Missing image

9. Atlanta Hawks

schröder

Ez történt tavaly:

Bruce Levenson, a Hawks többségi tulajdonosa felbuzdulva a Clippers körül kialakult helyzet által, saját magát jelentette fel az NBA-nél, hivatalosan, hogy elkerülje a súlyos szankciókat, ám mivel a Clippers négyszer annyiért kelt el mint a korábbi becsült értéke, emiatt Levenson is kockáztatott. 2015-ben hosszas tárgyalasok után, 850 millió dollárért (becsült ertékének majdnem duplájáért) végül tulajdonost cserélt a csapat. Ennek a legnagyobb vesztese Danny Ferry, a GM volt, aki bele lett keverve a „Levenson-ügybe”, annak ellenére, hogy hivatalosan bocsánatot kért, mégis a Hawks vezetés jobbnak látta Ferryt szabadságra küldeni. Majd később bejelentették, hogy Ferry nem tér vissza pozíciójába. Helyette Mike Budenholzer vette át a szerepkört, az edzősködés mellett.
A csapat – amelyet Ferry épített – viszont a felfordulások ellenére szárnyalt.

Az előzetes szakvélemények is maximum a középmezőnybe sorolták Keleten. Ám 17-0-val kezdték a szezon első hónapját, az All-Star meccsre pedig a Sólymok négy kezdőjátékosát (Horford, Millsap, Korver, Teague) is beválogatták, majd végül fölényesen nyerték az egész konferenciát, 60-22-es rekorddal.
Viszont a rájátszás már nem volt ekkora sikerélmény. Sefolosha lábát törte rendőri intézkedés során, majd Korver is lesérült, emellett a csapatnak szinte semmi playoff tapasztalat nem volt, így a Cleveland kisöpörte őket a konferenciadöntőben.

korver

Nyári mozgások:

A nyár legnagyobb fejvakarása az Atlanta számára az volt, hogy Carrollt vagy Millsapet tartsák meg, mivel egyik játékosnak sem voltak Bird jogai, így csupán egyikükre volt pénze a csapatnak. Végül az egyesület Millsap mellett döntött, aki két évvel ezelőtt diszkont összegèrt írt alá a csapathoz, ám a liga egyik legjobb magasemberré nőtte ki magát. Persze Carroll elvesztése jelentős érvágás volt, mivel mind védekezése, mind hárompontos dobása hiányozni fog a csapatnak. A San Antoniotól „átvállalt” Tiago Splitter viszont tehermentesítheti Horfordot és Millsapet, ezáltal kelet egyik legdominánsabb magasember rotációval vághat neki a csapat az új szezonnak.

hawks

Elvárások idénre:

A csapat összeszokottságára alapozva idén is ott a helyük a playoffban, viszont olyan virtuóz alapszakaszt, mint tavaly, ne várjuk tőlük.

Legjobb eshetőség:

Legjobb esetben ugyanaddig eljutnak a rájátszásban, mint elöző szezon végén, bár sokkal több verejtékkel. Ehhez kell Thabo Sefolosha szintlépése is, amellyel Carroll hiányát ellensúlyozza. A padról Shröder kiegyensúlyozott produkciója mellett az új érkező Hardaway Jr. is hasznos tagja lesz a rotációnak.

Legrosszabb eshetőség:

Carroll elvesztése alapjaiban rengeti meg a csapatot, nagy mértékben visszavetve a periméter védelmüket. Amely a jelenlegi NBA-ben elengedhetetlen tényező. Így épp hogy csak bekúsznak a rájátszásba, de ott egy seprűt nyom a kezükbe az egyik sztáralakulat.

Eddigi sorrendünk:

30. Philadelphia 76ers

29. Denver Nuggets

28. Minnesota Timberwolves

27. Portland TrailBlazers

26. Los Angeles Lakers

25. New York Knicks

24. Orlando Magic

23. Brooklyn Nets

22. Detroit Pistons

21. Charlotte Hornets

20. Boston Celtics

19. Sacramento Kings

18. Indiana Pacers

17. Phoenix Suns

16. Utah Jazz

15. Dallas Mavericks

14. Milwaukee Bucks

13. Toronto Raptors

12. New Orleans Pelicans

11. Washington Wizards

10. Miami Heat