Mekkora az esélye annak, hogy az ember belenyúl egy ürülékkel teli vödörbe és miközben könyékig turkál benne, pont a kezébe akad egy gyémántgyűrű. Mondjuk azt, hogy kevés. És annak, hogy mindez valakivel sorozatban háromszor is megtörténik? Az esély a nullához konvergál. Nos, kb. ekkora sansz volt arra is, hogy az Oklahoma City Thunder (Seattle Supersonics) kezdő sora a 2005/06-os szezon (Luke Ridnour, Ray Allen, Rashard Lewis, Nick Collison, Chris Wilcox) után három évvel így fog kinézni: Russell Westbrook, James Harden/Thabo Sefolosha, Kevin Durant, Jeff Green, Nenad Krstic (és Ibaka már a keretben!). Mindezt nem csapatokat felforgató cserék útján, hanem jó érzékkel végrehajtott draftokkal érte el Sam Presti és kollégái. Durantet 2007-ben Greg Oden mögött a második helyen, Westbrookot 2008-ban Rose, Beasley és Mayo után a negyedik helyen, míg Hardent 2009-ben Blake Griffin és Hasheem Thabeet (Sic!) után harmadikként választották ki.
Ehhez képest nem túl szívderítő, hogy eltelt 6 esztendő és az akkori játékosok közül csak a két tartóoszlop, Durant és Westbrook maradtak a csapatban (Ibaka azóta került az elitbe), míg a harmadik sztár, Harden egy sokszor megénekelt csere keretében (Bill Simmons szerint az egyetemes kosárlabda elleni merényletként) távozott. Egy valami azonban nem változott: a fokozott várakozások, melyek általában kielégítetlenek maradnak.
Mit csináltak a nyáron?
A vezetőség legmarkánsabb lépése egyértelműen az edzőcsere volt (kérdés, hogy nem késői-e?). A sokat kritizált Scott Brooks távozott és érkezett az egyik legnevesebb NCAA tréner, a szúrós tekintetű Billy Donovan. Donovan a Florida Gators gárdáját egymás után kétszer vezette a csúcsra, 2006-ban és 2007-ben. A duplázó aligátorok közt olyan játékosok voltak, mint Joakim Noah, Al Horford, Corey Brewer vagy éppen a nyáron bajnoki címet szerző Marreese Speights. A szakértők szerint Donovan erőssége a kreatív támadójáték, így remélhetőleg előnyt tud kovácsolni abból, hogy náluk pattogtat a jelenkori NBA legbrutálisabb támadópárosa (nem, nem a Singer-Adams duóra gondoltam). Brooksszal szemben a leggyakoribb kritika az volt, hogy nem tudta megfelelően kiaknázni a Durant-Westbrook duóban rejlő lehetőségeket, így kíváncsian várjuk, hogy Donovan érkezése tényleg olyan mértékű pozitív változást hoz-e a támadójáték terén, mint ahogy azt a tengerentúlon jósolják.
Viszonylag nagy visszhangja volt Enes Kanter szerződéshosszabbításának is. A svájci születésű török center négy évre, 70 millió dollárért írt alá, az utolsó 18,6 millió dolláros idényre játékos opcióval. A 23 éves Kantert amúgy a Portland találta meg egy viszonylag tét nélküli ajánlattal, amit végül tartottak az oklahomaiak. A sokak szerint extrém fizetés ellenére az biztosra vehető, hogy nem vele akarják megoldani a palánk alatti védekezést, ugyanis tavaly ő volt az egyik leggyengébb e tekintetben a centerek között. Támadásban és lepattanózásban azonban fontos szerepe lehet, a tavaly lejátszott 26 OKC-s meccse alatt 18,7 pontot és 11 lepattanót átlagolt, közte 11 olyan mérkőzéssel, ahol legalább 20 pontja és 10 lepattanója volt. Kanter értékét talán megfelelő megvilágításba helyezi, ha megnézzük, hogy ez a teljesítmény (20 pont, 10 lepattanó) a csapat hány korábbi centerének sikerült az Oklahomába költözés óta. A helyes szám 0, azaz nulla, annak ellenére, hogy az elmúlt években olyan offenzív géniuszok erősítették a gárdát, mint Kendrick Perkins.
A drafton az első kör 14. helyén a Murray State másodéves játékosát, Cameron Payne-t választották, aki egyelőre még kicsit véznának tűnik az NBA-hez, de a padról beszállva segítheti majd a támadásokat.
Mit várunk tőlük idén?
A jelszó változatlan: most, vagy soha! Az oklahomai kosarasokkal kapcsolatban nem először érezhetjük úgy, hogy vagy eljön végre a várva várt nagy dobás és bajnokok lesznek, vagy végérvényesen beírják magukat a liga örök vesztesei közé és a játékosok szép lassan szétszélednek egy jobb sorsra érdemes riválishoz.
A vezetés idén nyáron végre meglépte azt, amit minden, magát hozzáértőnek gondoló szurkoló követelt, és kirúgta Scott Brooks edzőt, akit sokak szerint csak a csapatot sújtó sorozatos sérülések és a vezetők már-már transzcendenciába hajló hozzá nem értése tapasztott a kispadhoz 2012-es döntő óta. Jellemző, hogy azóta Durant 2014-es MVP címe és Westbrook tavalyi tripla-dupla gyára is kevés volt ahhoz, hogy komoly sikert tudjanak elérni, miközben a Houstonba tradelt James Harden csatlakozott a sportág legszűkebb elitjéhez.
Ha bármilyen oknál fogva idén sem jön össze egy igazán átütő szezon (értsd: minimum főcsoport döntő), akkor Kevin Durant könnyű szívvel szedi majd a sátorfáját és senki se lepődjön meg rajta, ha egy évvel később Westbrook is követi… Kérdés, hogy ez a teher hogyan hat majd a játékosokra és az új vezetőedzőre. Mindenesetre nagy kár lenne, ha a liga egyik legizgalmasabb alakulatára később csak, mint elszalasztott lehetőségek tárházára tekinthetnénk vissza.
Legjobb forgatókönyv:
Durant és Westbrook is egészségesek maradnak a szezon végéig. Kiderül, hogy a két szupersztár mellé tényleg csak egy jobb edző kellett, ezt a szerepet pedig Donovan tökéletesen hozza. A szezon végén a Cavs-t verik a döntőben, KD pedig a finálé legértékesebb játékosaként koronázza meg a visszatérését.
Legrosszabb forgatókönyv:
Hamar kiderül, hogy Durant és Westbrook párosa felett eljárt az idő. Russ akkora sztárt csinált magából az elmúlt idényben, hogy meg sem fordul a fejében, hogy kiengedje a kezéből az irányítást. Az eredmény: néhány tripla-dupla, egy sértődött Durant és kiesés a rájátszás második körében. A szezon végén Durantulla a Lakersbe igazol.
Eddigi sorrendünk: