Missing image

13.Toronto Raptors

A ligában csupán néhány mesterelme garázdálkodik, akik úgy keverik a kártyákat, hogy azt a többi GM csak tátott szájjal figyeli. Az egyikük Masai Ujiri, aki Andrea Bargnani és Rudy Gay gigaszerződését is el tudta sózni, úgy hogy abból a Toronto is jól jöjjön ki.

Mi történt tavaly?

A 2013-14-es szezont 48 győzelemmel zárta a csapat, történelmük során másodszor is az Atlantic divizíó élén végeztek. Ezek után a nyáron csöndben tovább erősítettek. Főleg mivel a 2014-15-ös szezon a jubileumi 20. évadja volt a csapatnak, ezért nagy reményekkel vágott neki a vezetőség a nyárnak.
A szurkolók hatalmas bizalommal voltak Ujiri felé, ám a draft napján inkább defibrillátort vettek elő a drukkerek, mint pezsgőt. A 20. helyen a szinte ismeretlen Bruno Caboclot választotta a Raptors. Ujiri szerint muszáj volt reachelni, mert félt, hogy elviszi más a brazil tehetséget. A rajongók levegőért és a telefonjukért kapkodva böngészték az internetet, hogy vajon ki is az akit a csapat választott.

A szabadügynök piac nem igazán érdekelte a vezetést, inkább a saját játékosaikra koncentráltak. Ám, hogy legyen egy kis mozgástere a csapatnak, John Salmons részben garantált utolsó éves fizetését inkább elcserélte Ujiri, minthogy szimplán kitegyék a keretből. Így érkezett Lou Williams az Atlantából, akinek szerződése kisebb volt. Williams a Hawksnál nem igazán vált be, ám a Toronto kispadjának még így is minőségi erősítést jelentett. Mellé visszaigazolták Greivis Vasquezt, ugyan a piaci értéke felett, de jobb csere irányítót nem talált volna a csapat.
A legjelentősebb mozgás viszont Kyle Lowry megtartása volt, aki karrier évet futott elöző szezonban, és nélküle a 48 győzelem közelében sem lett volna a csapat. A játékmester 4 évre 48 milliót jelentő szerződés hatalmas diszkont volt a Raptorsnak, mivel ennél sokkal többet is kaphatot volna máshol Lowry, de ő nem akart máshová szerződni.
További varázslat, hogy Steve Novak, az egydimenziós játékos szerződését is sikerült elpostáznia minimális ellenértékért a csapatnak. Ugyan a többi játékos szerint a legjobb öltözői csapattársukat vesztették el, ám a kanadai csapat nem engedhette meg magának 2évre a 7 milliós fizetését.

jonas

A 2014-15-ös szezonban is remeklő gárda túlteljesítette az elöző szezonját is, 49 győzelemmel zártak. Persze nem volt akadálymentes az alapszakasz. Caseyt sokan kritizalták, hogy keveset játszatja és kevés labdát kap Jonas Valanciunas, a fiatal center.
Emellett Terrence Ross, aki régebben az atletikus zsákolásaival hívta fel magára a figyelmet, annyira önbizalomhiányos lett, hogy DeMar DeRozan sérülése ellenére is a kezdő státuszból a pad végén találta magát.

A Torontot a szakértők a rájátszásban legalább a második körbe várták, ám hatalmas meglepetésre a Washingon Wizards kisöpörte őket, mivel a csapat védelme egyszerűen hatástalannak bizonyult.

Nyári mozgások

Mindezek után a vezetőség a legégetőbb problémaforrás, a védekezés megszilárdítását tűzte ki célul.
Delon Wrightot a védekezéséért választotta ki a csapat a drafton, valamint még ugyanazon az éjszakán tovább mozgolódtak és Greivis Vasquez ment a Milwaukee-hoz, Lou Williamsnek nem ajánlottak új szerződést, mivel egyrészt egyik játékos sem teljesített túl jól a csapatban, maásrészt védekezésben nem voltak tényezők.
Az Atlantában remek szezont futó periméter specialista, DeMarre Carroll elé letettek egy Keresztapaszerű ajánlatot, amit ő el is fogadott, Bismack Biyombo pedig a palánk alatti területen fog aprítani. Nagy kérdőjel Cory Joseph túlfizetése. A fiatal kanadai játékos a Spurs szilárd védelmi stratégiájából érkezve sem biztos, hogy beválik, de legalább kanadai játékos.
Az erőcsatár poszton gyengült a csapat. Amir Johnsont elcsábította a Boston, helyette érkezett Luis Scola, aki viszont már bőven túl van legjobb évein.
Patrick Pattersonra, a jó munkásemberre, és a Minnesotából kivásárolt Anthony Bennettre hárul továbbá az erőcsaptár poszt betöltése.

lowry

Elvárások idénre

A védelem jelentős megszilárdításával most már vélhetően elhárult minden akadály a csapat rájátszásban lubickolása elől. A második kör a minimum elvárás tőlük.
DeMarre Carroll

Legjobb eshetőség

A védelme a csapatnak annyira feljavul, hogy könnyen menetelnek a szezon során. Lowry tartja All-Star formáját, Carroll pedig megkeseríti az ellenfelek életét fullasztó védekezésével. A rájátszásba könnyen bejutnak, a második körig meg sem állnak, ahol viszont az egyik jóval rutinosabb keleti top csapat megállítja őket.

Legrosszabb eshetőség

A vezetés túleröltetve a védekező mentalitást, a támadó oldalon nem tudnak megfelelően teljesíteni a játékosok. Az erőcsatár poszt hiányossága miatt a csapat kevesebb mérkőzést nyer, mint az elmúlt két évben átlagban, amely ismét csak elsőkörös zakót jelent az Északiaknak.

Eddigi sorrendünk:

30. Philadelphia 76ers

29. Denver Nuggets

28. Minnesota Timberwolves

27. Portland TrailBlazers

26. Los Angeles Lakers

25. New York Knicks

24. Orlando Magic

23. Brooklyn Nets

22. Detroit Pistons

21. Charlotte Hornets

20. Boston Celtics

19. Sacramento Kings

18. Indiana Pacers

17. Phoenix Suns

16. Utah Jazz

15. Dallas Mavericks

14. Milwaukee Bucks