Missing image

10. Miami Heat

A sorozatban 4. playoff döntőjét játszó baráti tàrsaság ismét kénytelen volt vesztesen távozni a végső párharcból. Amely visszavetette a lelkesedésüket. Sőt…

Ez történt tavaly:

… a vesztes döntő után kicsit meg is fagyott a hangulat, zavar támadt az erőben. LeBron nem volt hajlandó elàrulni, hogy továbbra is a Heatnél marad, vagy nem. Nem nyilatkozott semmit, nem találkozott senkivel. Aztán a hosszas csendet megtörve, jött egy megelepetés hír, miszerint a Cavs tulajával,Dan Gilberttel beszéltek, mielőtt elutazott nyaralni.
Jamesnek más tervei voltak, egyrészt a körülötte lévő csapat sem tettszett már neki feltétlenül, másrészt szerződésügyileg is meg voltak az elképzelései. A hirtelen emelkedő fizetési sapka miatt 1+1 éves maximum összegű szerződésben gondolkodott csupán, amit viszont Pat Riley nem volt hajlandó elfogadni, mert ő is tudta, hogy így James irányított volna szinte mindent.
bosh

LBJ nem hagyott akkora űrt maga után, mint mikor Clevelandből eljött, mivel a Pat Riley-gépezet azonnal beindult, ahogy James kiejtette régi-új csapata, a Cavaliers nevét a száján. Még a szurkolók is meg voltak lepve, amikor kimaxolta a csapat Chris Bosht, majd leigazolta Luol Denget. A cserehatáridő előtt jött az újabb mámorkeltő bejelentés, mivel Goran Dragic South Beachet jelölte meg első számú kedvenc helyének, így a Heat minden létező értékét a Phoenixnek oda adta, csak érkezzen a tehetséges irányító.
Ezek után a rájátszás alap elvárás volt. Ám jöttek a sérülések, és csak úgy hullottak a kezdőjátékosok. Persze Bosh betegségére senki nem számított, mivel vérrögöket találtak a tüdejében, emiatt jelentős időt ki kellett hagynia.
Öröm a ürömben: Hassan Whiteside felemelkedése. A nyáron minden csapatot megkereső fiatalt egyedül a Miami nem utasította el. Amelyet brutális teljesítménnyel hálált meg.
A playoffról viszont éppen hogy lemaradt a csapat.

dragic

Nyári mozgások:

A Heat alapvetően arra sem számított, hogy lesz draftcetlije, de az ölükbe pottyant a 10. jog, ha ennèl az egy pozícíónál előrébb vagy hátrébb végzett volna a csapat, a Phillynek kellett volna átadniuk a draftjogot. Ám itt még nem ért véget a mázlisorozata a csapatnak. Justice Winslow, annak ellenére lecsúszott hozzájuk, hogy top 5-ös tehetségnek tartották a szakértők. Pat Riley egy másodpercig sem habozott.
Ezek után Wade szappanoperába illő egy éves hosszabbítása, majd Amaré és Gerald Green érkezése reménykeltő mozgások voltak.

winslow

Elvárások idénre:

A fiatalok Winslow, Ennis és Johnson integrálása a rotációba alap elvárás, ha fel akar a csapa az egész évre készülni. Ezáltal Wade, Deng és Bosh pihentetése, úgy persze, hogy az ne menjen a csapat teljesítményének rovására. Az egészséges játékosok által mindez pedig rájátszássá kovertálódik, ám azon belül is minimum második kör.

Legjobb eshetőség:

A Heat játékosai egészségesek tudnak lenni nem csak az alapszakaszban, de a rájátszásra is, ahol a Clevelandtől ugyan kikapnak, de megszorongatját őket a keleti döntőben.

Legrosszabb eshetőség:

A kor és a sérülések ismét nem kímélik a csapatot, és ismét a d-ligából kénytelenek építkezni.A rájátszásról lemaradnak ezáltal, de ebből még draftcetli sem lesz, mert azt a Philadelphiának kötelesek elküldeni. Ezen helyzet pedig jelentősen rontaja például Kevin Durant elcsábításának lehetőségét a nyáron.

Eddigi sorrendünk:

30. Philadelphia 76ers

29. Denver Nuggets

28. Minnesota Timberwolves

27. Portland TrailBlazers

26. Los Angeles Lakers

25. New York Knicks

24. Orlando Magic

23. Brooklyn Nets

22. Detroit Pistons

21. Charlotte Hornets

20. Boston Celtics

19. Sacramento Kings

18. Indiana Pacers

17. Phoenix Suns

16. Utah Jazz

15. Dallas Mavericks

14. Milwaukee Bucks

13. Toronto Raptors

12. New Orleans Pelicans

11. Washington Wizards