Következő többrészes blog sorozatunkban górcső alá vesszük az elmúlt közel két évtized bajnokcsapataiban azon játékosokat, akik az adott év bajnokságot nyerő alakulatinak háttérszereplői voltak ugyan, de mégis tevékeny részesei egy-egy bajnoki címnek. Sorozatunk azon játékosokat vizsgálja, akik a háttérben szorgos hangyaként dolgoztak, akik nem úsztak reflektorfényben, de vitathatatlan érdemeik voltak a végső sikerek elérésében. Ők azok, akik nélkül egy szezon, egy rájátszásban történő sorozat nem zárulhatna sikeresen, akik nem tudták felhívni magukra a média és az átlagszurkolók figyelmét, pedig játékuk és csapatban betöltött szerepük alapján minden elismerést megérdemeltek.

Lássuk tehát saját, szubjektív listámat – az általam is már közvetlenül követett – az elmúlt 18 év NBA bajnok csapataiban szereplő „elismerés nélküli kulcsfigurákról” .

1994 – 1995
Döntő: Houston Rockets– Orlando Magic (4-0)
NBA bajnok: Houston Rockets

Elismerés nélküli kulcsfigura: Kenneth „Kenny” Smith

A jelenleg televíziós műsorvezetőként és elemzőként dolgozó Smith az első számú irányítója volt a sorozatban második bajnoki címét begyűjtő texasi gárdának. A pályafutása 10. szezonját taposó játékmester ugyan karrierjének leszálló ágában járt már, így minden statisztikai mutatóban romlottak a számai, de fazont szabott és biztos pontot jelentett a houstoni alakulatnak. Közel sem számított szupersztárnak, de kiegyensúlyozott teljesítményével mindig hozzá tudott járulni a sikerekhez. Pont azt a szerepet töltötte be, amire egy bajnoki címért küzdő csapatnak szüksége volt. Szellemi vezére volt a társaságnak, tökéletesen illett az „Álom” köré épülő játékrendszerbe. A döntő első mérkőzésén bedobott 7 triplájával, köztük a rendes játékidő dudaszó pillanatában értékesített távolijával pedig alapjaiban meghatározta talán az egész párharc végkimenetelét. Érezhető volt, hogy a Shaquille O’neallal és Penny Hardaway-jel felálló Magic megrogyott a szinte már zsebben lévő mérkőzés elvesztésével, amit aztán nem is tudtak kiheverni az egész széria alatt. A döntőt ezt követően „söpréssel” befejező rakéták bajnoki címének kapcsán természetesen mindenki Hakeem Olajuwon és Clyde Drexler párosát emlegeti, azonban mellettük Smith egész párharcban, és nem csak ezen az egy mérkőzésen mutatott érdemei is elévülhetetlenek.

1995 – 1996
Döntő: Seattle SuperSonics– Chicago Bulls (2-4)
NBA bajnok: Chicago Bulls

Elismerés nélküli kulcsfigura: Ronald „Ron” Harper

Ron Harper 1986-87-es NBA-ben történő debütálását követő 8 szezonja során csapata húzóembere, mondhatni franchise playere volt. Ezt követően a Chicago Bulls alkalmazásába és Michael Jordan mellé állt csapatsorba, feladva ezzel 20 pont körüli karrierátlagát és korábbi csapataiban betöltött szerepét. Döntésének helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elkövetkezendő 3 év bajnokához szerződött. Pontátlaga már az első évet követően 6,9-re esett vissza, játékideje közel felére csökkent, vállalt dobásainak száma pedig harmada lett. Számos dolog viszont nem változott, sőt inkább javult/átalakult: mezőnybeli dobószázaléka növekedett és a játék iránti elkötelezettsége is példa értékű lett. A nem kimondottan irányító beállítottságú játékos a „Legek Ura” oldalán egy csapásra higgadt, nyugodt és megfontolt irányítóvá vált, akire nyugodt szívvel rá merték bízni egy csapat irányítását. Lehet mondani, hogy a „triangle szisztéma” mellett nem szükséges kimondott irányító alkalmazása, de Harper szerepe fontos volt a csapatában. Nagyon illett a játékrendszerbe, melyben ugyan eltűnt, vagy inkább elhomályosult a Jordan – Pippen – Rodman trió mellett/mögött, de érdemei vitathatatlanok. A pályafutása kezdeti szakaszában még sztárnak számító játékosunk az azóta is megdönthetetlenek tűnő 72-10-es mérleggel záró bajnokcsapat egyik fontos láncszeme lett.

1996 – 1997
Döntő: Utah Jazz – Chicago Bulls (2-4)
NBA bajnok: Chicago Bulls

Elismerés nélküli kulcsfigura: Stephen Douglas „Steve” Kerr

Kerr neve a mai napig ismert az NBA kedvelők körében. Aktív profi játékospályáfutását követően szakkommentárkodni kezdett és általános igazgató lett Phoenixben. Aktuális újdonság vele kapcsolatban, hogy a New York Knicks vezető edzői posztjával kapcsolatban is hírbe hozták. Az NBA történetében rajta kívül csak Frank Saul volt, aki két egymás utáni évben, két különböző csapattal is legalább kétszer bajnokságot tudott nyerni. A gyerekkorát Libanonban töltő, hárompontos dobó specialista karrierje alatt 45,4 %-al szórta a triplákat. Steve Kerr nevét hallva az NBA rajongók számára bizonyára azonnal beugrik a kép, mikor Jordan egy időkérés alkalmával Kerrnek azt mondja, hogy „ez most a Te dobásod lesz”. Kerr pedig a döntő 6. mérkőzésén megkapja a mérkőzés utolsó pillanataiban a labdát, majd bedobja azt és behúzza ezzel a chicagói alakulatnak a végső győzelmet. Kerr mindig is amolyan jó kiegészítő embernek számított csapataiban, akinek feladata a távoli dobások elvállalása, és ezzel egy zárt védelem széthúzása volt. Ezen szerepkört maximálisan meg is oldotta. Fontos és idegőrlő trojkáival már-már őrületbe tudta kergetni ez ellenfeleit, gyerekes arckifejezése mögött pedig egy hidegvérű mesterlövész lapult, akire a szorult pillanatokban mindig lehetett számítani. Mezőny- és hárompontos dobó százaléka 50 % körüli átlagot ért el, míg a büntetővonalról halálbiztos kézzel értékesítette a számára megítélteket. Azonban az ő neve sem csillog oly fényesen, mint társaié, pedig szerepe kulcsfontosságú tényezőnek számított még egy ilyen korszakos bajnokcsapatban is, mint a Chicago Bulls.

1997 – 1998
Döntő: Utah Jazz – Chicago Bulls (2-4)
NBA bajnok: Chicago Bulls

Elismerés nélküli kulcsfigura: Toni „The White Magic” Kukoc

1989 óta először történt meg, hogy két, egymást követő évben is ugyanazon csapatok játszák a bajnoki döntőt. A Bulls sorozatban harmadik bajnoki címét jelentő párharcával kapcsolatban valószínűleg mindenkinek Michael Jordan mindent eldöntő dobása ugrik be a sorozat 4. mérkőzésen Utah-ban, amikor Bryon Russell lerázását követően, lázas betegként elsüllyeszti a meccseldöntő duplát. Azonban egy sorozat megnyeréséhez és egyáltalán a döntőig történő eljutáshoz szüksége volt olyan jó „kulimunkásra” is, mint amilyen például Toni Kukoc is volt. Mondhatni róla, hogy volt az év hatodik embere, majd a Jordan-Pippen nélküli időszak franchise playere, de MJ regnálása alatt csapaton belül betöltött szerepe alábecsült volt. 1990-es draftolását követően, csak 1993-ban mutatkozott be a Bulls színeiben. 1994-ben – Jordan első visszavonulását követő évadban – a keleti főcsoport elődöntőjében a Zen mester Scottie Pippen helyett rá bízta az utolsó másodperces dobást, melyet Toni biztos kézzel értékesített. Az 1998-ban ötödik szezonját taposó horvát bedobó a kezdeti beilleszkedési nehézségeket követően kivívta magának a csapaton belüli elismerést, azonban európai karrierjéhez képest az USA-ban nem tudott olyan pályafutást befutni, mint azt sokan jövendölték neki. Folyamatosan tudta szállítani a 10+dobott pont feletti mérkőzésátlagokat, a sztárok esetleges távollétében mindig rá lehetett bízni nyugodt szívvel a karmesteri pálcát. A centertől az irányítóig minden poszton bevethető játékos volt. Kukoc sokoldalúsága, játékintelligenciája és magasságához mérten kimagasló passzolási képességei kulcsfontosságú szereppel bírtak a Bulls és Phil Jackson játékrendszerében.

1998 – 1999
Döntő: San Antonio Spurs – New York Knicks (4-1)
NBA bajnok: San Antonio Spurs

Elismerés nélküli kulcsfigura: Sean Michael Elliott

Az egyetemi évei alatt ünnepelt sztárnak számító Elliott ugyan kétszeres All-Starnak is mondhatja magát (1993,1996), azonban átütő erejű hírnévre neki sem sikerült szert tennie 12 éves karrierje során. Sean a még csak szárnyait bontogató, de már a csapat vezérének mondható Tim Duncan és David Robinson mellett a sarkantyúsok harmadik legfontosabb láncszemének számított a ’99-es fináléban és az oda vezető út során. Nélküle nem működött olyan olajozottan a Gregg Popovich által irányított játékrendszer. Neve viszont csak nagyon ritkán merül fel, mikor a csonkaszezonban döntőt nyerő texasi alakulat kerül szóba. Talán legemlékezetesebb pillanata volt, mikor a nyugati döntő hatodik mérkőzésén 9 másodperccel a végső dudaszó megszólalása előtt, egy sokáig agyonismételt és több NBA reklámban is szereplő hárompontost süllyesztett el a Portlandiek gyűrűjébe. Dobásával pedig megalapozta a legendás Alamodome csarnokban csapatának a döntőbejutást. Ezen kosara mellett a San Antonio alappillére volt mind védekezésben, mind támadásban egyaránt. Vékony testalkatának is köszönhetően piócaként ragadt ellenfeleire, de a támadó oldalon is rendre 10 pont felett termelt. Sosem számított igazán kiemelkedőnek egyetlen kategóriában sem, viszont amolyan mindenesként mindig lehetett rá számítani. Egy bajnokcsapat tipikus zongoracipelőjének és rendkívül fontos fogaskerekének lehetne jellemezni, akiről kevés emlékképe maradt meg az utókornak. Karrierjének egy sajnálatos veseoperáció vetett véget (vesetranszplantáción esett át, melyhez testvére ajánlotta fel neki veséjét), amiből még visszatért, de igazán maradandót már nem tudott alkotni.

1999 – 2000
Döntő: Los Angeles Lakers – Indiana Pacers (4-2)
NBA bajnok: Los Angeles Lakers

Elismerés nélküli kulcsfigura: Brian K. Shaw

Brian Shaw neve is ismerősen cseng manapság az NBA követői számára, de korántsem játékosként elért eredményei miatt, hanem azért, mert jelenleg a Denver Nuggets vezetőedzője. A karrierje elején még az olasz bajnokságot is megjárt játékmester 1990-ben kapta meg első profi kosárlabdázónak kijáró szerződését. Számos NBA csapatot érintve 2000-ben került az aranysárga-lilákhoz csereirányítóként. Szerepe a padról beszállva jelentéktelennek tűnhet, azonban több, mint 20 perces mérkőzésenkénti játékideje már önmagában is mutatja csapatában betöltött szerepét. Az, hogy ezt a 2000-es éveket meghatározó kosárlabda dinasztiájának gárdájában töltötte ugyancsak növeli érdemeit. A Los Angelesi gárda vezetői stábja mind a 22 playoff meccsén számított rá, és ő élt is a lehetőséggel. Nevéhez fűződő emlékezetes mérkőzés az előrehozott döntőnek is beillő Portland Trailblazers elleni nyugati konferencia döntő hetedik mérkőzése, amikor Shaw két létfontosságú triplát dobott be, amivel kivívták a döntőbe jutást. A fináléban aztán a harmadik összecsapáson a sérült Kobe helyén kezdett és korántsem vallott szégyent, úgy ahogy a párharc végkimenetelét talán leginkább meghatározó, hosszabbításba torkolló negyedik összecsapáson sem. Shawra nem az említett és hasonló jellegű dobások voltak a jellemzők, sokkal inkább a játékszervezésből vette ki a részét. Nem volt kimagasló dobó, sem védekező, viszont Phil Jackson játékrendszerébe úgy illet, mint gyémánt a foglalatába. Nem mellesleg Shaquille O’neal őt nevezte meg, mint a valaha volt kedvenc alley-oop passzt adó játszótársa. Párosukra még a „Shaw-Shaq Redemption” jelzőt is ráaggatták a szurkolók.

Folyt. köv.

Szerző: Schindler Tamás

Dátum: 2014. 05. 06.