Sapkagyár

Ben Wallace neve az átlag NBA-szurkolónak annyit tesz, hogy egy remek védőjátékos, aki szörnyen büntetőzik – ugye mindenki látott már tőle homályt a vonalról. A Detroit Pistons szurkolóknak azonban egy ikon, a védő maga, egy megérdemelt bajnoki gyűrű boldog tulajdonosa és négy az Év Védőjátékosa cím birtokosa, amivel a legendás Dikembe Mutombóval karöltve vezeti az erre vonatkozó örökrangsort.

Nem mindennapi pontjához érkezett a karrierje a Big Ben becenévre hallgató centernek. Wallace ugyanis már 1999 blokknál jár. A kétezres álomhatárt ezidáig 16 játékosnak sikerült elérnie az NBA történelme során – Ben Wallace lehet azonban a legalacsonyabb, aki ezt a nem kis tettet végrehajtja.

Wallace 1974. szeptember 10-én látta meg a napvilágot White Hallban, egy alabamai településen, a család tizedik gyermekeként a tizenegyből. Középiskolás korában a baseball és az amerikai foci is ment neki. Főiskolásként előbb a Cuyahogára járt, ahol masszívnak mondható 17 lepattanót és 6.9 blokkot átlagolt meccsenként, majd a Virginia Union hallgatója lett, ahol büntetőjogot tanult és dupla-duplát hozott meccsenként 13.4 pont és 10 lepattanó formájában.

Egy kis olaszországi kitérőt követően a draftot kihagyva szabadügynökként került a Washington Bullets csapatához, ahol szép lassan felvette a ritmust, 1999-ben pedig az Orlando Magichez szerződött. Itt már látszott megalkuvást nem tűrő védekezése, a ’99-00-es szezont követően pedig a Grant Hill-csere elemeként a Detroit Pistonshoz szerződött, ahol rögtön kiharcolta magának a szurkolók megbecsülését, nagyot lendítve a csapat lepattanózásán. Joe Dumars ügyes cseréléseinek és igazolásainak köszönhetően (bővebben lásd hamarosan a csapatelemzések között) 2004-ben bajnoki címnek örülhetett, a sztárokkal teletűzdelt Los Angeles Lakers hajtott fejet a Dugattyúsok előtt. Érdekesség, hogy épp ebben az évben nem lett az Év Védőjátékosa, pedig azt ezt megelőző, majd azt ezt követő két évben is ő érdemelte ki a kitüntetést.

2006-ban aláírt egy négy évre szóló, 60 millió dollárt magába foglaló szerződést a Chicago Bullsszal, azonban folyamatos térdsérülései miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így következett a Cleveland Cavaliers, majd a Phoenix Suns, ahol később kivásárolták szerződéséből.

2009 nyarán hosszasan gondolkodott a visszavonuláson, azonban augusztus 7-én rábólintott a korábbi sikerei színhelyéül szolgáló Pistons hívására és egy évre leszerződött az együttessel, ahol másodvirágzását éli: 9.2 lepattanót átlagol, ezzel 20. a ligában – nem rajta múlik, hogy a Pistons rém gyenge a szezonban.

Végezetül álljon itt az illusztris lista, melynek hamarosan Ben Wallace is tagja lehet: Hakeem Olajuwon (3830 blokk), Dikembe Mutombo (3289), Kareem Abdul-Jabbar (3189), Mark Eaton (3064), David Robinson (2954), Patrick Ewing (2894), Shaquille O’Neal (eddig 2674), Tree Rollins (2542), Robert Parish (2361), Alonzo Mourning (2356), Tim Duncan (eddig 2196), Shawn Bradley (2119), Manute Bol (2086), Marcus Camby (eddig 2083), George Johnson (2082) és Larry Nance (2027). Sokatmondó adat, hogy közülük mindössze öten alacsonyabbak 7 lábnál, Big Ben azonban Mourningnál, Duncannél, Camby-nél, Johnsonnál ás Nance-nál is kisebb növésű.

Dátum: 2010. 02. 02.