállalni és ez meglátszik a keret mélységén. Sok-sok percet kell játszania a kezdőknek a sikeres szezonhoz, amit pár húzóember sérülékenysége miatt kizárt, hogy bevállaljanak. Így marad a tisztes helytállás, 50% körüli mérleg és remény áprilisban, hogy a szezon után lecsupaszíthatják a keretet (csak Paulnak, Okafornak, Arizának és Pondexternek garantált a szerződése 2011/12-re) és ha nem lesz lockout, komoly szereplők lehetnek a 2011-es szabadügynökpiacon.

Várható kezdőcsapat: Paul-Belinelli-Ariza-West-Okafor

SAN ANTONIO SPURS
ahogy Márton Tamás látja

Érkezett: Tiago Splitter (2007-es draft, 1/28, Caja Laboral), James Anderson (draft, 1/20), Gary Neal (Benetton Treviso)
Távozott: Roger Mason (New York), Ian Mahinmi (Dallas), Keith Bogans (Chicago), Malik Hairston (Montepaschi Siena), Cedric Jackson

A nyár egyik szenzációját Richard Jefferson szolgáltatta azzal, hogy június 30-án ott hagyott 15 millió dollárt az asztalon. A megdöbbenést 3 héttel később heves állkapocs-dörzsölgetés és szakállbirizgálás váltotta, amikor aláírt egy 4 éves, 39 millió dolláros szerződést. A két pillanat között nem pálfordulás történt, a színfalak mögött le volt zsírozva, hogy előbbi jutalma utóbbi lesz, csak várni kellett, hogy ne legyen annyira feltűnő. Meg ugye ekkor már lehetett azzal magyarázkodni, hogy minden “szabadügynököt elhappoltak a többiek és ő maradt a legjobb opció”.

Az új kontraktussal luxusadó alá került a Spurs – Peter Holt nem akart még egyszer annyit költeni, mint tavaly és emellé még közel 9 milliót befizetni a liga számlájára. Spóroltak erre az évre 13 millió dollárt (6,5 fizetés + 6,5 luxusadó), cserébe túlfizették Jeffersont az azt követő három évre. Bár látva milyen összegek repkedtek júliusban, az utolsó kijelentésemmel még én magam is vitatkoznék.

Ekkorra már letudta a csapat a magasállomány egybetartását és erősítését. Igen, 3 évvel draftolása után végre szerződtették Tiago Splittert, Európában sztárrá avanzsált brazil centert, újdonsült spanyol bajnokot és döntő MVP-t, akit a hosszú böjtnek köszönhetően méltó fizetéssel tudtak honorálni, mert már nem vonatkozott rá a rookie scale (3 év, 11 millió dollár). Emellett visszahozták Matt Bonnert, aki egy személyben New Hampshire első számú szendvicsszakértője, kosárlabdázója, atlétája és Gregg Popovich kedvenc homokzsákja (4 év, 13,9 millió dollár).

Már csak az első körben draftolt James Anderson leigazolása volt hátra*, majd hátradőlt székében a vezérkar, ennél többet ezen a nyáron nem lehetett tenni. Megtartották azt a keretet, ami tavaly a 2. körhöz volt elég, hozzácsaptak egy harcedzett és egy rendes újoncot, végigpihentették öregjeikkel a nyarat és bíznak benne, hogy a Spurs-iskolában második évüket kezdő veteránok, és az elmúlt draftok termései lépnek annyit előre, hogy márciusban nem kell a bejutásért teperni, hanem nyugodtan tekinthetnek április 16. felé.
* Az idei év Európába dugott Spurs játékosa Ryan Richards, brit center lett (2/49). Évekig nem fogjuk látni, ha egyáltalán …

Várható kezdőcsapat: Parker-Ginobili-Jefferson-Duncan-Blair

Szerző: NBA1.hu

Dátum: 2010. 10. 26.